HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

SZENTPETERVAR: Október 29 - November 2.

2009.11.03. 19:15 Roszík Gábor

 

SZENTPÉTERVÁRI BLOG Október 29.
 
Nehézbúcsút vettem szeretteimtől, de már nagyon vártam, hogy útra keljek. Nem is tudom, mióta vágytam arra, hogy elmenjek valahová, de két éve tudom, ha „elköltözöm” valahová, az a hely Szentpétervár lesz.
Hosszú ideig intéztem a meghívólevelet, vízumot, kerestem szállást. Már megvettem a repülőjegyet, amikor még nem tudtam hol lesz szállásom. Az indulás előtt megjött az értesítés Jan barátomtól, hogy az Alpinszkíj mini hotelben foglalt nekem szobát, igen elfogadható áron, és még reggelit is kapok. Közben Alexander lelkész kollégám is írt, hogy november 11-től Szentpétervárott a teológián lesz egy szobám. Ennek különösen örültem, mert mindig úgy képzeltem el, hogy diákok között, közelükben fogok élni, s közben előadások látogatásával munkálkodhatom sokirányú fejlődésemet…
Elindultam tehát 35 napos utamra, s jóllehet, olyan csekélységekről hogy hol fogok lakni, csak az utolsó pillanatban kaptam információt, arról, hogy mit fogok tenni, sokkal inkább voltak elképzeléseim.
 
A repülőtéren várt Vlad, a hotelből jött értem. Elmentünk a szállodába, ami inkább egy kis panzió, teljesen sablon lakótelepi ház földszinti folyosója. Különben szép, új, nagyon kedvesek a háziak. A szobát hamar belaktam, nem volt nehéz, mert nagyon kicsi, nincs fürdőszobája, nincs szekrény, de van egy hűtő, amit éjjelre ki kell húznom, úgy zúg.
Még az első este, alighogy leraktam bőröndjeimet, elmentem Vladdal sétálni a környéken, közben vettem egy sim kártyát, telefonom volt, kettő is, így tettem szert orosz telefonra alighogy megérkeztem. Már fejből is tudom a számát, ráírogattam az orosz névjegykártyámra (az már három éve van): 7931 24 05 419
 
Este rögtön neki kezdtem tanulni, olvasni, ráadásul egy érdekes cikket Hruscsovról, amit az aeroflot magazinjában találtam.
 
 
SZENTPÉTERVÁRI BLOG Október 30.
 
Úgy érzem, mintha diák lennék. Furcsa, de nagyon jó. Első napomon korán keltem, nekiállok tanulni, ki vagyok éhezve az orosz nyelvre, több mint egy éve kezembe se vettem orosz könyvet, tegnap konstatáltam, alig tudok megszólalni… Első nekifutásra öt órát tanulok, s ebéd után elindulok a városba. Az utcánkról három perc alatt érek a Budapestszkaja ulicára, onnan öt perc a Tipanova proszpekt, ahonnan busszal kell menni a Moszkovszkaja metró állomásig. Ott vettem egy szentpétervári térképet és havi bérletet metróra, buszra.
A Nevszkíj proszpektre megyek először, ott van minden. Rögtön bemegyek Szent Petri (sic!) evangélikus templomba, megnézem a csodálatos templomhajót, oltárt. Kezdem fölfogni, hogy tényleg itt vagyok. Ebben a templomban, a korábbi évtizedekben uszoda működött, még rangos versenyeket is rendeztek.
A következő utcában található a Szent Mária Evangélikus Templom, ahol az a kis lakás van, ahol egy éjszakát töltöttem két éve. Itt is van egy „templomszolga”, szívesen megmutatja, megnézem, de nem csak nosztalgiából, mert ha szabad lenne, átköltöznék, minél előbb.
Ezután sétáltam egyet, végig a Nevszkíjen, el az Ermitázsig: ott van a A tékozló fiú hazatérése (Rembrandt).
Metsző hideg szél fúj.
 
Hetek óta arról álmodozom, borscs levest fogok enni. Jó, ha az embernek ilyen szerény álmai vannak. Álmomat 215 rubel ellenében valóra váltom, ami kicsit drága, de ha álom beteljesüléséről van szó, elfogadható. Utána kell ennem egy pizzát is, a leves olyan kevés volt. Ez 180 rubelbe kerül, és csak egy negyed szelet. A jövőben az éhség csillapításának kedvezőbb módjait kell felfedeznem.
Mai belvárosi nosztalgiázásom befejezéseként bemegyek a Kazanszkíj Székesegyházba, elképesztően gyönyörű. Ide minden nap el szeretnék jönni. Megnézem, minden este hat órakor Liturgia van.
 
