HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szibériai blog, Tyumeny – 2011. november 23.

2011.11.24. 14:45 Roszík Gábor


Armen nagyon boldog és izgatott, mert sikerült időpontot egyeztetnie a tyumeni börtönök parancsnokával. 10 órakor találkozunk, azt mondta 20 perce van. Végül majd egy órát voltunk nála, beszélgettünk börtönmisszióról, börtönlelkészségről, programjainkról, nemzetközi kapcsolatokról, az oroszországi Börtön Társaságról, meg mi mindenről. Jó hangulatú beszélgetés volt, és sikerült mindent elmondanom, amit Armen „rámbízott”. Beszélgetésünk vége fele a parancsnok behívta titkárnőjét, s egy darab papírra fölírt valamit, amit odaadott neki. Pár perccel később megjelent egy tiszt, nagy, szépen bekeretezett festménnyel a kezében. Egy fogvatartott képe volt, vízesést festett meg, s olyan szép kép volt, hogy rögtön elkezdtem sajnálkozni magamban, hogy biztos nem tudom haza vinni. Készítettem néhány fényképet magunkról, a festménnyel is együtt, aztán eljöttünk. Armen nagyon fontosnak tartotta ezt a találkozást, s nagyon lelkes volt, hogy jól sikerült.

 

A parancsnoktól a gyülekezetbe hajtottunk, ahol sikerült (mert este nem), a netbookomra telepíteni a Biblia-programot, ami a teljes Biblia különféle orosz fordításait jelenti, sőt rajta van görögül, héberül, latinul, más egyéb kommenárokkal, hitvallásokkal együtt. Ez a program már különben rajta volt a gépemen két éve, de bizonyos fájlokat nem tudott beolvasni az orosz betűkkel.

Ebéd közben asztalunkhoz invitálta Armen a gyülekezet titkárságának vezetőjét egy kedves szimpatikus hölgyet, akiről Armen már mesélt, különös tekintettel arra, hogy jól beszél franciául, s ezért feltétlenül szeretné, ha megismerkednénk. A hölgy – nem emlékszem a nevére -, rendkívül boldog, mert már régen nem beszélgetett franciául, különben nagyon jól bírja a nyelvet, nem csoda, mert egy évet tanult Franciaországban, s fél évet Algériában dolgozott. Itthon ritkán adódik meg, hogy valakivel franciául tud beszélni, s beszélgettünk fél óráig. Láthatóan nagyon élvezte, és én is. Kellett jó öt perc, mire átálltam a franciára, de kifejezetten jó jelnek tartottam, ha elakadtam, és önkéntelenül is átváltottam oroszra, illetve, ha kérdezett valamit, először automatice oroszul kezdtem válaszolni. Megállapítottam, per pillanat jobban megy az orosz, nem csoda, mert már azzal fekszem és kelek egy hete. Pedig franciából felsőfokú nyelvvizsgám van.

 

Ebéd után megyünk Shonhoz, aki nem Son, mint minap gondoltam, hanem tulajdonképpen Sanyi. Nagy. Nagy Sándor, Alexander Nagy. Sanyi ma már orosz állampolgár, korábban ukrán állampolgár volt, Beregszász közelében Muzsajon született, ott nőtt fel, illetve árvaházban volt öt éves koráig, onnan vették magukhoz nevelőszülők. Anyja ma is ott él, apja meghalt, testvérek, rokonok Magyarországon élnek. Felesége orosz, s boldogan él Tyumemnben, ahol egy protestáns gyülekezet lelkésznek a munkatársa, végzi a Bibliaiskolát, lelkész szeretne lenni. A lelkészét Pavelnek hívják, Magyarországon tanult teológiát, angolul, a Biblia Szól Egyháznál. Tyumenben Gyülekezetet alapított, melynek neve: Nagy Kegyelem. Великая Благодать.

Sanyi igen nagy darab ember, kék-piros csíkos pólóban, nagy halásznadrágban fogad bennünket, majd kiugrik a bőréből, hogy magyarul beszélget, errefele még nem is találkozott magyar emberrel. Református gyülekezetben nőtt fel, Zimányi Jóska bácsinál tért meg Magyarországon, s nagy hatással volt rá Hudák Sándor bácsi, aki börtönmisszós Nyiregyházán. Én is jól ismerem, s csodálkozva állapítjuk meg, hogy még 10 perce sem ismerjük egymást, de már közös ismerőst találunk. Itt a szibériai Tyumenyben.

