Egy hete érkeztem Kolbinoba, s jószerivel ki se tettem a lábam innen, leszámítva a délutáni csavargásokat. Már nagyon hiányzik a Nevszkíj proszpekt és a Kazanszkíj Székesegyházam. Tehát nagyon készülődök, de nem csak az esti előadásra, hanem egy-két dolgot meg is szeretnék nézni.
A délelőtt még csiszolgattam egy kicsit a prezentációt, átnézem kétszer is.
Ebéd után rögtön indulok, átvágok az erdőn (érdekes lesz itt visszajönni késő este…), s magam is meglepődök, hogy onnantól, hogy kilépek a szobámból, 55 perc alatt a Nevszkíjen vagyok. A régi helyemről sem volt kevesebb, néha még több is. Ott viszont 20 percet várok a buszra, hogy elvigyen az Izakievszkíj (Izsák) Székesegyházhoz, ami csak három megálló, már gyalog is odaértem volna, kár, hogy esik, inkább szemerkél az eső.
Két éve már egyszer ott álltam a hatalmas Bazilika óriási oszlopai alatt, de akkor nem tudtam bemenni, zárva volt. Elég borsos a belépő, majdnem nyolc euró, papokat sem kímélik, hát leperkálom a jegy árát. Már a pénztárnál hallom, hogy énekel a kórus, sietek bemenni. Csodálkozásomra, énekkar nincs, pedig esküszöm tisztán hallottam… Belülről. Innen. Aztán kiderül, hogy (működő) szentély sincs, képek, ikonok sincsenek, gyertyák sincsenek, a Szentély (mert mégiscsak van) hatalmas arany kapuja félig kitárva, mögötte állványzatok, azokon meg emberek dolgoznak. Annyira érezni, hogy ez múzeum, hogy elfelejtek keresztet vetni, pedig már hozzászoktam. Itt a lutheránusok is vetnek keresztet, ahogy Luther is meghagyta nékünk.
Kegy- és egyéb árusok standja bőségesen van, gyönyörű tárgyakat lehet venni, ezerféle „pravoszláv” keresztet árulnak, s minden feleannyiba kerül, mint a Kazanszkíj-ban. Csak mert kicsit távolabb van a központtól. Gondolom.
A Bazilika különben lenyűgöző, elképesztő méretek, belső oszlopok és kupolák, gyönyörű freskók, mozaikok, tényleg meg kellett nézni.
Valahol az egyik sarokban „felfedezek” egy kis belső templomot, inkább kápolnát, itt van pár ikon is, gyertyák is égnek, meg fényképezni is tilos. Biztos itt szoktak Liturgiát tartani.
Végezvén, elindulok a Nevszkíj felé, amerre elképzelem, hogy van, de azért megkérdezem valakitől, merre kell menni. Pont az ellenkező irányba. Ilyen velem nem szokott előfordulni, megszédített az Izsák…
A Kazanszkíjig meg sem állok, mégiscsak az az igazi. Most is sokan vannak a templomban, erős félhomály, nem is tudom hol ég a villany. A Csodatévő Szűz előtt most is hosszú sor áll. Liturgiára még nem készülnek, alig múlt négy óra. Elvagyok egy fél órát, kicsit ácsorgok Szent Szerafin előtt (mondtam már, hogy ő a kedvenc pravoszláv szentem?), keresztet vetek, s elindulok Janhoz, ahol a szentpétervári börtönmissziósok elnöksége vár. Családias az együttlét, több mint egy órát beszélek, jól sikerül a prezentáció, nagyon köszönik. Különös tetszést arat az APAK program és a családok átmeneti otthona. A Zákeus programról se hallottak még.
Még megbeszélik a dolgaikat, nagyon készülnek az Angyalfa programra, aztán sokáig beszélgetünk. Majdnem tíz óra, mikor hazaindulok.
Hazafele is simán jövök, egy óra alatt itthon vagyok.
A buszmegállótól átvágok a sötét erdőn, hogy a kertek aljáról érkezzek a kampuszba, így sokkal rövidebb, és izgalmasabb. Szerencsére az ösvényen megmaradt a hó, az vezet. Még egy kis fahídon is át kell menni, alatta patakocska, aztán néma csend. (Itt részegen nem ajánlatos közlekedni éjjel, ami itt senkit nem is fenyeget, mert még üres üveget sem láttam. Utoljára azt a putyinkásat, amit itt fejeztem be, egy héttel ezelőtt…)
Lassan már innék egy Unicumot veletek! Paká!