Hazafelé, megtalálva mindjárt a leghatékonyabb módját fent említett vágyam csillapítására,  bevásároltam, rengeteg kaját, gyümölcsöt, kaviárt és salátákat, majd egy hétre, 551 rubelért…
Este fele értem haza. Az út oda-vissza majdnem két óra. Pazarlás. Időben. Persze könyv mindig van nálam, és egyébként is érdekes a metró, ott is mindig történik valami. Újságot, térképet, szuvenírt árulnak és kéregetnek. Megáll a metró egy állomásnál, s már el is kiáltja valaki magát, jó hangosan: Jó emberek! Segítsetek, szegény hadirokkant vagyok… s mire becsukódnak az ajtók, már elmondta, amit akart. Terepszínű katonaruhában, katona-mellényben jön egy jó harmincas fiatalember, mindkét karja hiányzik, oldalán nyitott táska, abba gyűjti a pénzt. Átszállok egy másik metróra, s mintha ugyanez a férfi jönne (Jó emberek!), egy deszkán négy golyóscsapágy, kezével hajtja magát a földön, most meg lába nincsen. Aztán sima koldus jön, gyerekkel vagy gyerek nélkül.
 
Este ettem valamit, megnéztem az mailjeimet, tanultam 2-ig. Sokáig feküdtem az ágyon, orosz szöveget hallgattam CD-ről, így próbáltam elaludni, de nem sikerült. A fejhallgató nélkül is nehezen ment, nagyon fel vagyok pörögve.
 
 
SZENTPÉTERVÁRI BLOG  Október 31.
 
Hihetetlen dolog történt! Alexander küldött emailt, hogy hívjam 11 után. Azért vagyok megdöbbenve, mert azt hittem már kollégám cserbenhagyott, szokásává vált, hogy csak minden ötödik levélre válaszol… Tegnap hagytam neki üzenetet, hogy itt vagyok, jó lenne találkozni… Az általa jelzett időpontban hívtam is, ki volt kapcsolva. Később visszahívott, szabadkozott, hogy elfelejtette bekapcsolni a telefonját, közben várta, hogy felhívom. Vasárnap délután találkozom vele a Szent Mária templomban.
 
Háromkor főztem magamnak valamit, inkább melegítettem, addig egyfolytában mélyre csúszott agysejteimet próbáltam felszínre hozni, majd elindultam a Szent Mária evangélikus templomban, ott volt ifjúsági óra, és reformációi istentisztelet. Majdnem egy óráig tartott az út. Elkéstem, de később is kezdődött. Huszonöten voltunk az istentiszteleten. Két fiatal pap tartotta, az egyik nagyon ázsiai (mongol, nem inkább tatár) fejű volt, a másik inkább kozák… nagyon rokonszenves mind a kettő. Borisnak különösen érdekes az arca, a homloka és az orra vonala egy egyenes vonal, minden görbület nélkül. Őt gondolom tatárnak.
Az istentisztelet után mindketten odajöttek hozzám, megismertek, ott voltak két éve a Szent Mihail templomban, amikor ott prédikáltam. Boris rögtön megemlítette a történetet a vak emberről, akiről a prédikációban beszéltem, a történet nagyon megragadt benne.
Másnapra megbeszéljük, hogy találkozunk, már most mondja, hogy szeretne a börtönmisszióról hallani.
 
Istentisztelet után elsietek a Kazanszkíj Székesegyház felé, a Nevszkíj proszpekt másik oldalára, hátha van még valami. Ugyan már fél 9-volt, mikor odaértem, de bementem, messziről láttam, hogy égnek bent a villanyok. Csodálatos Liturgia van, kóruséneklés fogadott, még mindig rengeteg ember, a templomban, én is ott voltam több, mint egy órát. Nem akartam elhinni, hogy mindez valóság…
Nagyon jó, hogy itt vagyok. Kíváncsi vagyok mi lesz 2-3 hét múlva. Már most azon gondolkozom, hogyan maradhatnék még tovább…
 
Hazafele sokáig nem jött busz, egy órát vártam rá, ennyi ideig gyalog sem tartott volna onnan hazáig...  El is határoztam, amint lehet, beköltözök a Nevszkíjre.
Este a vacsorám: majonézes tengeri káposzta saláta, olyasmi, amit sokat láttam a tenger fenekén ringatózni, de nem hittem, hogy valaha enni is fogok belőle, nem volt rossz, sőt nagyon jó. Napraforgómagos rozskenyérrel…
 
Holnap abba a templomba megye istentiszteletre, ahol 2 éve prédikáltam, nagyon készülök rá, rég óta várom ezt a napot.
 
 
SZENTPÉTERVÁRI BLOG November 1.
 
Csodás napsütéses vasárnap reggel van, és jó hideg. Reggel kicsit elpiszmogtam az időt, negyed órával később indultam, mint terveztem, alaposan kilépek, megyek a Szent Mihály templomba. 10-kor imaóra van, az istentisztelet előtt, már arra oda szeretnék érni. Tíz percet kések, a templomban kellemes meleg van, már gyülekeznek az emberek, kis énekkar gyakorol, nagyon jó a hangulat. Rokonszenves pirospozsgás arcú 50-es lelkész beszélget mindenkivel, őszinte mosoly és kedvesség az arcán. Az imateremben asszonyok készülődnek az istentisztelet utáni vendéglátáshoz, s az imádsághoz.
Bemutatkozom a lelkésznek, felragyog az arca, belém karol, rögtön beinvitál az irodájába, nem régen volt Magyarországon, láthatóan jól érezte magát, hálás érte most is. Mondom neki, hogy két éve már voltam itt, egy vasárnap – ő nem volt itt akkor -, de természetesen tudott róla és emlékezett rá.
 