Sanyinak akkor szíve van, hogy alig fér meg benne. Az evangélium „szerelmese”, szeret prédikálni a gyülekezetben, jár a börtönbe, hajléktalanszállóra, s az Isten azt ígérte neki, hogy népeket ad neki. Egész Szibériában szeretne szolgálni, januárban Nyeftejuganszkba készül, ott szeretne gyülekezetet alapítani, innen 600 km-re, mert az egész városban nincsen csak egy. Aztán visszamenne a hantik közé, 500 km-re innen, ahol már korábban szolgált másfél évig, onnan származunk mi magyarok. Aztán menne tovább a mansikhoz, ahonnan a finnek származnak, mindenhol szeretne gyülekezetet alakítani. Itt az Ural vidéken is van dolga, elmenne Jekatyerinburgba, ahol az Ural kezdődik (vagy ér véget), onnan még menne tovább150 km-t, ahol a Csuszavoj folyó folyik, melyen olyan falvakat lehetne megközelíteni gumicsónakon, melyek a külvilágtól elzártan élnek, szárazföldön alig-alig megközelíthetőek, bizonyos időszakokban egyáltalán nem, és senki nem törődik velük. Olyan magával ragadóan beszél erről, hogy kis híján beígérem neki, hogy vele tartok. Mindig szerettem volna misszionárius lenni.

Sanyi szíve mélyén azt hiszem református, s mondja, mennyire szereti a református és evangélikus énekeket. Igen, ezek a gyönyörű szép korálok hiányoznak az itteni istentiszteletekről. Nem lehet elmélyülni, nincs az a harmónia, ami egy református vagy evangélikus, pláne orthodox istentiszteleten van. Nincs csend, mindig zaj van, rock vagy heavy metal, s ha nem szól a zene, mindenki kiabálva beszél, akár ha prédikál, akár, ha imádkozik, vagy ha kihirdeti, hogy holnap kirándulás lesz. Oh, milyen szépek a Zsoltárok, mondja Sanyi, s mielőtt hozná a református énekeskönyvet, elkezdem énekelni: Mint a szép híves patakra, a szarvas kivánkozik… Mire végigénekeljük az első verset, Sanyinak könnybe lábad a szeme. Aztán kikeresi kedves énekét, s énekeli: „Ím nagy Isten most előtted szívemet kitárom…”, aztán végig énekeljük az „Itt van Isten köztünk, jertek őt imádjuk” kezdetű éneket.

Sanyinak ünnep van, régen nem beszélt magyarul, legalább is itt. A neten szokott szkájpolni, régi magyar filmeket nézni, így tartja karban magyar nyelvtudását.

Aztán megebédelünk (én másodszor), felesége magyaros gombás ragut készített, csigatésztával, hozzá itt is savanyú káposzta és fokhagymás répasaláta van.

Ebéd után Armen lefekszik aludni, aminek örülök, mert ma még vezetni fog!

 

Szeretnék valamit adni Sanyinak, de nem hoztam magammal ajándékot. Eszembe jut, hogy egy példány van nálam a Szentpétervári Blogból és az Oroszországi naplóból, neki adom. Én pedig egy nagyon szép orosz Bibliát kapok tőle ajándékba, zipzáras tokja van.

 

Ötkor indulunk Sanyi gyülekezetébe, hatkor kezdődik az istentisztelet, melyen én fogok prédikálni. Útközben valamilyen raktárból felveszünk kb. 15 nagy doboz orosz nyelvű nyomtatványt, traktátust, amit Moszkvából küldött egy amerikai baptista atyafi, a gyülekezetet támogatandó. Minden vasárnap az utcán, parkokban, köztereken osztogatják őket, mínusz 20 fokos hidegben is. Csak mondom.

Jó 20 perces késéssel érkezünk meg, akkora forgalom, de nem baj, mert addig énekel a gyülekezet. Lehetnek vagy 60-an. Pásztor Pavel köszönt, s átadja nekem a mikrofont, s megjegyzi, hogy ne zavartassam magam, beszélhetek annyit, amennyit akarok… Hogy csalódást ne okozzak 15-20 perces igehirdetésemmel, 15 percig beszélek anyaotthonunkról, az idősek otthonáról, börtönmisszióról, röviden programjainkról, elmondom, hogyan és miért kerültem ide, stb, mindezt szabadon. Aztán prédikálok, már az is megy majdnem kívülről, persze azt mondom, amit tegnap kétszer is. Nagyon köszönik, sokan odajönnek hozzám, hogy megérintette őket Isten igéje. Nagyon jó a hangulat, jól érzem magam. Egy fiatal hölgy jelbeszéddel tolmácsolja, amit mondtam, egy süketnéma férfinak.

Többen oda jönnek hozzám, s magyarul mondják: „köszönöm”, vagy: „Isten szeret téged”. Szibériában, Tyumenyben, szerda este egy kis gyülekezetben. Csodálatos dolgok ezek.

Odajön hozzám egy idősebb férfi, s ad egy kis Gedeon-társaságféle Újszövetséget, beleírta: для Габора.

Pásztor Pavel minden évben pár napot Budapesten tölt, konferencián vesz részt, jövőre ki szeretne jönni Gödöllőre is, megnézni otthonainkat.

Mielőtt elindulunk, még készítünk pár fényképet, pásztor Pavel elővesz táskájából egy nagy magyar nemzeti színű szalagot, amilyet az anyakönyvvezetők hordanak, rajt a magyar címer, így fényképezkedik.

 

Istentisztelet után még hazavisszük Sanyit, s következik az utolsó felvonás, éjfél után pár perccel indul a vonatom.

