Szergej telefonál 10-kor, hogy csak dél körül jönne értem. Most örülök neki, mert már elkezdtem dolgozni, így is lesz két óránk együtt, akkor találkozom отец Алексaпндр-ral. Kérdem Szergejt, hogy jön-e velünk a bannyába (баня – szögezzük le, egyszer s mindenkorra), de ő nem, én menjek csak az atyával. Jó.
Először elmegyünk megnézni Krasznojarszk egyetlen katolikus templomát, nyitva van, de a bejáratnál nem jutunk tovább, a belső ajtó zárva van, üveg ablaka befedve egy nagy darab papundeklivel, a templomszolga hölgy (sekrestyés) azt mondja, most nem lehet bemenni. Ha meg akarjuk nézni, „tessék visszajönni 5 órakor, mise lesz, s akkor lehet nézelődni és imádkozni”. Mondjuk, hogy papok vagyunk, és nem tudunk visszajönni, de hajlíthatatlan, vagy neki sincs kulcsa. Így hát kénytelenek vagyunk megelégedni a külső szemlélődéssel, fényképezéssel, s odébb állunk. Kérem Szergejt, menjünk a belvárosba egyet járni, ott még nem voltam, illetve csak keresztül hajtottunk egyszer-kétszer. Szép régi épületeket találunk, egy sor bronz szobor az utcán, Puskin és Tatjána, „Én írok levelet magának, kell ennél több?” – jelenet. Puskin teljes szépségében kitárt karral várja Tatjánát, pedig ő Anyegin, ehelyett én megyek a karjai „alá”, Tatjána tartózkodóan – pedig ő írt levelet -, gyönyörűségesen ül egy padon, vele is lefényképészkedem, soha nem fognak találkozni közelebbről. Legalább is Krasznojarszkban a belvárosi utcán.
Aztán van egy bohóc esernyővel, egy fényképész nagy régi masinával, s végül egy magas talpazaton Éva almát helyez Ádám tenyerébe.
Kicsit megéhezünk, s bemegyünk egy önkiszolgáló étteremben, eszem egy piros színben úszó borscs levest, utána egy kis tányér különféle füstölt halat. Az utcafelőli nagy üvegportál mellett ülünk, kint erőteljesen süt a nap, lehet 10 fok. Plusz. Rendkívüli időjárás, mondja Szergej, klímaváltozás, az utolsó idők jelei. Mondom, én is szeretném, ha már vége lenne ennek, s visszajönne Krisztus, „ítélni élőket és holtakat…”! Türelmesen várunk.
Mire kimegyünk, éppen megérkezik отец Алексaпндр, s megbeszélik Szergejjel, hogy négykor hol találkozunk. Kicsit csalódott vagyok, mert két óra legalább kell a bannyához, s még csak most készülődünk, van mr negyed három is. Ők tudják.
Oтец Алексaпндр egy síparadicsomhoz hajt, ha már Ádámot és Évát emlegettük, hó ugyan még nincs, csak legfelül egy kevés, de az egyik felvonó már jár, szállítja a turistákat. Oтец Алексaпндр vesz két jegyet, s int, hogy menjünk fel. Oké menjünk, de nem bannyáról volt szó, kérdezem? De, de mondja, megyünk oda is. Mire felérünk a hegy tetejére, bőven mínuszok vannak, kicsit fúj a szél, szállingózik a hó. Fönt sétálunk egyet, lenézünk a túloldalra, fényképeket készítünk, s elindulunk lefelé. Át vagyunk fázva, erre jó lesz a forróság, mondja az oтец. Lenyűgöző természet, hatalmas fenyőerdők körülöttünk, természetvédelmi terület, s ez már a Tajga, mondja. Szemben lent, nagyon messze, megint a Jenyiszej, fölötte magasodnak a hegyek, ott van az épülő templom is, picinek látszik, mint egy gyufásdoboz.
Lassan négy óra, s konstatálom, hogy valamit megint nem jól értettem, biztos hat vagy nyolc órát beszéltek meg Szergejjel. Mindenesetre nem foglalkozom tovább a kérdéssel, innen már a bannyába megyünk. Az útról – alaposan a városon kívül vagyunk már -, egy nagy barna fából készült kapu elé kanyarodunk. Cseppet sem csodálkoznék, ha Oтец Алексaпндр elővenne egy kapunyitót, s kinyitná. De nem, ráfekszik a dudára, s már jönnek és nyitják. Hatalmas udvar, a végében két barna vastag szálfából készült házikó, a harmadikat most építik, majdnem kész. Szemben egy szín, tele felhasított fával. Az egyik ház a „mienk”. Körülöttünk gyönyörű nyírfaerdő, szemben jobbra fatalapzatú út vezet egy kis fahídon át egy patak felett. Ha egyenesen tovább megyünk, kicsit arrébb van egy zsomb, az is fából készült, keresztül folyik rajta a patak, benne derékig érő víz, ebbe fogunk megmártózni a bannyázás közben.
Kérem szépen, itt egy tökéletesen felépített igazi orosz szaunáról van szó, pont úgy ahogy a nagykönyvben elő van írva!
A házba egy kis előszobán keresztül lehet bemenni, abból nyílik a toalet és mosdó. Tovább a konyha van, egy nagy kemencével, ég benne a tűz, ez izzítja a köveket a mögötte lévő helyiségben, az a bannya. A konyhában fa asztal, fa pad, a sarokban igazi orosz szamovár, még kéménye is van, mert parázzsal készül benne a forró víz, de ez most csak hangulati elem, díszlet. Oтец Алексaпндр először ad nekem egy ajándékcsomagot, van benne egy pár papucs, egy olyan törölköző, aminek a tetején egy tépőzár van, hogy biztonságosan és szorosan a derekamra lehessen kötni, és zsebe is van. Elkezd kipakolni hatalmas szatyraiból. Hozott magával zöld és fekete teát, egy nagy üveg sört, egy nagy üveg kvaszt, ásványvizet, két nagy szelet vajban sült lazacot fűszeres öntettel, egy nagy füstölt halat, egy kis doboz reszelt krumpliból készült sült pogácsát, s négy dobozka különféle töltött palacsintát. Most már nem aggódom, hogy elsietjük a dolgot.
Közben felvesszük a törülközőnket, s kérdezi, hogy ismerem-e a mézes masszást? Nem ismerem. Akkor feküdjek hasra a padon, megmutatja. Az asztalon egy üveg méz, s mindkét kezén a mutatóujjával és a középső ujjával, nagyot kanyarít a mézből, s olyan erőteljesen húzza végig a hátamon, a tarkómtól lefelé a derekamig, hogy ezeket az ujjakat bármelyik thai masszőz, sőt masszőr megirigyelné. Aztán ugyanígy szétkeni a mézet a hátamon, néha kanyarít egyet az üvegből, s bele préseli a bőrömbe. Aztán teljes tenyérrel, mind a kettővel, elkezdi paskolni a hátam. No, azt gondolom, most szíjat hasít belőle, s mikor mind a két tenyerét egyszerre emeli föl, a hátamról, majdnem emelkedek vele. Annyira fáj, hogy már jajgatok, de ez nyilván hozzá tartozik az egészhez. Végre abbahagyja, s széles mosollyal néz rám. „Most kinyitottam a bőrödet” – mondja. „Ki, hallod! Jobban nem is lehetne! Gyere, mondom neki, én is kinyitom a tiedet!” De azt mondja, most ne foglalkozzunk vele, ez a nap az én napom. Közben legnagyobb csodálkozásomra, és örömömre, megérkezik Szergej, aki még reggel nem volt a bannyába velünk jövendő. Oтец Алексaпндр hívta, s ő félretette a dolgait, hogy akkor így is együtt lehessünk!
Nekivetkezik, lepedőt teker maga elé, s mondjuk, akkor menjünk. „Szereted a venyig-et (bениг)” – kérdi Oтец. S nem nagyon akarom megérteni, hogy miről van szó, de mondom nálunk is van ilyen, de azt venyigének hívják. Nem baj, mondja a mester, aki a teológia mellett medicinát és pszichológiát is tanult, mindjárt megmutatja. Mosolyából látom, meglepetésre készül.
A bannya előszobájában először is két nagy bádog kádacskában vizet kever, mert ott van hideg víz is meg forró is, ezt pontosan így kell, hogy a hideg víz nehogy lehűtse a köveket. A bannya nem nagy, legfeljebb öten-hatan férnének el benne, de most teljesen a mienk, le van foglalva. Bent lehet nagyjából 70 fok, a kövek két szinten vannak elhelyezve a sarokban. Rögtön loccsant rá vizet, lent is, fent is, rögtön lesz 80 fok. Bent vagyunk tán tíz percet, kijövünk, vizet merítünk, s öntünk magunkra, s az asztalhoz ülünk. Kicsit eszegetünk, iszogatunk, beszélgetünk, szép ökumenikus együttlét, testvéri szeretetben: egy orthodox pap, egy karizmatius protestáns lelkész, s egy evangélikus pap. Egyháztörténeti esemény mindegyik egyházban. Új kezdet.
Posztóból készült sapkát rakunk a fejünkre, az övé olyan, mint Rumcájszé, úgy is néz ki, az enyém pont, mint Ludas Matyié, én meg úgy.
