Nos, pár órája meg is érkeztem Moszkvába, vendéglátóim nyugovóra tértek, nekem is többször kedvesen felajánlották, hogy vonuljak vissza, pedig idefele megbeszéltem Szergejjel, hogy az időeltolódás Budapest és Moszkva között nem is két óra, hanem három. Változik a világ, eddig két órával voltunk nyugatabbra, most már három. Persze nem Európa vándorolt arrébb, pláne nem a hatalmas Oroszország uralostúl, szibériástúl, hanem az oroszok egyszerűen úgy döntöttek, hogy nekik nem éri meg átállni a téli időszámításra. Így hát, itt maradt a régi. Idén először. Lehet, hogy itt már tudnak valamit…?

Végül is itt már fél 11 van, s érthető, hogy a napi fárasztó munka után le szeretne a család pihenni. Nekem még csak fél nyolc van, s ebből probléma lesz, mert elalszom, mondjuk otthoni idő szerint éjfélkor, mint általában, akkor itt már hajnali három van, s alszom négy órát, aztán fel kell kelni, mert kilenckor indulunk a repülőtérre. Délután ötkor érkezünk meg Tyumenybe, ottani idő szerint, ami még plusz kettővel több, mint otthon. Hatkor már kezdődik is a konferencia, s mire három nap múlva vége lesz, akklimatizálódom is. Azért senki ne sajnáljon, mert túl fogom élni, sőt élvezni fogom. Legfeljebb, ha elálmosodom, kimegyek a szabadba, ott már mínusz 15 fok volt tegnap.

A rosszabb eset, ha most lefekszem, s el is alszom - van rá esély, mert fáradt vagyok, pedig egy vodkát sem ittunk -, s felébredek éjfélkor, otthoni idő szerint, amikor le szoktam feküdni, s aztán már biztos nem fog menni az alvás. Mindenestre ez az egész zavaros ügy zirka nyolc órán belül eldől.

Szergej barátom nagy imádkozó, különben, ezt már májusban Gödöllőn is tapasztalhattuk, az orosz börtönlelkészek és missziósok konferenciáján, ami a tavalyi krasznojarszki konferencia „egyenes” folytatása volt. Mikor a repülőtéren beültünk az autóba, Szergej mondta, hogy imádkozzunk, s igazán figyelmesen, mindenre kiterjedően az elkövetkező napokat, konferenciát, börtönmissziót, majdani novoszibirszki látogatásomat, megbeszéléseket és tanácskozásokat, letett a Mennyei Atya kezébe. Ritkán fogadják az embert ilyen imádságos szívvel.

Alig indultunk el a röpülőtérről, amikor sms-t kaptam András öcsémtől, aki ma éppen Moszkvában volt, hogy merre járok. Válaszoltam, neki, hogy öt perce indultunk el. Erre felhívott, hogy kb. öt perc múlva a repülőtéren lesz. Mindenestre érdekes, ott robogtunk el egymás mellett, de akkor már visszafordíthatatlanul. Érdekes lett volna a Seremetyevón összefutni.

Eszembe jutott rögtön, hogy 1997-ben Miklós bátyámmal futottam össze a ferihegyi (akkor még) repülőtéri tranzitban. Manilába készültem, s nem akartak fölengedni a repülőgépre, mert az útlevelem érvényessége hat hónapnál hamarabb lejárt (kb. egy héttel). Kivertem egy nagy balhét, merthogy a Fülöp szigetekre nem is kellett vízum. Ráadásul előző nap együtt kávéztam a Fülöp szigeteki nagykövet asszonnyal, aki felajánlotta, hogy, amíg beszélgetünk, beleütik a vízumot az útlevelembe. Az útlevél viszont nem volt nálam, mert nem vízum miatt mentem, de az utazással összefüggésben. Mondta, nem baj, ilyen rövid időre – két hét -, nem is kell vízum. Erre meg a magyar légierő(!) nem akar fölengedni a repülőgépre, ami egyébként Zürichbe ment, ott voltam átszállandó. Kivételes szerencsém volt, mert egy óra múlva ment egy másik gép is Zürichbe, arra fölengedtek nagy nehezen, persze csak addig csekkoltak be, s még volt 30 percem, hogy átszálljak a manilai járatra. Persze nagyon izgalmas volt, mert benne volt a pakliban, hogy ők sem engednek föl a gépre, az útlevél érvényessége miatt. Nagyon ideges voltam, hogy nem tudok elmenni, s még Budapesten a tranzitban könyörögve kértem az információnál valakit, hogy engedjen telefonálni, mert nekem mobilom nem volt, s volt egy olyan manilai számom, amit azért adtak meg, hogy sürgős esetben a konferencia résztvevői segítséget kérhessenek. Nem engedtek telefonálni, amitől még idegesebb lettem. Kétségbe esve járkáltam a tranzitban (ez persze túlzás, mert nem szokásom), megoldás után kutatva. Ekkor szétnyílt a tranzit bejáró ajtaja, s nagyon elegánsan, hosszú kék kabátban besétált Miklós, a fülén meg telefon lógott. Megörültünk egymásnak, pláne én voltam hirtelen nagyon boldog. Gyorsan elmondtam, hogy mi a helyzet, s már hívtuk is a manilai számot. Szomorúan konstatáltuk, hogy Manilába lehetetlen telefonálni a vonal túrterheltsége miatt. Miklós elmagyarázta, hogy olvasott róla, hogy a szex-telefonok nagy része a Fülöp szigetekre irányul, s jó bevételt jelent az országnak, ezért zsúfoltak a vonalak… 

Zürichig egymás mellett ültünk, Miklós is oda ment. Mikor megérkeztem, rohantam a transzfer deszkhez, meg sem nézték az útlevelemet, egyáltalán, ki sem nyitották, csak a jegyet kérték el. Még a bőröndömért sem kellett elmennem, azt is oda irányították, simán elmentem Manilába! Nesztek nektek MALÉV!

Szergej barátomék egy nagyon szépen felújított méretes lakótelepi lakásban laknak, minden modern dologgal felszerelve. Van egy 8 éves fiúk, aki éppen influenzából lábal ki, még kórházban is volt, de még szed egy csomó gyógyszert. Három éves húgát elvitték a nagymamához, nehogy ő is elkapja. Még szerencse, hogy tegnap megkaptam az influenza elleni védőoltást. Igaz, csak két hét múlva leszek immúnis, addig csak kihúzom valahogy. Rosszabb volt, amikor egyszer régen Guineába mentem, s későn kezdtem el a malária elleni gyógyszert szedni. Csak a kint létem harmadik napjától volt védettségem a szúnyogok ellen, s tekintve, hogy alig négy napig voltam kint, ott tartózkodásom fele idejében állandóan a szúnyogoktól menekültem…

Feltétlenül megemlítendő még, hogy a vacsora húsos kása volt, zöld salátával tálalva, s hozzá még citromos reszelt sárgarépát kínáltak, ízlésesen fűszerezve. „Feltét” is volt: nagy szemű, valódi, igazi csodálatos vörös kaviár! Azt kellett kiskanállal a kására helyezni. Holnap borscs leves lesz a vacsora, de akkor már nem leszek itt. Bár biztos az lesz ott is. Oroszországban úgy még nem volt konferencia, hogy ne borscs leves lett volna az első nap az ebéd. Minden nap tudnám enni, mindenesetre.

Bónuszként a mai napra Otec Alekszander-től kaptam emailt Krasznojarszkból, sajnálattal értesít, hogy nem tud eljönni ezúttal Tyumenybe, a konferenciára, de teljes lelkével velünk lesz! Я всей душой с вами!