 

Otthon rögtön töltőre teszem a netbookot, ha tele van 8 órát is bírja, megválaszolok néhány emailt, Armentől kapok egy nagy könyvet Tyumen történetéről, egy nagyon szép keresztet díszes dobozban, Izraelből kapta, s megvacsorázunk. Először borscs (борщ) levest eszünk, aztán sült csirkét.

A festményt, amit a börtönparancsnoktól kaptam, kiszereljük a rámából, föltekerjük a vásznat, s így éppen belefér a bőröndömbe. A keretet is szétszedjük darabokra, egyelőre az is belefér a bőröndbe, s ha nagyon nem fognak megszaporodni a dolgaim Novoszibirszkbe, haza is viszem

Vacsora után még van egy kis idő az indulásig, Natasának mutatok pár képet a dácsáról, amit a Mátrában vettünk, s felajánlom, ha akarnak, ott eltölthetnek egy hetet jövőre.

Éjfél előtt érkezünk meg a vasútállomásra, az épület tetején nagy számok hirdetik: -18 fok. Nem is gondoltam volna.

Pontosan érkezik s vonat Moszkvából, 7-es vagon, 15-ös placc, pontosabban ágy, az az enyém.

A vonat a régi időkre emlékeztet, még gyerekkoromban láttam ilyen hálókocsis vonatokat, mikor Jugoszláviába utaztunk a tengerhez, vagy éppen az NDK-ba, de mi mindig egyszerű 8 személyes kupékban utaztunk, ilyen luxust nem engedhettünk meg magunknak. Egyszer utaztam hálókocsiban, 6 éve, mikor Tallinban Nikolai barátommal lekéstük a repülőgépet, mert onnan igyekeztünk Moszkvába egy másik konferenciára. Nem részletezem túlságosan, mert hosszú a történet, s már alighanem valahol megírtam. A lényeg, hogy az utolsó nap egy konferencián túl későn feküdtünk le, hogy reggel mind a ketten elaludtunk, s elment a repülőgépünk. A követező gép csak két nap múlva ment Moszkvába, viszont volt egy vonat délután hatkor, arra váltottunk hálókocsi jegyet, s reggel kilencre Moszkvában voltunk, igaz 24 órával a kelleténél később… Csodás utazás volt, el nem lehet felejteni.

Ez a vonat pont olyan volt, mint az akkor, Tallinból, négyfekvőhelyes kupék, szűk folyosó, a folyosón kopott szőnyeg, az ablakokon kis függöny, ami csak alul van széthúzva, s lent összekötve, mintha egy barokk kastély ablaka lenne. Ketten érkezünk újak a fülkében, ketten már alszanak, szépen megágyazott ágyban, az egyiken pizsama, a másikon rövid ujjú póló. Persze felébrednek, mert el kell foglalnunk a helyünket. Van még két hely, az egyik fölül, a másik alul. Szerencsére az alsó az enyém, barna kopott bőr borítja. Armen följön velem, hogy segítsen, hozza a bőröndjeimet. Felhajtja a fekvőhelyet, alatta pont belefér egy dobozba. A nagy bőrönddel bajban vagyunk, mert nem fér be az ülés alá. Az ajtó fölött is van egy nagy lyuk, az is csomagtartó, nagy nehezen betuszkoljuk oda.

Még leszállok a vonatról, Armentől érzékeny búcsút veszek, már egy kicsit összenőttünk, éppen ideje továbbállnom.

A fülkében az ágyon föltekert matrac, párna, takaró. Kitekerem a matracot, a párnát eligazítom az ágy végében az ablak alatt, egy üveg vizet helyezek mellém a sarokba, és kiveszem a netbookomat, az asztalra helyezem az ablak alatt. A vonat pontosan indul, s zakatolva kihúzunk Tyumenyből, irány Novoszibirszk. Rettentően élvezem, nagyon jól érzem magam, eltölt az érzés: Szibériában vonatozok.

Míg fények vannak, kibámulok az ablakon, s mikor már nagyon sötét van, s csak a csillagokat látni, befejezem aznap elkezdett blogomat. Közben jön a dezsurnaja (дежурная), neylonba csomagolva átad egy garnitúra tiszta ágyneműt, amivel el is látom ágyamat. Lefekvés előtt még járok egyet a folyosón, aminek a végén egy nagy szamovárféle áll egy szekrényben, olyan, mint egy kisebb kályha, szénnel vagy fával fűtik, onnan lehet forró vizet hozni.

Nagyon kényelmes az ágy, hamar elalszom, nem akarok pátetikus lenni, de álomba ringat a zakatoló vonat. Néha felébredek, s a fejem fölött kinézek az ablakon, mindig ugyanazokat a csillagokat látom, s olyan, mintha nem haladnánk semmit.

Mikor föl-fölébredek megnyugvással konstatálom, hogy Szibériában robog velem a vonat,  s nagy kíváncsisággal tekintek a következő hét elé. Az élet szép.


 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr873408559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása