Nagyon durva: 7.15-kor megszólal a telefonomon az ébresztő. Párszor elhalasztom, de tisztában vagyok vele, végleges jó megoldást nem lehet találni. Így hát fölkelek, s hajnalok hajnalán, amikor a fodrászüzlet is még zárva van, mindenki alszik a házban, megborotválkozom a lépcsőházban. Elnézést kérek a kedves olvasótól, hogy megint ezzel jövök, de csak az élményeimet írom le, higgyék el.
A fekete tea nagyon jól esik, s már 8 órakor az ajtó előtt állok, várom a másik Szlávát, akivel, és feleségével Tyumenyben ismerkedtem meg, mai programomat ő szervezte meg. Egy órát megyünk autóval, keresztül többek között az Ob folyót a "tengertől" elválasztott vízerőművön - a térképen nyomát sem találom tengernek, de Szláva ragaszkodik hozzá, hogy ott tenger van. Később megnézem a google maps-en, tényleg, az Ob vagy 50 km-re kiteljesedik egy nagy tóvá, lehet, hogy olyan messzire mentünk? -, nagyon érdekes minden esetre. Teljesen be van fagyva, a jégen rengeteg ember, léket vágnak a jégen és horgásznak. Mire megérkezünk egy újabb rehab intézetbe, ahol csak 12-en laknak, és a vezetőjük Szása, a feleségével. Már várnak a fiúk-lányok a nappaliban, ott csücsülnek, Bibliával a kezükben. Még mi fölmenyünk Szásához, meginni egy teát. Közben megtudom, hogy reggeli bibliaóra lesz, s én fogok prédikálni. Teljesen fel vagyok készülve, mert már kívülről tudom a prédikációmat, s különben is minden zsebemben van egy példány belőle. Bár most annyira nem vagyok feldobva, inkább aludnék. Szláva meg külön mondja, hogy nyugodtan beszéljek 50 percet, van egy teljes óránk, s akkor még kérdésekre is marad idő. Hol él ez az ember? Különben is én ahhoz vagyok hozzászokva, hogy ezekben a rehab intézetekben este van a bibliaóra, s vagy előtte, vagy után jön a bánnya. (Itt még bánnya sincs, sehogyse, se előtte, se utána…)
„Bevezetőként”, és bemelegítésként elmesélem hogyan kerültem ide, aztán kezdek csak prédikálni. Már odáig „fejlődetem”, hogy időnként elkalandozok, eszembe jut valami, s elmondom. Hatása alatt vagyok annak, amit Szása fönt elmondott. Nyolc hónapig vannak itt a „szabadulók”, s ez alatt az idő alatt egy percnyi szabadidejük sincs! Reggel hétkor kelnek, felöltöznek, majd kisétálnak a közelben lévő erdőbe, s ott egy órát imádkoznak. Minden nap, ha esik, ha fúj, mínusz 30 fokos hidegben is! Mikor megjönnek, megreggeliznek, majd leülnek közösen Bibliát olvasni, arról beszélgetnek, ez eltart délig. Ebéd után további programok vannak, minden nap megnéznek felvételről egy istentiszteletet, beszélgetnek az ott elhangzottakról, néha vendégelőadójuk van, aztán imaóra, bibliaóra, beszélgetés, este megnéznek közösen egy filmet, s fáradtan zuhannak az ágyba. Ez így megy 8 hónapon keresztül. Ha letelik az idő, nem engedik el a kezüket, hanem átmeneti otthonba helyezik el őket, ha nincs más megoldás.
Fél órát beszélgetünk még, mielőtt eljövünk, s hárman is kérnek, hogy írjak pár szót a Bibliájukba.
Következő időpont Szása „börtöne”, ahol a börtönparancsnokkal találkoznánk, utána istentisztelet van, ahol megtudom Szlávától, én fogok prédikálni. Már meg sem lepődök, ez lesz itt, Szibériában a hatodik istentiszteletem.
A dolgok aztán másképpen alakulnak, a parancsnoknak sietve el kell mennie, éppen csak, hogy kezet fogunk. Rábíz bennünket a helyettesére, aki meg sajnálkozva mondja, hogy nem jött meg az engedély, nem mehetünk be. Külföldi állampolgár csak Moszkvából kapott engedéllyel léphet be a börtönbe. Szláva ugyan ígérte, hogy ezt ki lehet kerülni, de ez mégsem sikerült. Még holnap megpróbálkozik vele, sőt akár még csütörtökre is összejöhet a dolog. Egy kicsit el van keseredve, bíztatom, hogy nem érdekes, „normalno”, pedig már én is kezdtem beleélni magam egy börtön-istentiszteletbe.
Hazafelé felszedjük Valentinát, Szláva feleségét, s megyünk hozzám, haza, ahol az „én” Szlávámmal fognak találkozni a gyülekezeti teremben, hogy kezdetét vegye egy együttműködés köztük, különös tekintettel az Angyalfa Programra. Nekem kellett úgy látszik idejönni Magyarországról, hogy megismerkedjenek, mert eddig még csak hallottak egymásról, főleg Valentináék Szlávról, Szláva neve errefelé fogalom.
Szláva nyitott az együttműködésre, s rögtön adnak neki 30 kérdőívet, amit az Angyalfa Program keretében fogva tartottak között kell szétosztani, s aki szeretné, hogy a gyermeke Karácsonykor ajándékot kapjon, kitöltve adja vissza. Valentináék pedig, a többi önkéntessel együtt, elkészítik és eljuttatják az ajándékokat a gyerekeknek.
Mikor mindent megbeszéltünk, s még külön „tárgyalásokat” folytattam Valentinával, aki a program koordinátora Novoszibirszkben, elindulunk egy esti bánnyázásra, ahol Igorral is találkozunk. Útközben kitesszük valahol Valentinát, s valahol a város szélén megtaláljuk a bánnyát. Aztán kiderül, hogy ez nem is az, hanem finn szauna, de azért nagyon jó. Vényig nincs, viszont van hideg vizes medence. A hóba nem tudunk kimenni, mert az csak az utcán van, s a recepción fiatal hölgy fogadja a vendégeket…
Először hárman vagyunk, aztán csatlakozik hozzánk még négy börtönmissziós, akik szárított halat hoznak csemegének, s két nagy üveg kvaszt. Két szaunázás között ezt eszegetjük, iszogatjuk.
Igor, aki végső soron hívott a szaunázásra valahol megcsúszott, s csak akkor érkezik meg, amikor mi már eljöttünk. Telefonon felhív, elnézést kér, fölveti, hogy ma vacsorázzunk együtt.
Elmúlt már 11 óra, mire Szláva hazahoz, siet haza, hosszú volt a mai nap neki is.
A fiúk még fönt vannak, s az Остпров (Sziget) című csodálatos filmet nézik. Már kétszer láttam ezt a filmet, most is belenézek, de túl fáradt vagyok hozzá.
Közben a filmet leállítják, s egyenként megölelnek, így köszönik meg a vacsorárvalót.
Most este vettem észre, rejtélyes dolog történt: eltűnt a kis fényképezőgépem… Leginkább a rajta lévő képeket sajnálnám, kíváncsi vagyok, hogy előkerül-e, s honnan… Talán valamelyik autóban hagytam, kieshetett a zsebemből, mint tavaly Szentpétervárott.