Most jöhet a venyig, mondja Oтец, s bent hasra fektet a forró padon, melyre előzőleg egy lepedőt terít. Az egyik bádog kád tele vízzel, benne két nagy csokor nyírfaleveles ágakból összekötött – minek nevezzem? – hát legyen venyig. Egyujjas kesztyűt húz, olyat, amivel a háziasszonyok szokták kivenni a forró sütőt, kiveszi mind a kettőt, megspricceli a forró köveket, hátam mögött legyez a tenyerével, forró levegő olvasztja hátamon a mézet, s megállapítja, még nem jó. További vizet spriccent rá, megint legyez a tenyerével, s megállapítja, hogy most már jó. Ekkor kezdődik a móka. Először a venyiggel kavarja fölöttem a levegőt, legyez, mint egy nagy legyezővel, s a levegő egyre forróbbak érződik. Eztán óvatosan elkezdi paskolni a hátamat, egyre gyorsabban, az egyikkel kettőt üt, a másikkal egyet, aztán megpihenteti rajta, s végig húzza, egészen a talpamig. Aztán kezdi elölről. Időnként erősen rányomja, gondolom, így sütik a mézes csirkét. Halkan nyögdécselek, nehogy azt higgye, hogy nem bírom a szenvedést, s amikor már olyan forró, hogy már már mégis szólok, akkor a vízbe mártja a venyiget, s 40 fokos vizet spriccel rám, ami kifejezetten hűsít. Aztán föl kell emelnem a két lábamat, a talpaim fölfelé, még mindig hason fekve, először legyezgeti, forró levegőt kavar fölötte, majd alaposan megpaskolja. Ez is megy vagy öt percig. Hátamra fektet, elölről is először levegőt kavar, végigpaskol, végig húzza rajtam a venyiget, s kész.
Gyerünk kifelé, mondja, a vízhez. A hidegben olyan gőzfelhőt húzunk magunk után, mintha hóviharba kerültünk volna. Tessék, mutatja, gyerünk a vízbe, de én előre engedem. Lemászik a lépcsőn derékig, majd teljesen a víz alá merül. Eztán jövök én, nem is tűnik olyan hidegnek. A 16 fokoshoz én is hozzá vagyok szokva a szaunázás után, de ez 3 fokos. Boldogan megyünk vissza a házba, rögtön vissza a forróságba, ezt így kell csinálni, mielőtt az asztal mellet megpihenjünk egy kicsit. Közben Szergej paskolja magát a bannyában, s ő is megy merítkezni.
Húsz perc iszogatás, eszegetés, társalgás után ismétlésre invitál Oтец Алексaпндр, megyek, csak lehetőleg a mézes masszást hagyja ki. Erre most ő se gondol, s megint végigcsinája a procedúrát, majd kényelmesen kisétálunk a hideg vízhez, már kint is mínuszok vannak. Most visszük magunkkal a fényépezőgépet is, de csak egy kép van, ami úgy ahogy sikerült, olyan gőz vesz minket körül, a képen nem látszik semmi. A hideg vízben eltöltök 1-2 percet, azért hátha sikerül egy jó fotót is készíteni. A merülés után pár percre visszamegyünk megint a forró bannyába, most így kell csinálni. Eztán alapos pihenés következik a konyhában, s építjük az együttműködést orthodox egyház és protestáns egyházak között. Oтец Алексaпндр-rel közben már barátok lettünk. Közben eszembe jut, ma megtudtam miért tettem át az utolsó pillanatban a már lefoglalt repülőjegyet egy nappal későbbre. Valami belső hang sugallta, s éreztem annak engedelmeskednem kell. Nem volt semmilyen magyarázat, semmilyen program, egyszerűen éreztem, hogy még egy napot maradnom kell. S, ha eddig nem tudtam volna, ma megtudtam, nagyon jó, hogy elkezdtem tanulni.
Aztán még visszamegyünk 10 percre, vegyig most nincs, csak izzadunk, és merítkezünk. És elhatározzuk, ilyen bannyát létrehozunk Magyarországon is, nem is egyet.
Lassan összeszedjük magunkat, Szergej haza megy, én oтец Алексaпндр-ékhez megyek, még feltétlenül meg szeretne mutatni nekem néhány képet a laptopján.
Három édes gyermeke van otthon, a legkisebbet már ismerjük, ő lesz pap, s alighanem nagy teológus.
Majd a gyerekek kíséretében, hazarepít a barátom, nem is lakom messze onnan.
Érzékeny búcsút veszek oтец Алексaпндр-től, hiányozni fog, a gyönyörű szép liturgiával és a bannyával együtt. Nagyon megölelgetjük egymást, fogunk még találkozni!
Otthon a háziaktól veszek búcsút, mert reggel ötre jön értem Szergej, megyek tovább.
