HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

SZENTPÉTERVÁRI BLOG – November 23.

2009.11.24. 09:15 Roszík Gábor

Délelőtt megbeszélem a rektorral, hogy szerdán a délutáni előadások után lesz az én előadásom is, az ismert témakörben, börtönmisszió, anyaotthon, idősek otthona. Feltéve, ha tudnak projektort szerezni, a gyülekezettől szokták kölcsönkérni, ha szükségük van rá. Már múlt héten hallottam, hogy a szemináriumnak nincs kivetítője, de először nehezen akartam elhinni. Igaz, a szegénység jelei tapasztalhatók itt-ott. Ősrégi mikro sütő a konyhában, a vízforraló sem mai gyerek, sem a kollégiumban, sem az én lakosztályomban, az olvasóban az egyetlen számítógép is nagyon régi, igaz van több is, de azok nem működnek, az internetet pedig kész szenvedés használni. Egyrészt, mert nagyon lassú, másrészt, mert mindenki ezt használja…
Az egész szeminárium légköre viszont azt mondhatom, hogy csodálatos, nagyon rendjén mennek a dolgok, minden a helyén, az előadásokat, mind a diákok, mind a hallgatók hallatlanul komolyan veszik, s érezni, itt figyelnek egymásra, szeretik egymást az emberek.
 
Estére a Szent Mária evangélikus templom fiataljaihoz megyek, a múltkor is hívtak, hogy a börtönmisszióról beszélgessünk. Előtte elmegyek egy elektronika áruházban, útba esik, már régen felfigyeltem rá, hátha lehet egy olcsó használt projektort venni. Lehetett, nem akarom elhinni, olyan olcsó, tavalyi évjárat, s szinte új. Talán örülni fognak neki a teológián. Ki akarjuk próbálni az áruházban, de nem sikerül beindítani, a lap-topommal nem működik. A projektor jó, mert az övékkel szép képet vetít a falra. Nyugodtan elhozom, az én gépemmel van a hiba, ezt szokta csinálni otthon is, rengeteget kínlódok vele, már földhöz vágnám a gépemet, a projektorral együtt, s végül sem sikerül megoldani a problémát. Ilyenkor Ádám hozza az ő gépét, s csodálatosan működik… Én szólok Misinek, tizet kattint ide-oda - két nap múlva -, s már működik az enyém is… Misi a varázsló.
Megérkezem az ifjúsághoz, egyik vállamon a hátizsák a lap-toppal, a másikon a projektor, belefért volna a kis bőröndömbe - majdnem el is hoztam -, s most vígan húzhatnám. De nekem úgy látszik cipekednem kellett ma, s mire megérkezem, úgy leizzadok, hogy ingemből csavarni lehet a vizet. Fél órát kínlódunk a beüzemeléssel, nekünk sem sikerül, pedig ezeknek a tizenhat-tizenhét éves srácoknak kisujjukban van az informatika. Amíg elkínlódunk a beüzemeléssel meg is száradok. Közben előkerül az ő projektoruk, s annyi gombot nyomogatok össze-vissza, ahogy elképzelem, s követni tudom a különböző varázslók utasításait, hogy hopp, egyszer csak megjelenik a kép a falon… Igaz csak a háttérkép, az ikonok nélkül. Megnyitom a prezentációt, az sem látszik, csak éppen a pár napja kiválasztott kenyai szavanna képe… Ez se csúnya, de én most börtönöket, rabokat, programokat szeretnék bemutatni. Visszajön a srác, akivel kínlódtunk, valahova kiment, s felkiált, s egy laza mozdulattal „kihúzza” a képet a monitoromról, jobbra, erre megjelenik a prezentáció a falon! Visszahúzza, s eltűnik… Na, így már legalább lesz valami.
Aztán elmondom, elmesélem, megmutatom a képeket. Sokáig beszélgetünk, s a fiatalokat leginkább az érdekli, hogy milyen lehet a Zakeus programban, amikor a bűnelkövető találkozik az áldozattal…
Hazafele már lassúbb tempóban igyekezem, nem érzem nehéznek a cipelni valókat sem. Rutinosan vágok át a kiserdőn is, majdnem teljes a sötétség, hó sincs az úton, de egy kis idő után már látok valamit.
Hazafele sms-t küldök Misinek, hogy nem tudunk-e skypolni, mert akkor el tudná mondani, hogy mit kell tennem, hogy stabilizáljam számítógépem és a projektor kapcsolatát. Válaszol, hogy most nincs otthon, talán holnap meg tudjuk oldani a problémát. Szerda estére mindenképpen kell a projektor.
 
Az olvasóban emailjemet nézegetem, amikor megjön Alekszej. Szentpéterváron volt, valami házi bibliaórán. Mondja, hogy egyszer beszélgethetnénk. Hát persze, nagyon szívesen, mondom neki, de úgy emlékszem, több mint egy hete minden nap 2-3 órát beszélgetek vele… Igen, mondja, de most ő szeretne beszélni, elmondana néhány dolgot, s szeretné, ha elmondanám, mit gondolok. Erre a legjobb időpont, mondom, most van, még 11 óra sincsen… Kicsit röstelkedem, eddig önző módon alig hagytam szóhoz jutni, s most látom, valami fontosat szeretne mondani. Másfél órát beszélgetünk, inkább csak hallgatom, elmondja életét, hogyan vezetett útja a teológiára, s elmondja, milyen tervei vannak a jövőre nézve. Szeretne egy egyesületet létrehozni, talán alapítványt, s elsősorban misszióval foglalkozni, gyerekeket, fiatalokat tanítani, diakóniát szervezni, hazájában Burjátföldön, s szeretné, ha minél többen kereszténnyé lennének. Arra felé még ma is sok a sámánhívő.
Természetesen meghív hazájába, én elfogadom a meghívást, de biztosat nem ígérhetek.
Átadja nekem jövendő szervezete alapító okiratát, holnapra ezt is át kéne olvasnom.
Szép az élet.
Éjjel fél kettőkor is.


 

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr851548220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Savigny (törölt) 2009.11.24. 14:18:52

Сент-Мэри? это имя лютеранская церковь??
süti beállítások módosítása