Szép napra virradtunk ma is: a november hetediki nagy októberi szocialista forradalmat ünneplik. Már aki. Mindenestre zárva minden, megállt a az élet. És az idő. Oroszországban.
Ma kellene megnézni az Aurórát. Hogyisne!
Valójában 400 éves ünnepük van ma, de nincsenek véletlenek.
Egész délelőtt intézem az otthoni ügyeket. Fene ezt az internetet! (De jó hogy van!) (Mennyivel egyszerűbb lenne írni egy levelet, s aztán két hét múlva kapnék is rá választ…)
Délelőtt itthon dolgoztam, elhatároztam, hogy elvállalom az előadásokat, jövő héten, elkészítettem a vázlatokat, dolgoztam Jannak is.
Ötkor beindultam a városba, alaposan meglepődtem az utcán, bentről észre sem vettem, esik a hó, megjött a tél. Egyik napról a másikra, tegnap hétágra sütött a nap. Soha kevésbé nem zavart, sem a hó, sem a hideg, sem a tél.
Hatra beérkeztem a Kazanszkíjba, azt hittem ezen a téren már nem érhet meglepetés, most mégis. A hatalmas bazilikában vannak legalább kétezren, 150 méteres sor kígyózik, hárman egymás mellett, végig a bazilikán, aztán vissza, s megint oda, így háromszor. A csodatévő Szűz Ikonjához járulnak, órákig várnak a sorukra. Igazis, itt ma ennek az Ikonnak van szent ünnepe.
Kicsit arrébb liturgia, csodálatos, mint tegnap, vagy máskor. Basszus, kórus, bariton, kórus.
Gospodi pomiluj! Gospodi pomiluj, Gospodi pomiluj, Gospodi pomiluuuuuuuj!
(Kyrie eleison, Uram irgalmazz!)
Megunni lehetetlen.
Hét előtt eljövök, 200 méterre az evangélikus templom, oda vagyok menendő, tulajdonképpen.
Ez a templom, is hatalmas, olyan, fehér, világos, tiszta, mint egy havas hegycsúcs.
Mintha a tenger partjáról másztam volna fel a magas hegyekbe, sőt a csodás tenger mélyéről, vörös tengeri korallzátonyok közül. Leírhatatlan a kontraszt, szinte elviselhetetlen. S már nem vágyom vissza a szépséges zátonyok és virágok közé. Holnap, feltétlenül.
Csend van, a padokban ülnek húszan - huszonöten. Megszólal az orgona,
Bach korált játszik a kántor (jó vicc lenne, ha most azt írnám: szebb, mint egy koráll…), tökéletes harmónia, szétáradó krisztusi szeretet.
Jönnek még tizenöten, három pap, ők is teljes díszben, az egyik, akit vasárnap szenteltek fel, Mihail, első istentiszteletét tartja.
Ismerős énekeket énekelünk, „Itt az Isten kötünk”, „Jer dicsérjük Istent”.
A hétfői ifisek közül is itt vannak nyolcan – tízen. Úrvacsorai istentisztelet van.
Szépen beszél az új lelkész.
Istentisztelet után beszélgetek az ifisekkel, s két lelkésszel is, az egyik, Mihail, arra lakik, mint én, így együtt megyünk jó sokáig.
Holnap Koltusiba megy, ott van az evangélikus teológia, elmegyek vele, s ott leszünk egész nap. Történni fog valami, határozottan érzem, föltétlenül el kell mennem.
Az előbb láttam, 2:0-ra vezet a Fiorentina Debrecennel szemben. Mi lesz ebből?
