Alig aludtam 3-4 órát, de frissen pattanok ki az ágyból reggel hétkor, még mindig szeretnék egy kicsit készülni. Mire Szergej megjön értem, átfutom a rázósabb részeket, s lent a ház előtt várom.
A Konferencia helyszíne egy szocreál kerek épületben van, középen a nagyterem, színház, de még inkább mozi terem, kicsit el van használva benne minden, de teljesen alkalmas konferenciára. Egyébként a Jenyiszej partján áll, szép a folyó, a túloldalon magasodó hegyek húzódnak.
A nagyteremben kitűnő hangosítás van, s minden percet rögzítenek, vannak legalább 150-en.
A délelőtti órákban a Szibériai Börtönmisszió regionális szervezetei mutatkoznak be, imponáló szolgálatokat végeznek a börtönökben.
A folyó partján három hajó áll, az egyiken Lenin menekült valahonnan ide, ma természetesen múzeum. A másik, a „Velence” étteremhajó, a „Viktória” pedig szállodaként működik. A „Velencére” megyünk ebédelni, én Misával együtt. Már hűvösebb van, fúj a szél. Sietek vissza, háromkor én vagyok terítéken. Az előadásom rendben megtörténik, szünettel együtt több mint két és fél óra. Nagyon figyelmes volt a társaság, feltettek egy csomó kérdést. Hogy gyorsabban peregjenek az események, a kérdésekre angolul válaszolok, egy fiatal srác, aki az együttes basszusgitárosa, tolmácsol, Gyimának hívják (Дима). Néha, ha nem jut eszébe egy szó, segítségére sietek, oroszul. Könyökömön jönnek ki ilyen szavak, mint elkövető, áldozat, fogvatartott, bűnmegelőzés, kiengesztelődés, bocsánatkérés és megbocsátás, nem beszélve istentiszteletről, lelkigondozásról, s egyéb hasznos és szép szavakról. Az egyik legszebb (és legfontosabb) a bűnmegelőzés: предупреждении преступлений (preduprezsdenyii presztuplennyii – ha valaki még nem ismerné a cirill betűket). Egyébként megdicsért, azt mondta, hogy szép volt a kiejtésem. (Tudom, a dicséretekkel csínján kell bánni, ezt örökre megtanultam egyszer. Lassan harminc éve már, hogy Görögországban kempingeztünk egy nyáron. A második reggel bementem a fürdőszobába, ahol egy német pasas borotválkozott. Előző este hallottam, hogy németül beszél. Ráköszöntem: - Morgen! Mire ő: - Guten Morgen! Woher sind sie gekommen? (Honnan jött?) – Aus Ungarn. – válaszoltam. Erre ezt mondja, németül, persze: - Magyarországról? És ilyen jól beszél németül? Erről ennyit.)
Visszatérve, volt egy nagyon emelkedett és hatásos része az előadásomnak, amikor a börtönlelkészség megalakulásáról, s szolgálatairól beszéltem. Elmondtam, hogy rendszeresen tartunk összejöveteleket, s ezekre olykor meghívunk egyházi vezetőket, büntetés-végrehajtási vezetőket, szakembereket, de vendégünk volt az igazságügyi miniszter, s legutóbb a köztársasági elnök. Mikor ide érek, csak rámutatok Andrej-re, s indul a kivetítőn az a fantasztikus videóklipp, amikor Sólyom László köztársasági elnöknek 14 fogvatartott Apacs testvér (az APAC körleten) énekel a váci börtönben. A youtube-on már megnézték háromezren (https://www.youtube.com/watch?v=F3grrbd6AWE) katt ide! Tényleg óriási a hatása, de hát páratlan dolog is volt, ilyen még nem volt a világon, legalább is nem tudok róla, hogy egy köztársasági elnök foglyokat látogat meg, s 15 perc helyett, amint az a protokollban volt, 45 percet tölt a körleten. Balján az országos parancsnok, mellette én, jobbján a váci börtön parancsnoka, Vatai Gyula barátom, középen Margitka, a börtönlelkész, s mögöttünk nyolc egyház püspöke és vezetője! Boros Lajos testvér (fogvatartott, lelkiekben szabadult, kántor, lelkigondozó, ének és dalszerző) orgona mellől kíséri az Apacsok énekét, ők meg úgy énekelnek a köztársasági elnöknek, mint egy csodálatos férfikórus. De hát, az is!
Ezt éneklik: „Láthatom az arcodat, Úr Jézus, Hallhatom a hangodat Úr Jézus… hitnek szárnyán szállok én, hitnek szárnyán szállok én …”
Ezután a programjainkról beszélek, jó, ha a kedves olvasó is tudja: Zákeus és Angyalfa program, táborozás (télen, nyáron), Működhet-e a házasság (ti. amíg az egyik fél börtönben van)?, Apac program, Imahét, Bibliaverseny, Effata.
A szünetben nagy csapás ért, akkor vettem észre, hogy a fekete (papi) mellényem egyik cérnagombja elhagyott. Pontosabban alulról a második, s ez így elég furcsán néz ki, függetlenül attól, hogy az ember az alsó gombot a mellényen soha nem gombolja be. Képzeljük el hozzá a fekete papi inget, a mellény jobb zsebében ezüst zsebóra, ezüst lánccal, vállamon egy szép Bocskai kabát (utoljára Szentpétervárott volt rajtam, mert ugye otthon nem hordhat az ember ilyet, egyenlőre), s hiányzik a mellény egyik gombja! Hogy leplezzem a hiányosságot, a mellényem összes gombját kigomboltam, így egy kicsit lezserebb megjelenésben mutatkozom, s nem is annyira feltűnő, mint a hiányzó gomb.
Ennél nagyobb baj, hogy azt gondolom, a gomb pont annyi idős lehet, mint a mellény. Annak pedig a hátán lévő csattjára van egy darab vászon varrva, rányomtatva: Benkő Vilmos Budapest, s kék tollal ráírva: Nagy(s)t. mert az s át lett írva tollal t-re, alatta, szintén nyomtatva: Mélts. Mellé pedig ez vagyon írva: Erőss Sándor ev.lelkész. Az évszám pedig: 1940. február hó.
Így hát éppen hetven éves, csodálatos a szabása, hibátlan az anyaga, s van hozzá egy még szebb kabát is, ami olyan hosszú, hogy a térdemig ér. Valaki azt mondta, Ferenc Jóskának hívják. Lelkész elődömé, Erős Sándoré volt, özvegyétől kaptam 25 évvel ezelőtt. Ezt nem hoztam el, mert nem szívesen adnám fel a repülőre a bőröndben. Már hoztam el magammal Oroszországba, például januárban, de akkor magamon hoztam, s ebben tartottam karácsonyi előadásomat pravoszláv lelkész kollégáimnak. Irtó jól néz ki, aki látta már, tudja.
A következő fél órában végigjárok minden helyszínt, ahol előtte jártam, folyosót, mellékhelyiséget, folyosót, büfét, még a ház elé is kimegyek, hátha akkor esett le, amikor ebédelni mentünk, s feltűnés nélkül, alázatosan, tekintetemet a földre szegezvén keresem a gombot. Valami azt súgja, hogy a gomb meglesz, sőt talán még keresnem sem kell. Aztán fel is hagytam vele, mert hát hogyan s lehetne egy apró fekete cérnagombot megtalálni Szibériában?
Holnap talán még szánok rá egy kis időt, éppen csak széjjelnézve, ahol járok, de attól félek, hogy leesik a hó, ami bármikor megeshet, s akkor végképp fel kell hagynom a reménnyel…
Az előadás folytatására összeszedem magam, s végig nem jut eszembe a gomb… Lám, ha szükséges, az ember helyt áll megrázkódtatások közepette is!
Megint szünet következik, majd lazításképpen énekelünk, egy börtönből szabadult, ma már missziós testvér elmondja a történetét, s mutatja a bal tenyerét, a dollár $ jele a egész tenyerébe tetoválva. Ma már leginkább a Bibliát tartja a kezében, vagy összekulcsolja a másikkal, imádkozik, simogat, felemel és megáldja a másikat vele.
Aztán imádkozik, s vele együtt 150 ember. Hirtelen, mintha egy hatalmas méhkas lenne a terembe, még inkább bábeli zűrzavar, hangosan mondja mindenki a magáét. Az Úr meg szépen kibogozza, szétválogatja, meghallgatja. Ő ilyen. Majdnem azt mondtam, hogy ilyet még nem láttam, de eszembe jut, amikor 1992-ben Dél-Koreában voltam, Szöulban, ott volt az első Börtönmissziós Világgyűlés, amin részt vettem, majd ott maradtam még két hétig Németh Géza bácsival, s jártuk az országot, s prédikáltunk sok-sok templomban. Többször is, meghívtak a Keresztény Üzletemberek (CBMC) Szervezetének imareggelijére, ott tapasztaltam ilyet. Általában valami elegáns étteremben jöttek össze, egymás mellett 8-10 kerek asztal, valaki szónokolt, beszédet mondott vagy prédikált, s egyszer csak elkezdtek imádkozni. Mindenki, egyszerre, fennhangon. S aztán felálltak (az igencsak szerény reggeli után), s mentek intézni a „bussinesst”. „Talán sietnek” – gondoltam akkor, így sok időt meg lehet spórolni, az biztos, az Úrnak meg mindegy.
Aztán megint szünet van, sőt vacsora is a hajón, mert még este folytatódik a program. Az előadások alatt sétára indulok a folyosón, s „megragadó” plakátokat látok, szépen bekeretezve, nem is olyan régről, a hetvenes-nyolcvanas évekből. Képes tudósítás arról, mit kell idegen támadás esetén tenni, ha megszólal a sziréna, hogyan kell elhagyni az otthont (miután gyorsan kikapcsolták a gázt), elhagyni az iskolát, munkahelyet, trolibuszt, s megtalálni a bunkerhez vezető legrövidebb utat (az utcán táblák mutatják). Közben riasztják az embereket televízión, rádión keresztül, autóval, motorkerékpárral, s lóháton (a mezőn arató kombájnost). Nagyon hangulatos képek, bármikor elmennének a Fülesben. Ezek a plakátok pedig, itt a Múzeumhoz vezető folyosó falán lógnak, mielőtt azt hinné valaki, hogy Szibériában megállt az élet.
Sőt, ellenkezőleg, a konferencia is folytatódik, s magával ragadó előadásokat hallgatunk este tízig.
S végül, ami még érdekelheti a kedves olvasót, a rock zenekarban gyönyörű, karcsú, hosszú ujjú, élénkpiros körmű leányzó basszusgitározik.
Ez befejezésnek nagyon jó.
