HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Magamról...

2008.10.17. 17:23 Roszík Gábor

Először 1988-ban léptem be az MDF-be. Korábban nem is nagyon lehetett volna, hiszen akkoriban jött létre a Fórum. Gödöllőn októberben alapítottuk meg a helyi szervezetet tizenegynéhányan. Nem sokkal később Gödöllőn forradalmat csináltunk, "elzavartuk" az akkori kommunista országgyűlési képviselőnket (a rettegett Cservenka Ferencnét), s olyan forrongó hangulatot alakítottunk ki, hogy a következő hónapokban, egy évben szinte naponta voltunk a médiák szereplői. Aki ma 20 éves, az akkor született. Aki huszonnyolc, az is csak 8 éves volt akkor. Annyi idő telt el akkortól, mint 1988-ban a csehszlovákiai invázió óta... Nem csoda hát, hogy a 30-35 év alatti korosztály kevesebbet tud erről az időről, nem mond nekik semmit - a sokkal jobb napokat látó - gödöllői MDF, vagy arra sem tudnának válaszolni, ki volt az első szabadonválasztott képviselő 1947 óta... Ezért tartom szükségesnek, hogy erről egy kicsit beszéljek, bemutassam magamat is. 

Szóval Cservenkáné visszahívása után - ami először és utóljára fordult elő Magyarországon -, követeltük az Elnöki Tanácstól, hogy írja ki az időszakos válsztásokat. Ez meg is történt 1989 július 22-én, amikor is én lettem az ellenzék jelöltje, s fantasztikus és felejthetetlen kampányt szervezve - ilyen sem volt a megelőző 45 évben -, 70 %-os többséggel nyertem meg az belső szabad választást, a kommunisták akkor jelöltjével, Kőrösfői Lászlóval szemben. Ez a választás az akkor 4. számú választókerületben volt, Gödöllőn és Isaszegen. Abban az időben e két település evangélikus lelkésze voltam, s azzal vívtam ki a felém irányuló bizalmat, hogy nyílt levélben támadtam meg Csé-nét, ami a kis forradalmunkhoz és Csé-né lemondásához vezetett. 90 és 94 között is képviselő voltam, tagja a Külügyi Bizottságnak, s ebben az edőben kezdtem el bűnmegelőzéssel foglalkozni (börtönmisszió), a nehéz sorsú fiatal édesanyák és gyermekek segítésével (Tessedik Sámuel Hogy a Gyermekek Megszülessenek és Felnőjenek Alapítvány), szervezője és létrehozója voltam 1991-ben az első Magyar Szabadság Napjának, közben egyfolytában lelkészkedtem és tagja voltam az MDF országos elnökségének.

Jelenleg is lelkész vagyok, egy anyaotthonnak és idősek otthonának igazgatója, a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének és a Magyar Testvéri Börtöntársaságnak elnöke. Ez utóbbiak vonatkozásában széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezem, mostanában leginkább az orosz nyelveterületen munkálkodom. Az oroszon kívül beszélek (felső fokú nyelvvizsgám van) angolból, németből, franciából és horvát nyelvből. És nem mellesleg 9 gyermeknek az édesapja vagyok.   

No, gondoltam egyet, fölraktam egy képet, mely a nagy győzelem napján, 1989. július 22-én készült. Mellettem Dani fiam és Linda lányom van.  És még egyet, 1994-ben készült a gödöllői Erdélyi Esten. Mellettem Tempfli püspök úr, Nagyváradról.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr41718954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása