Azzal kezdődött a nap, hogy ma kicsit tovább aludtam, elvégre szombat van. És igaz az is, fél háromkor feküdtem le.
Nagy bögre tea a reggelim, s közben elolvasom a reggeli igét, megnézem a leveleimet. Egy levelet kaptam ma, mindössze, s az nagyon megörvendeztet. Egy Ellen Thomas nevezetű, hölgy, bizonyára börtönlelkész, írt Jamaicából. szeretettel üdvözöl, s kifejezi örömét, hogy találkoztunk augusztusban Stockholmban a börtönlelkészek világgyűlésén. Kicsit gondolkodom, hogy tényleg hölgyről van-e szó, mert nem emlékszem jamaicai hölgyre a konferencián, viszont segítségemre siet az email címe, így kezdődik: „womenofgod@... Szimpatikus a névválasztás, mert ez a szó „hímnemben” és héberül így hangzik: Gabriel…, vagyis az „Isten embere”! Örülök a nevemnek, s szeretnék tényleg az lenni, mint amit jelent.
„Druszám” megkérdezi, hogy vagyok, hogy mennek a dolgok otthon, mi újság a börtönmisszióban, és sok erőt kíván a nagy munkához, amit az „elfelejtett emberek” között végzünk. (Ez volt a börtönlelkészek ötnapos világgyűlésének fő témája.) S, hogy a börtönben lévő emberek, mégsincsenek elfelejtve, azért van, mert az Isten nem felejti el azokat, akik bűnt követtek el, s milyen jó, hogy én is és missziós szolgatársaim, börtönlelkészek is ezt a hírt elvisszük közéjük.
S, ha lenne valami speciális vagy fontos dolog, írjam meg, szeretne imádkozni érte…
Sok áldást kíván nekem és a családomnak, „Gabriella”, s bizonyára várja válaszom.
Jó ilyen levelet kapni! Holnap írok neki, s megkérem, azért imádkozzon, hogy itt Oroszországban is még szélesebbre nyíljanak a börtönkapuk, az egyházak és missziósok előtt, s kísérje áldása azokat az erőfeszítéseket, melyeket itt ma sokan azért teszünk, hogy minél előbb elkezdődjön és létrejöjjön a börtönlelkészség, s Oroszország több mint ezer börtönében legyen börtönlelkész!
Azért is kérem, hogy fohászkodjon, hogy Magyarországon Isten áldásával január 1.–től elkezdődjön az orosznyelvű keresztény televíziós műsör sugárzása!
Van még nagyon sok dolog, azokért majd imádkozom én.
Megírom azt is, hogy a börtönmisszió otthon szépen „végeztetik”, oroszul feltétlenül így mondanám (проводятся), s beszámolok arról, de ezt lehet, hogy csak kedves olvasóimnak, hogy ebben az ügyben csodálatos dolgok történnek. Tegnap például levelet kaptam Marcitól, munkatársamtól, aki elragadtatással számol be arról, hogy előző nap a váci börtönben volt az ún. Asztali beszélgetések, amit másik munkatársammal Ádámmal szerveznek, melynek keretében Szakcsi Lakatos Béla volt a vendégük.
Marci ezt írja az alkalomról:
„A kultúrteremben voltunk, az Apacsok 22-en és még 10-15 bibliakörös testvér, máshonnan sajnos nem jöttek. Viszont Vatai Gyula végig ott volt és a Menczer Peti is. Szakcsi művész úr az életéről mesélt az elején, majd a Jehovásokról, aztán egy fantasztikus és szívbemarkoló igehirdetést adott elő a maga stílusával, huhh, nagyon tetszett, Ádám felvette diktafonnal, az apacsoknak is nagyon tetszett. A végén egy tízpercet játszott-improvizált az intézeti szintin, mondanom sem kell az is csodás volt. A legvégén pedig az apacsok kérdeztek tőle, amire mindig őszintén válaszolt.
Közben írtam a Gera Zolinak, hátha el tudna ő is jönni az apacsok közé, mert egyre fantasztikusabbak ezek az alkalmak.”
Köszönöm fiúk! És Szakcsi Lakatos Béla! Mennyi „Isten embere”!
Tavaly éppen itt voltam, amikor Marci vezetésével a teológusok első ízben mentek a váci börtönbe az APACS testvérekhez (lásd: Szentpétervári blog 2009), s lám egy év múlva is törtetlen lelkesedéssel járnak, szervezik a programokat, azért, hogy akik „bent” vannak, ne legyenek elhagyatottak (elfeledettek), ölelje őket is át az Isten szeretete, hogy a börtönből kikerülvén istenfélő, emberszerető életet éljenek!
Ebéd előtt másfél órára Alekszej a vendégem, megmutatom neki a tegnap készített képeket, elmesélem Igort, Pastor Miltont, a stúdió felvételt, s végül a jazz-klubot. Még videót is vettem fel itt-ott, kár, hogy ezeket az interneten, legalább is most, nem tudom elérhetővé tenni.
Közben levelet kapok Matthew-tól, Moszkvából, s megküldi Szláva Hírlevelét, amint megígérte. Már írtam Szláváról, csodálatos börtönmissziós munkát végez Novoszibirszkben és környéken. Hét oldalas a hírlevél, csak szöveg, beszámoló a tényleg hatalmas munkáról, amit végez. Jár az Aids-es beteg rabokhoz, a tuberkolózisban szenvedőkhöz, látogatja a tüdőbeteg gyerekek kórházát, a fiatalkorúak börtönét, hirdeti a megváltás evangéliumát. Minden gyereket és fiatalt, a kórházakban és a nevelő intézetekben születésnapjukon felköszöntenek, nekik kis ajándékokat adnak. Nekem úgy tűnik, az egész Novoszibirszk neki gyűjti a használt ruhákat, cipőket, könyveket, játékokat és élelmiszert.
Hangosan olvassuk Szláva levelét, pontosabban én, olykor elcsodálkozunk az olvasottakon, s beszélgetünk róla. Föltétlen szeretnék megismerkedni Szlávával!
Ebéd után (ami a héten már harmadszor főtt szafaládé volt krumplival), pár órán keresztül teszteken szórakozunk Alekszej-jel. Fél négykor javaslom, pihenjünk egyet. Haza megy (a sztárüj korpuszba), én pedig ledőlök az ágyamra, s pillanatok alatt mély álomba merülök. (Álmomban orosz tanárok kergetnek vasvillával, mert megint rossz helyre tettem a hangsúlyt…) Ez persze nem igaz, de cseppet sem csodálkoznék rajta.
Amióta itt vagyok egyszer sem sikerült ilyen jót aludnom délután, ami nem nagy kunszt, mert nem is próbáltam.
A pihenés után sétára indulunk a városba (ha ezt annak lehet nevezi, vagyis városnak), tiszteletünket tesszük Pavlov kutató úr szobránál és kutyájánál, s eszembe jut milyen éhes vagyok. Sült csirkére gondolok, s összeszalad a nyál a szájamban.
Vacsorára érünk vissza, már jó sötét van. A tányéron, amit az ablaknál a kezembe adnak, nagy adag pépes valami van, hagymás tört krumplinak nézem, s meglocsolom egy kis tejföllel, mint a többiek. Az étel elengedhetetlen kelléke most is itt van egy kis tálban: fokhagyma. Veszek belőle három gerezdet. Nagyon finom az étel-együttes, s csak akkor esik le a tantusz, hogy mit ettem, amikor megettem az egészet, s Alekszej megkérdezi, hogy kérek-e még kását (каша)? Ez kása volt? Akkor a kásák gyöngyszeme, Kásák Kásája, minden kásafőző versenyt meg lehetne nyerni vele!
Vacsora után még két órát tesztezünk Alekszejjel, s „levezetésként”, mondom, fejezzük be Szláva Hírlevelét.
Az utolsó három oldalon kifogyhatatlanul sorolja Szláva, kiért és miért imádkozzon a Hírlevél kedves olvasója, a börtönmisszió támogatója. Fordítás után küldöm Jamaicába a „womanofgod” – nak, szükség van a segítségére!
Az ima-kérésekből megtudjuk, hogy ki szabadult ki a börtönből legutoljára, a másik meg sajnos visszakerült, egy barátja most fog megnősülni, s a jövendőbelije még nem tért meg, a másik ismerőse már régen megházasodott, s felesége nem tud teherbe esni, egy másik viszont babát vár, több ismerősének a felesége rákos beteg, az egyiknek a gyermeke kórházba került, a másik ismerőse a múltkori Hírlevél után pár nappal meghalt, egyedül maradt a felesége a gyerekekkel, és, hogy Szása, Ványa, Misa, Vologya, Julia, Igor, Fedor, Alexander, Jana és Nina őszinte bűnbánatot tartsanak a börtönben, és térjenek meg. S így, három oldalon keresztül!
Megcsodálom Szláva szeretetét, mennyire a szívén hordozza a rábízottakat, mindenkit név szerint említve, mindenkinek a baját, szomorúságát, fájdalmát avagy éppen örömét felsorolva!
Rábízom a kedves olvasóra, imádkozzon Szláváért, szolgálatáért, a rábízottakért! Neveket nem kell említeni, Isten pontosan tudja kiről, és kikről van szó!
Ámen!
