Jó, hogy este nem álltam neki vacakolni a projektorral, hajnalig elkínlódtam volna vele, s nem sikerült volna megcsinálni. Ma akartam elmenni az Ermitázsba, azt is elhalasztottam csütörtökre, nem hagyhatom a projektor dolgát az utolsó napra… Reggeli után fölmegyek az olvasóterembe, az egész délelőttöt erre szánom, ha kell. Összekapcsolom a gépeket, semmi. Hozzá is kezdek a szisztematikus munkához, mindenféle varázslókat találok, s vakon követem az utasításaikat, de nem dolgozom régebben, mint 15 perce, mikor bejön egy pasas, s elkezdi bütykölni a számítógépeket. Kiderül, ő itt a „Misi”, mindent tud, amit a számítógépről tudni lehet, s megkérem, nézze meg a fránya projektort. Rögtön észreveszi, hogy a kábelt először is nem jó helyre csatlakoztattam L. Átdugja, rögtön van kép, ami már bíztató, kenyai szavanna. Ikonok nincsenek, prezentáció, amit beindítok, nem látszik, de szépen „ki lehet húzni” a képet a falra. Innentől már minden simán megy, négy-öt kattintás, s minden a helyére kerül. Nem akarom elhinni! Biztos, ami biztos, kikapcsolok mindent, s aztán megint be, minden működik. „Misi” hetente, kéthetente jön, vagy szükség szerint, hogy átnézze a képeket. Csodálatos módon, ma éppen itt volt…
Ebéd után Nina kezembe nyom egy nylontáskát, kimosta ingeimet, látom, szépen össze vannak hajtva. Pedig mondtam neki, hogy majd én kivasalom őket, de ezt nem feltétlenül gondoltam komolyan. Szobámban látom, hogy ő komolyan gondolta, ingeim nincsenek kivasalva. Ezt azért nem gondoltam volna! Egyenként megnézegetem őket, muszáj-e kivasalni őket? Muszáj.
Négykor megyek Alekszejért, náthásan, betegen fekszik az ágyon, az ötórai teára sem jött le (ez itt négykor van). Gondolom, a sétára sem megyünk. De elmegyünk, a központba, ott van a gyógyszertár. Ahol a pravoszláv templom, néhány üzlet, mozi, biliárd terem, meg egy kocsma. Ennyi a tájkép, még házak sincsenek a közelben. Érdekes, van egy település, de a „városközpont” nem ott van, hanem vagy háromszáz méterre a legközelebbi házhoz, köztük erdő. Már sötét van, a villanypóznákon 40-es izzók égnek, szitál az eső, minden sáros, szóval kicsit az ötvenes éveket idézi a kép… A gyógyszertár tiszta, világos, de legfőképpen mindenféle füveket, teákat lehet kapni. Elég sokan vannak, kint várakozok. Egyszer csak a telefonom megkérdezi, hogy szeretnék-e az internetre csatlakozni? Kint az utcán. Azt mondom neki, hogy igen. S jön a világháló, én meg, amíg Alekszej gyógyszert vásárol, megnézem, hogy kaptam–e emailt az óta, hogy utoljára megnéztem. Nem kaptam. Én meg csak mondogatom magamnak, hogy mik vannak. Internet! Itt! Mesélem neki, mikor kijön, még jobban csodálkozik, mint én. Neki nincs számítógépe se, mondja, meg kéne tanulnia kezelni, email címe sincs, bankszámlája sincs, majd lassan beszerzi ezt is, azt is. A szemináriumban is csak alig egy hónapja van internet…
Ezek miatt a dolgok miatt is szeretek erre felé lenni, az emberek se rohannak úgy, mint máshol. „Nem nézem meg az emailjeimet egy-két napig, s akkor mi van? Nincs is email címem.” Ilyet már kevés helyen hallani a világban. Milyen lehet Burjátiában Ulan-Ude-ban (Улан-Удэ)? Teljesen normális. Gondolom.
Este istentisztelet, a szokásos, főleg diákoknak. Van egy nagyon idős hölgy is a templomban, feltehetően a lányával. Az úrvacsoránál a hölgy mindenképpen le akar térdelni, a térdeplőre, de nem sikerül neki. Többször majdnem el is esik, a lánya meg mintha erőltetné, próbálja behajlítani anyuka térdét, a néni már nem tudja mit csináljon, sőt fel akar lépni a térdeplőre, amikor szép jelent következik, az a teológus, aki mindig mélyen meghajol és zsebórája van, odalép, átkarolja a nénit, s mondja neki, hogy nyugodtan maradjon állva. Egy kicsit így állnak, aztán a srác leül.
Az istentisztelet után megint kihirdetik, hogy csütörtök este a Szent Mária evangélikus templomban rock-koncert lesz. Igen Szent Mária evangélikus templom! A másik Szent Mihály, a német evangélikus templom Szent Petri (sic!), a svéd Szent Katalin, az itteni Szent György. És így tovább. Sőt színes palástjuk van, felső ruhájuk, magyarul sem tudom, hogy hívják, mindenféle liturgikus színű stólájuk. És keresztet vetnek. Zelenogorszkban olyan gyertyákat gyújtanak a templom közepén, mint a pravoszláv templomokban, a bejáratnál szép ikonokat lehet venni… Minden más ugyanúgy evangélikus, mint otthon, illetve itt evangélikus ez is.
Este felvonulok az összes ingemmel – vasalni. Vasaló és deszka a folyosón a kollégiumban, az olvasóterem mellett. Hát eljött ez a pillanat is. Húsz éve nem vasaltam, soha nem engedték otthon J… Hamar belejövök, s elhatározom, ha erre jönne egy nőnemű személy, s ki akarná venni a vasalót a kezemből, nem adom, ez most hozzám tartozik, sőt élvezem is. Közben jön is kettő, egymás után, rám se hederítenek, eszük ágában sincs közbelépni. Konstatálom: immár teljesen befogadtak, így vasal itt minden férfi, magam is láttam. Ez jól esik.
Átvonulok az olvasóba, s ott az asztalokon kezdem hajtogatni őket. Ez már nehezebb, sőt így már jobban látom, hogy a vasalást is meg kéne ejteni még egyszer. Erről lebeszélem magamat, sőt két inget össze se hajtok, minek? Úgyis kell inget venni holnap is, meg holnap után is… Otthon felakasztom a szekrényajtóra, fogas nincs. Háromajtós szekrényem van, az egyik tükrös, mindenhol ruhák lógnak rajta, otthonossá varázsolja a szobát.
Szerencsére már nem szitál az eső. Sőt, még fél kettő sincs. Csak fél egy.
Mához egy hónapra meg éppen Szenteste.
