Nem mintha a mai napról is nem tudnék írni legalább öt oldalt, de valójában semmi különös dolog nem történt, leszámítva, hogy itt bármi is történik, az érdekes, de ezt már mondtam.
Azért röviden: délelőtt 3 óra a teológián, amerikai professzor tart előadást a Római levélről. Oroszul. Jobban megértem, mint az oroszokat, de hát ez a helyzet természetéből fakad…
Ebéd után – itt 12.45-kor már kezdődnek az előadások -, homiletika. Derekasan ezt is végighallgatom.
Délután a titkárságon kiderül, hogy már a hotelben be kellett volna jelentkeznem, most már nem lehet, s csak abban bízhatom, hogy kifelé menet nem fognak ügyet csinálni a mulasztásból, de még nagyobb kellemetlenség is lehet belőle… El kellene menni a Bevándorlási Hivatalba, ahol amellett, hogy meg is büntethetnek, eltölthetem az egész napomat, feltéve, ha sikerül aznap elintéznem. Így ad acta teszem a kérdést, hagyjunk izgalmakat a legutolsó percekre is!
Délután négykor megint istentisztelet, a vége felé érkezik meg Mihail (az Omega fan) barátom operaénekes hitvese, s mikor bekapcsolódik az éneklésbe berezonálnak az ablakok, s valószínűleg az országúton megáll a forgalom. Ilyen hangosan az operaházban is elég lenne énekelni. Éneket jött tanítani, ahova engem is barátságosan invitál az egyébként erős alkatú asszonyság. Megyek vele, hiszen ellentmondani lehetetlen lenne. Először a rektor énekel (be), igen beénekel, és nagyon mulatságos az egész, ő is gyülekezeti lelkész, annak pedig meg kell tanulnia énekelni:
aaa aaa aaa aaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaa, folytatás félhanggal lejjebb:
o o
ooó eee uuú iiiiiiiiiiiiiiiiiiiii uuuuuuuuuuu, megint fél hanggal lejjebb,
iuuu
uuuuuu aaa aaa éééééé éééééééééééééééé,
és megint, és megint, s így megy a végtelenségig, először le, aztán föl, a tanárnő meg zongorán üti az akkordokat, néha kiengedi a hangját, hogy megmutassa, hogyan kell, s közben telefonálni is tud.
Olykor, ha erélytelen a hang, a dúdolás nem a homlokodon jön ki, befogja az orrát, veri, ahol az orra találkozik a homlokával, ő megmutatja, hogy kell dúdolni. Ha propeller lenne a fején, simán elszállna, a plafonon keresztül. Ha nem nyitod ki eléggé a szádat, kicsit toporzékol, két tenyérrel veri a zongora, bocsánat, pianínó tetejét, el tudod képzelni, hogy egy perc alatt fölaprítaná, szabad kézzel, ha akarná, ő megmutatja, hogyan kell kinyitni a szájat, s közben akkorákat nevet, hogy mindenkit elbűvöl, érzed, hogy művész, rendkívüli és csodálatos asszony.
S ez így megy három órán keresztül, egyik diák a másik után, itt mindenkinek meg kell tanulnia énekelni. Nagyon helyes!
A művésznőben félelmetes energia van, kirobbanó, láthatóan nagyon boldog, Isten áldása az evangélikus egyháznak és Oroszországnak.
Közben még részt veszek egy bibliaórán, Lukács 1-et tanulmányozzuk, majd visszamegyek az énekórára, de mielőtt rám kerülne a sor, lelépek. Majd beéneklek otthon, egyedül.
Az énektanulást lehet, hogy nem úszom meg végleg, pár perce Mihail, a férje meghívott hozzájuk istentiszteletre. Örömmel elfogadtam.