Menjünk az imaórára, mondja, s bemegyünk hét idős hölgyhöz, akik már imádkoznak. Én leülök, a lelkész megy készülődni az istentiszteletre, az asszonyok imája kíséri.
Imádkozunk 11-ig. Mikor elmondom, ki vagyok, mit keresek itt, felragyog az arcuk, ők is emlékeznek arra a napra. Gyorsan imádkoznak még egyet, értem.
 
Megyünk az istentiszteletre, mindjárt kezdődik. Bevonul két lelkész, az egyik tiszta fehérben, a pirospozsgásos – stílszerűen -, pirosban, stólával, kereszttel a nyakában. Megrázzák az istentisztelet kezdetét jelző csengőt, mindenki keresztet vet. Én is.  
Szép istentisztelet ismert evangélikus énekekkel, a kis énekkar egyenesen fantasztikus. Az idős hosszú hajú orgonista pedig egy jelenség, orgonálás közben nem csaj a kis énekkart vezényli, hanem az egész gyülekezetet. Az orgona elől van, az oltártól jobbra. Körülötte áll az énekkar.
Szakállas lelkész prédikál, alig érteni, nem nyitja ki a száját, úgy préseli ki rajta a szavakat, gondolom, az oroszok megértik.
Úrvacsora is van. A szereztetési igék alatt a lelkész magasra emeli a „szent jeleket”, s amikor azt mondja, hogy „vette a kenyeret, hálákat adott és megtörte…”, akkor egy ostyát, amit három ujjal vesz ki a többi közül, fölemel (elevácio), hüvelykujjával elroppantja, közben csengetnek az oltár mellett, mindenki keresztet vet.  Jó az oltárhoz térdelni, úrvacsorát venni. Két éve én osztottam itt úrvacsorát. Nagy öröm és békesség van bennem.
 
Az istentisztelet. végén a lelkész külön köszönt, emlékeztetve a gyülekezetet, arra, hogy két éve itt jártam és prédikáltam, mutatja, hogy álljak fel, felállok, és nagyon meglepődök, tapssal köszöntenek.
Istentisztelet után teázásra, kávézásra invitálják a híveket, van szendvics is, asztalok mellett beszélgetünk. Szemben ül Igor, az énekkar egyik tagja, mondom neki, hogy szépen énekeltek. Beszélgetünk, s megkérdezem tőle, hogyan találhatnék ott egy orosz tanárt, vennék pár órát. Van rengeteg, mondja, a google-n nem lesz nehéz találni.
 
Fél kettőkor buszra szállunk, s megyünk a lelkésszel, és még néhányan a Szent Mária templomba, egy fiatalembert szentelnek pappá. Tele van a templom, sok lelkész jött el, itt az Orosz Evangélikus Egyház egyetlen püspöke, s eljött a televízió is. (Én még egyelőre nem nyilatkozom.)
Alexander telefonált, hogy 3-körül értem jön, hátul üljek le, mert ő máshol tart istentiszteletet, menjek vele.
Hátul leülök, s míg nem kezdődik el az istentisztelet, sms-t küldök Dani fiamnak: „Szia Dani! Képzeld, ma veled álmodtam, 5 éves voltál, kézen fogva sétáltunk Gödöllőn, egy sáros utcán hazafelé, nagyon édes voltál. Eltölt most is. Apa”.
Háromkor jön értem Alekszander, két év után most találkoztunk először. Úgy tűnik ő is örül. Kisfiával van. Kimegyünk a templomból, tovább, alig 10 métert ott van egy gyülekezeti terem, az emeleten, kis közösség várja papját. Tulajdonképpen a Szent Mária templomhoz tartoztak, de kiváltak közülük, 10 éve, de jó megvannak, kis közösség a nagy közösségben. Nekem furcsa, de ez legyen a legkisebb baj. Sőt, még a lelkészük is közös. Nekik izraeli hagyományaik vannak, magyarul, zsidókból lettek keresztények. Alexander a lelkészük. Vagyunk talán harmincan, szépen énekelünk, Alex szenvedélyesen magyaráz, tanít, prédikál. Abból az énekeskönyvből énekelünk, mint tegnap az ifjúsági istentiszteleten. Közös az énekeskönyv is, sok benne az ismerős énekek.
Itt is van úrvacsora, és darabokra tört pászkát adnak ostya helyett. Van, aki belemártja a borban, van, aki külön iszik bort, én is.
24 óra alatt harmadszor veszek úrvacsorát. Mindig jó, közösségben vagyunk. Istennel és egymással.
 
Istentisztelet után Alekszander megkért, hogy mondjam el, miért vagyok itt, s mivel foglalkozom otthon. Röviden elmondom, angolul. Nehezen szólalnék meg ennyi ember előtt oroszul.
Aztán itt is teáznak, szendvicset is esznek, nekem ez a vasárnapi ebédem.
 
Közben beszélgetünk. Észreveszem, hogy van két nem fogadott hívásom, az orosz telefonon, ugyan arról a számról. Visszahívom, Igor az, akivel a másik templomban az istentisztelet után beszélgettem. Mondja, menjek vissza a Szent Mihály templomba, úgy tűnik talált orosz tanárt, ott lesz késő estig.
Megemlítem Alekszandernek, aki rögtön szól, hogy ne menjek sehova, hiszen itt van egy idősebb hölgy, aki egyenesen orosz tanár, mindjárt beszéljünk vele. Meg is beszéltük, keddtől megyek hozzá, napi két órában, a belvárosban lakik. Ellának hívják, és nagyon aranyos.
 
Alekszanderrel megbeszéljük a szükséges dolgokat, holnap beszél az ügyemben, hogy beköltözhetek-e a Szent Mária templom kis vendéglakásába. November 11-től mehetek a teológiára lakni, közben kiderül, hogy hol van a Christian University, ott is tanít Alekszander, s ott vannak előadások minden nap.
 
Hatra sietek tovább a Szent Katerina evangélikus templomba, ott van valamilyen istentisztelet, a „háziak” hívtak, innen a hotelből, ők oda járnak. Már elég fáradt vagyok, de elmegyek, olyan kedvesen hívtak. Különben is mindenhova elmegyek, ahova hívnak, minél többet halljak, lássak, beszéljek, ismerjek…  Egy percre van, egy kis utcában, mely pont a Kazanszkíj Székesegyházra néz.
Rögtön beleütközöm Vladba, aki a repülőtérre jött értem, ő is ide jár, szüleivel együtt. Vannak talán 50-60-an, a zenekar már erősít a hatalmas templomban. Ebből baj lesz, már látom. Ez nem evangélikus istentisztelet, bérlik a templomot.
 
Lassan elkezdődik az istentisztelet, jó félóra - negyven perc heavy metal, zúg a fülem, visító gitár, dob, mindenki fejhangon énekel, maximum három hangot váltogatva. A gyülekezet csápol. Ez nekem nem nagyon jön be, pláne Oroszországban. A pásztoruk 20 percig imádkozik, ő is kiabál. Jön a prédikátor, valami vendég lelkész, nagyon laza, farmer, fehér ing, nyakkendő nélkül, kigombolva, 3 napos borosta, szimpatikus, úgy néz ki, mint egy francia sanzon énekes, Jorgo Sergio. Elég jól beszél, legalább is megértem, de 40 percig. Közben 4-5 kisgyereket szabadjára engednek a szüleik, hogy is bírnák eddig, s szünet nélkül akkorát játszanak, mint egy nagycsoportos óvoda, rohangálnak, sikoltoznak, kacagnak és hemperegnek a földön, verekszenek is, az egyik kislány sikítva rohan az anyjához, meghúzták a haját, aztán megint traktorosat játszanak, szóval rohadt jól érzik magukat, és fáradhatatlanok. Autót tolnak a földön, közben szájukkal brúgatnak, az sem zavarja őket, hogy már imádkozik a lelkész, tálcán hozzák a darabokra vágott kenyeret, szőlőlevet, itt is úrvacsorára készülnek… Ezt, én gondoltam, most kihagyom, nem mintha nem lehetne negyedszer is úrvacsorát venni, és nem mintha nem lehetne ezúttal kenyérrel és szőlőlével. De nekem most nem, csak a fülem zúg, menekülőre veszem.
Végre a prédikátor befejezi, a helyi pásztor megköszöni, ami viszonylag rövidre sikerül, nem volt még 30 perc se.
Gyerünk a székesegyházba, mindennél jobban vágyom most harmóniára, pravoszláv liturgiára, ez kell most nekem!
Végre kint vagyok, a Kazanszkíjban gyanús sötétség, de a friss hideg levegő is már jó. Körbe megyek, bizony már zárva, pedig csak 8 óra van. Tegnap még fél 10-kor is tele volt a templom, énekeltek a papok és a kórus.
Akkor visszamegyek, Vlad is hívott telefonon, merre vagyok, megígérték, hogy hazavisznek autóval. Még összefutok a pásztorukkal, már értesült, ő is hogy ki vagyok, hívott, hogy máskor is jöjjek el. Még prédikálni lehet, hogy eljövök, de előtte hátrakötöm az összes gyerek sarkát.
 
Kilencre itthon vagyunk, s gyorsan fölteszek egy pravoszláv liturgiát (na jó, előtte ittam egy Unicumot, és megettem egy forró levest), fejemen a fejhallgató, már rendbe jöttem.
Háromnegyed egy. Ma már nem tanulok.
Látom a szobámat kitakarították, végre kaptam egy rendes törölközőt, a hűtőre egy egész evőeszköz szettet tettek, gyógyszereimnek szép kis dobozt találtak. „Milyen beteg lehet ez az ember!” – gondolhatták. Pedig csak vitaminokat szedek…

 

 

 

Szólj hozzá!

Siker - sikerre

2009.11.03. 18:57 Roszík Gábor

El vagyok telve - elnezest - magamtol, egy eve nem nyultam a "blogomhoz", mit is irhattam volna, a politikahoz nem volt kedvem hozza szolni, ennyi sok baromsagot, mint ami most van, meg eletemben nem lattam, akinek van fule, persze meghallja a tiszta hangot, szoval, inkabb azt mondom, hogy orulok es meg vagyok lepve, mert kb. tizedik kiserlettre eltalaltam a jelszot a bloghoz, s most jol megjegyeztem.

Viszont most erdekes dolgok tortennek velem. Szentpetervarra vitt sorsom, szerencset probalni, mondhatnam, de ennel sokkal tobbrol van szo es fontos dolgokrol.

Lassuk, a kovetkezokben.

Szólj hozzá!

Szentpetervari blogg

2009.11.03. 18:50 Roszík Gábor

 

Kovetkezik nem soka!

Egy kis turelmet kerek, lassan megoldom a helyzetet. A Hotel recepciojarol jelentkezem, igy keptelen vagyok ekezetes betuket irni. A tovabbi szovegeket mar athozom a lap topomrol, jo egyutt erzest kivanok mindenkinek.

Roszik Gabor

Szólj hozzá!

Józsefvárosi MDF

2008.10.20. 23:46 Roszík Gábor

1989: Cservenka Ferencné visszahívása (az Index-ben megjelent írás)
Idézet az írásból:
„Roszík Gábort 1989. júliusában országgyűlési képviselővé választották, és tagja volt az első szabadon választott parlamentnek is, majd felhagyott a politizálással. A politikában új helyet 13 év után ismét az MDF-ben, most a józsefvárosi szervezetben talált."
A teljes írás itt olvasható:
 http://index.hu/politika/belfold/tegnapiujsag/2009/01/19/1989_cservenka_ferencne_visszahivasa/
2009. január 19.
 
Mindezekhez a következőket szeretném elmondani:

Mostanában naponta élem át emlékezetemben a húsz évvel ezelőtti eseményeket. 1988 októberében megalapítottuk az MDF-et Gödöllőn. Rögtön elkezdtünk politizálni, „akciózni", elkezdtünk úgy élni és viselkedni, mintha demokrácia lenne és szabadság. Képviselői beszámolóra hívtuk meg az akkori „képviselőnket", Cservenka Ferencnét, rázós kérdéseket tettünk fel neki, számon kértük, felelőssé tettük az egész szocializmus nyomorúságáért, az 56-os forradalom leveréséért. Kértük, hogy kezdeményezze április 4.-e és november 7.-e törlését a nemzeti ünnepeink köréből (1988-ban!), kezdeményezze a többpártrendszer bevezetését, s végre a nép érdekeit képviselje a Parlamentben, ne a pártét.
A gyűlésen az első sorokban ültek a tapsolók: munkásőrök, katonatisztek, rendőrök civilben, de tökéletesen úgy tettünk, mintha nem is lettek volna ott. Ezen a gyűlésen tette Cservenkáné az ominózus kijelentését, hogy ti. ő a Parlamentben a pártot fogja képviselni, nem a népet. Mint később kiderült - mivel akkor már nagy volt a hangzavar -, ezt a jelenlévők közül egyedül én hallottam, de ez Cservenkáné megbuktatásához vezetett. Annyira felháborított a kijelentés, hogy néhány nappal később nyílt levélben vetettem Cséné (akkor már csak így hívtuk) szemére, s kértem számon más kijelentései miatt.
A Nyílt levél a művelődési ház januári számában a Gödöllői Mindenesben jelent meg, ami valójában már 88 karácsonya előtt megjelent, s néhány nap alatt elfogyott. A levélnek olyan elképesztő hatása volt - végre valaki a forradalmat forradalomnak nevezte, a leverését leverésnek, ilyet negyven éve nyomtatásban nem olvasott senki -, hogy január első napjaiban már Cséné visszahívásáról döntöttünk. Két héttel későbbre szerveztük az aláírások összegyűjtését, ami olyan jól sikerült, hogy a szükségesnél kétszer több aláírást gyűjtöttünk össze. Heteken keresztül forradalmi hangulat volt a városban (forradalom is volt), még a kisiskolások is az MDF-ről és a visszahívásról beszéltek az iskolában.
Az aláírásokat benyújtottuk az Elnöki Tanácshoz, s kértük a referendum kiírását a visszahívásról. Közben februárban és márciusban szinte minden nap politikai gyűléseket tartottunk, s követeltük Cséné távozását. Április elején bombaként robbant a hír, hogy Cservenkáné lemondott képviselői mandátumáról. Óriási szenzáció volt, hiszen a megelőző 40 évben soha senkit nem hívtak vissza a Parlamentből, s ilyen nem történt ezután sem. Sikeres gödöllői akciónk után az országban számos helyen kezdeményezték a képviselő visszahívását, de még addig sem jutottak el, hogy a szükséges számú aláírásokat összegyűjtsék. Ez csak Gödöllőn sikerült, a Magyar Demokrata Fórumnak!
A gödöllői MDF azonnal kérte az időszakos választások kiírását az elnöki tanácstól, amit hosszú huza-vona után a nyár közepére (!) július 22-ére írtak ki. Ezen a napon volt időszakos választás még Kecskeméten, Szegeden és Kiskunfélegyházán is. Azonban egyedül Gödöllőn volt eredményes a választás, a többi helyeken alacsonyabb volt a részvétel a szükséges 50 %-nál. Így történt, hogy 1947 óta először a gödöllői MDF juttatott szabadon választott ellenzéki képviselőt a kommunista Parlamentbe! Vezető hír lett világszerte, mert nem csak Magyarországon, hanem az egész szocialista világban így jelent meg az ellenzék a Parlamentben!
Álljon itt a nyílt levél, amely forradalmat csinált Gödöllőn, s kicsit „beleszólt" a történelembe:
 
Tisztelt Képviselő Asszony!
A november 22-én, Gödöllőn megrendezett találkozón, melyen választóinak volt hivatott beszámolni, és számot adni munkájáról, én is ott voltam. A találkozó erőszakos berekesztése miatt nem mondhattam el gondolataimat, így ezt most és ilyen formában teszem meg.
Kezdem a végén.
A Hazafias Népfront titkárának zárószavaira, miszerint „bizonyosak vagyunk, hogy képviselőnk a jövőben is a nép és választói érdekeit fogja képviselni", Ön halkan, de 10 méterről is tisztán hallhatóan ezt válaszolta: „Nem, én a pártét!" Ebből természetesen a következő következtetést vonom le:
A párt érdekei – legalább is Ön szerint -, nem egyeznek a nép érdekeivel, Ön eddig sem a nép és választói érdekeit képviselte, s ez után sem fogja.
A továbbiakban elmondom véleményemet néhány kérdésre adott válaszáról.
A legsúlyosabb tévedése az volt, midőn azt mondotta, hogy az MSZMP olyan sokat tett és olyan jól működött („pedig munkások irányították"), hogy a magyar nép ezer éves történelmében soha nem élt olyan jól, mint az elmúlt negyven évben. Ugyanis az, hogy ma nincsen éhezés Magyarországon, az éppen úgy nem az MSZMP érdeme, minthogy nincsenek jobbágyok vagy rabszolgák. Az elmúlt évek fejlődésének eredménye, következménye, természetessége, hogy talán valamivel jobban és könnyebben él az ember, mint korábban.
S ha tőlünk Keletre tekintünk, s kissé büszkén kihúzzuk magunkat - ez sem a párt vagy a szocializmus érdeme. Sokkal inkább, az 56-os forradalomé. S ha Nyugatra tekintünk, szégyenkezve lehajtjuk fejünket, s ez már sokkal inkább a Párt és a szocializmus „érdeme", s annak, hogy a forradalmat leverték.
Erről ennyit.
Bős-Nagymaros. Elfogadhatatlan érveléséből csak egyre reflektálok. Ön elmondta, hogy kormányunk akkori döntését a vízlépcső megépítésére milyen nagy örömmel üdvözölték a határainkon túlról a szlovákiai magyarok. „Végre történik valami körülöttünk!" Elhiszem, hogy ezt gondolták. De akkor még nem tudták azt, amit ma igen, hogy el kell hagyniuk otthonaikat, végveszélybe került a csallóközi magyarság.
Gödöllő. Nem kis büszkeséggel beszélt arról, amit Gödöllőért tett. Bizonyára volt pozitívuma is működésének. (Hallottam, sokat tett a kastélyért.) Ám az elmúlt években Gödöllőn is, súlyos hibákat is elkövettek. Csak néhány:
A Kossuth utca lebontása, 10 emeletes házak építése a város szívében, ugyanoda áruház és pártház, aluljáró, autóbusz pályaudvar, rendőrség épülete, szolgáltatóház a gimnáziummal szemben, stb.
Végül még egy dologban mondok ellent Önnek. A felvetett kérdések zömét provokációnak, provokatív kérdéseknek minősítette. Szerintem azon az esten egyetlen provokatív kérdés sem hangzott el! Csak őszinték voltunk, nyíltak, megfontoltan szókimondók.
Azok is, akik Ön mellett és az Ön védelmében szóltak, akiket név szerint hívott fel hozzászólásra, mint ahogyan az sokaknak feltűnt.
Fentieket kizárólag a magam nevében írtam. Azt viszont valamennyiünk, minden ott lévő nevében ki merem jelenteni, egy cél vezérelt bennünket:
Szeretnénk jobb sorsra érdemes hazánk jobb sorsra fordulását, s féltő szeretettel, aggodalommal tekintünk hazánk jövője felé.
Kérem, így gondoljon ránk.
Roszík Gábor
Gödöllő, 1988. november

 

 

Ma felvettek a főváros VIII. ker.-i, józsefvárosi MDF szervezetében. 13 év után először voltam pártgyűlésen, jól éreztem magam, jó volt MDF-esekkel együtt lenni, tiszta gondolkodású jó fej emberekkel ismerkedtem meg. Ezen túlmenően is keresem a helyem, hol tudnék a legtöbbet tenni az MDF-ért, Magyarországért. Elsősorban talán azzal, hogy csupa jó dolgot csinálok, ezekre lenne jó, ha minél többen odafigyelnének: anyaotthon, idősek otthona, börtönmisszió, bűnmegelőzés, ifjúsági és gyermekvédelem...

De úgy érzem, lesz még más is...

1 komment

OBAMA

2008.10.19. 21:02 Roszík Gábor

Pár nappal ezelőtt átálltam Obamához. Nem mintha eddig olyan távol lettem volna tőle, de nálam McCain volt a nyerő. Obamával kapcsolatban azt gondoltam, amit egy néger taxisofőr Washingtonban -igaz az még februárban volt -, amikor megkérdeztem kit támogat, azt mondta: Hillary-t. Miért? - kérdeztem meglepődve. "Because I can not imagine black man in the White House". ("Nem tudok elképzelni fekete embert a Fehér Házban.(

A napokban nálam Palin verte ki a biztosítékot, amikor megvádolta Obamát, hogy terroristákkal tart kapcsolatot - egyáltalán ki hinne el ekkore hülyeséget? -, amikor találkozott egy köztiszteletben álló egyetemi tanárral, aki a vietnámi háború ellen tiltakozva 40 (negyven!) évvel ezelőtt terrorcselekményeket tervezett vagy szervezett. Ha ettől (keresztény) republikánusok vagy (keresztény) szimpatizánsok megerősödten a McCain iránti támogatásban, őszintén csodálkoznék. Még inkább, ha (keresztény) "habozók" McCain mellett döntenének.

Ha nekem ez rokonszenves lenne, s elégedetten dörzsölném a kezemet, hogy Palin, most valami szenzációsat és hatásosat talált ki, hajrá McCain!, akkor palástomat föl is akaszthatnám a szögre, befejezhetném a börtönmissziót, sőt Pál apostolt is terroristának nevezhetném. De nem, mert meg lehet változni, s attól, hogy valaki 40 (negyven!) évvel ezelőtt fertelmes dolgokat követett el, lehet tisztességes családapa, szerető férj, hasznos tagja a társadalomnak.

Jákób csaló volt, s ősatyja lett egy népnek, Dávid király embert öletett, hogy megszerezze feleségét, de mágváltozott és belőle származott a Megváltó, Saul üldözte Krisztus követőit, s örömét lelte halálukban, s Pál apostol lett belőle. És sok mai példát lehetne felhozni: David Wilkerson gyilkos volt, s ma New Yorkban a leghallgatottabb prédikátor, Chuck Colson a Fehér Ház nagy törvénysértője volt 40 (negyven!) évvel ezelőtt, amiért börtönbe is jerült, s ma egy hatalmas nemzetközi börtönmissziós szervezet alapítója és vezetője, az USA egyik legtiszteletreméltóbb tagja...

Ennyi.

Szólj hozzá!

Nemzeti csúcs

2008.10.17. 23:03 Roszík Gábor

PÉNTEKEN:

Kissé cinikusan azt mondhatnám: lázban ég az ország... Holnap lesz a nagy megegyezés! Hát ebben az ügyben pesszimista vagyok, mert végül is az ég világon nem fog történni semmi. Adja Isten, ne legyen igazam.

Az persze önmagában szép dolog, hogy ennyi különböző ember egy asztal köré le tud ülni, ilyen még nem volt. A köztársasági elnök helyében én elmentem volna, elmomdtam volna, hogy dicséretes ez a közös beszélgetés, sok sikert kívántam vona, majd otthagytam volna a tanácskozást. Szombaton meglátjuk mi lesz.

VASÁRNAP:

Megláttuk... nagyjából az, amit vártam. Hogy lesz-e még ebből valami, nem tudni. Viszont Dávid Ibolya beszéde nagyon jó volt, a legbátrabb volt az összes közül, gratulálok!

Szólj hozzá!

Magamról...

2008.10.17. 17:23 Roszík Gábor

Először 1988-ban léptem be az MDF-be. Korábban nem is nagyon lehetett volna, hiszen akkoriban jött létre a Fórum. Gödöllőn októberben alapítottuk meg a helyi szervezetet tizenegynéhányan. Nem sokkal később Gödöllőn forradalmat csináltunk, "elzavartuk" az akkori kommunista országgyűlési képviselőnket (a rettegett Cservenka Ferencnét), s olyan forrongó hangulatot alakítottunk ki, hogy a következő hónapokban, egy évben szinte naponta voltunk a médiák szereplői. Aki ma 20 éves, az akkor született. Aki huszonnyolc, az is csak 8 éves volt akkor. Annyi idő telt el akkortól, mint 1988-ban a csehszlovákiai invázió óta... Nem csoda hát, hogy a 30-35 év alatti korosztály kevesebbet tud erről az időről, nem mond nekik semmit - a sokkal jobb napokat látó - gödöllői MDF, vagy arra sem tudnának válaszolni, ki volt az első szabadonválasztott képviselő 1947 óta... Ezért tartom szükségesnek, hogy erről egy kicsit beszéljek, bemutassam magamat is. 

Szóval Cservenkáné visszahívása után - ami először és utóljára fordult elő Magyarországon -, követeltük az Elnöki Tanácstól, hogy írja ki az időszakos válsztásokat. Ez meg is történt 1989 július 22-én, amikor is én lettem az ellenzék jelöltje, s fantasztikus és felejthetetlen kampányt szervezve - ilyen sem volt a megelőző 45 évben -, 70 %-os többséggel nyertem meg az belső szabad választást, a kommunisták akkor jelöltjével, Kőrösfői Lászlóval szemben. Ez a választás az akkor 4. számú választókerületben volt, Gödöllőn és Isaszegen. Abban az időben e két település evangélikus lelkésze voltam, s azzal vívtam ki a felém irányuló bizalmat, hogy nyílt levélben támadtam meg Csé-nét, ami a kis forradalmunkhoz és Csé-né lemondásához vezetett. 90 és 94 között is képviselő voltam, tagja a Külügyi Bizottságnak, s ebben az edőben kezdtem el bűnmegelőzéssel foglalkozni (börtönmisszió), a nehéz sorsú fiatal édesanyák és gyermekek segítésével (Tessedik Sámuel Hogy a Gyermekek Megszülessenek és Felnőjenek Alapítvány), szervezője és létrehozója voltam 1991-ben az első Magyar Szabadság Napjának, közben egyfolytában lelkészkedtem és tagja voltam az MDF országos elnökségének.

Jelenleg is lelkész vagyok, egy anyaotthonnak és idősek otthonának igazgatója, a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének és a Magyar Testvéri Börtöntársaságnak elnöke. Ez utóbbiak vonatkozásában széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezem, mostanában leginkább az orosz nyelveterületen munkálkodom. Az oroszon kívül beszélek (felső fokú nyelvvizsgám van) angolból, németből, franciából és horvát nyelvből. És nem mellesleg 9 gyermeknek az édesapja vagyok.   

No, gondoltam egyet, fölraktam egy képet, mely a nagy győzelem napján, 1989. július 22-én készült. Mellettem Dani fiam és Linda lányom van.  És még egyet, 1994-ben készült a gödöllői Erdélyi Esten. Mellettem Tempfli püspök úr, Nagyváradról.

 

Szólj hozzá!

Beléptem az MDF-be...

2008.10.17. 15:08 Roszík Gábor

Szeretettel köszöntöm az olvasót!

Ma egy hete "hirtelen felindulásomban" 13 év után elhatároztam, hogy belépek a Magyar Demokrata Fórumba. A "hirtelen felindulás" veszélyes, és általában nem sokkal később megbánja az ember. Nálam úgy látszik a "felindulás" megmaradt,  és cseppet sem bántam meg elhatározásomat. Történt pedig, hogy egy héttel ezelőtt, ez pontosan október 10-én volt, teljesen véletlenül éppen egy kórházi ágyat nyomtam, akkor már 5 napja (senki ne ijedjen meg és ne is örüljön), az már a gyógyulásom végnapjaihoz tartozott, s legfőbb elfoglaltságom az olvasás és rádióhallgatás volt. Ennek ellenére saját értesüléseimet megelőzve jött hozzám kórházi szobatársam - nyilván gondolta, ezt nekem azonnal tudnom kell -, s újságolta a hírt, hogy Vas János kilépett az MDF frakcióból. Szerencse ekkor már teljesen jól voltam - annyira azért nem is volt vészes a helyzet -, mert megrázott a hír, s ilyen rossz híreket azért jobb egészségesen fogadni... Világ életemben MDF-es voltam, 1989 és 95 között aktívan, politizálva, azóta szimpatizánsként, drukkerként, hébe-hóba történt megnyilvánulásokkal igyekeztem kiállni az MDF mellett. Belépésre, aktív politizálásra nem gondoltam, nem vágytam. Most viszont egy másodperc alatt döntöttem, mert úgy éreztem, hogy valahogy ki kell fejeznem, mennyire szeretem az MDF-et, milyen fontosnak tartom létét, politikai hitvallását, s mennyire felháborítanak azok az események, melyek a közelmúltban történtek, s legvégül Vas János kilépése. Rögtön jeleztem Dávid Ibolyának és Kerék-Bárczy Szabolcsnak, hogy belépek az MDF-be, s nagy örömmel és jóleső érzéssel fogadtam, hogy döntésemet támogatják, örömmel fogadják, ajánlóim lesznek a belépési kérelmen. Innentől kezdve érdekes dolgok történtek. Még aznap este leadtam az MTI-nek a hírt, de nem tudtam, hogy ez érdekes lesz-e valakinek, a médiáknak, egyáltalán a széles nyilvánosság elé jut-e. Nos, két órával később, az éjféli hírekben a Kossuth rádióban bemonták, hogy R.G. belépett az MDF-be. Először meglepődtem, aztán meg akkorát nevettem, hogy ki kellett mennem a kórteremből, mert úgy tálalták az eseményt, hogy mégsem szűnik meg az MDF frakció, mert Roszík Gábor képviselő jelezte, hogy belép a frakcióba... Gondolom a hírszerkesztő freudi elszólása volt - köszönöm szépen -, hiszen még mindig azt hitte, hogy tagja vagyon az országgyűlésnek, vagy legalább is tudat alatt ezt szerette volna... Mindenestre innen saját útjára indult a hír, másnap már fórumokon vitatkoztak róla, vajon hogyan lehetsége ez...? A hírek után rákattantam a google-ra, már ott is volt náhány találat, a következő két napban pedig vagy száz hírportálról, honlapról köszönt vissza, hogy beléptem az MDF-be. Végülis nem gondolom, hogy ez olyan bombasztikus hír lenne, de mágállapítottam, hogy sikerült megint úgy eltalálnom az időpontot, hogy kénytelenek voltak egy kicsit beszélni róla..., s még nincs is vége. Lesz vége egyáltalán? És lesz-e tovább? Soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő (és a múlt). De most még inkább szívügyem az MDF, hátha tehetek még érte valamit, azért, hogy ebben a gusztustalan politikai világban az MDF tiszta hangja még erősebben, még tisztábban szóljon. 

Ez eddig a bevezetés. Még soha nem írtam blogot, de tervezem a folytatást, kérdezzetek.   

 

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása