Reggel 10-kor hívom Alekszejt, hogy elvégeztem azokat a teendőket, amelyeket mindenképpen meg kellett, illetve meg szerettem volna tenni, ami néhány email megírását jelenti elsősorban, s közben telefonon hív egy szerkesztő hölgy, nem tudom milyen televíziós műsortól, hogy Oтец Олег – től kapta a telefonszámomat, s szeretne velem találkozni, hogy interjút készítsen velem. Lám, Oтец Олег dolgozik, s mielőtt elment Angliába, ezt is megszervezte. Kedden délelőtt találkozom az Alekszandr Nevszkíj székesegyháznál valakivel, aki elvisz a stúdióba. Nagyon izgalmas.
Tízkor megérkezik Alekszej, s elkezdünk dolgozni a börtönmissziós prezentáción. Újabb pontokkal, példákkal, történetekkel szeretném kiegészíteni, hiszen „szerveződik” egy tréning Kirgizsztánban, sőt Mongóliában, s erre szeretnék felkészülni, függetlenül, attól, hogy lesz-e belőle valami vagy sem. Erre még később visszatérünk.
Szeretek Alekszejjel dolgozni, ami igazából tanulást jelent, nagyon okos, türelmes, s egyszerűen fogalmazza meg, amit mondani szeretne, sőt azt is, amit én.
Ebédnél egy asztalnál ülök Matthew-val, az amerikai – magyar teológiai tanárral, aki tíz éve járja itt a „környéket” az egyik amerikai evangélikus egyház megbízásából, s újszövetségi előadásokat tart, hol Koltusiban, hol Moszkvában, hol Bishkekben (Kirgizsztán), hol Grúziában, Novoszibirszkben, Csítában és mostanában Mongóliában, múlt héten éppen onnan jött ide. Itt a „bevezetés az Újszövetségbe” című tárgyat adja elő, holnap levizsgáztatja a diákjait, s megy vissza Mongóliába.
Mivel amióta itt vagyok, egyetlen előadásra sem mentem be, annyi programom teendőm volt napközben, s ma elhatározom, hogy Matthew előadását meglátogatom délután. Így is lőn. Lukács evangéliumának és az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv keletkezéséről, Lukácsról és koráról beszél. Mikor vége az előadásnak, adok neki egy Szentpétervári blogot (2009), nagyon örül neki, s mondja, megtanul magyarul. Rögtön megtalálja, hol írok benne róla, s megígérem, hogy küldök belőle néhány magyarországi rokonának. Megbeszéljük, hogy este találkozunk, mert egy finn lelkész, aki itt él és dolgozik már két és fél éve, meghívott, hogy menjünk el hozzájuk teázni, beszélgetni. Mivel ma szerda van, s akkor bánnya, megbeszéljük, hogy előtte megkeressük. Itt a „campus” területén van egy szép faház, abban vannak vendéglakások, az egyikben lakik feleségével.
Negyed ötkor már az Idősek Otthonában vagyok, ott lesz istentisztelet fél ötkor.
Borisz diákónus tartja, akit már ismerünk. Ott van már Valéry, aki Omszkból jött teológiát tanulni, s már elmúlt hatvan éves. A teológia kápolnájából hoz egy feszületet, két szép gyertyatartót, s kegytárgyakat az úrvacsorához. Már szépen gyülekeznek az öregek, várják az istentiszteletet. Az Otthon is a „campus” területén van, nagyobb faház (itt szinte minden fából készül), van benne 8-10 szoba, s húsz lakó. Aranyosak és szeretetre méltóak, mint nálunk.
Valery-vel elkészítjük az oltárt, az istentisztelet az ebédlőben lesz. „Összeszedi” az öregeket, épp, mint ahogy én szoktam, s az elesettebbeket kézen fogva vezeti a „templomba”. Megjön Borisz is, olyan fekete reverenda van rajta, mint nálunk a katolikus papoknak az utcán, s nyakában nagy feszület lóg, mint az ortodox papoknak. Minden nagyon jól áll neki, méltóságteljes, ugyanakkor egyszerű. Éneklapokat osztanak ki az öregeknek, a zongorához Borisz felesége ül, ő a kántor. Borisz szépen beszél, egyszerűen és lassan, hogy én is és az öregek is megértsék…
Az úrvacsoraosztáshoz kéri, hogy menjek oda, így együtt osztunk úrvacsorát. Ő adja a kenyeret, én a bort. Először az öregeknek, a kántornak és Valérynek, aztán Borisszal egymást részesítjük a szentségekben. Áldott együtt lét, jó Borisszal és az idős testvérekkel együtt lenni.
A végén én is szólok pár szót, s átadom az otthoni öregjeimnek köszöntését, aminek nagyon örülnek. Bejelentem, hogy testvérkapcsolatot létesítünk a két otthon között.
Alekszejjel ezután még fél nyolcig dolgozunk, majd Matt-tel átmegyünk a finn kollégához, Alekeszej pedig lemegy az alagsorba, hogy begyújtsa a bánnyjában a kályhát.
Szép otthonuk van Hanuéknak, terített asztallal várnak bennünket. Éppen vendégeik vannak. Egy házaspár, Baskírból jöttek, misszionáriusok, az asszony észt, a férje finn, s ott van még egy finn fiatalember, ő Namíbiában misszionárius, nemzetiségére nézve, szintén finn. Ez a társaság most kiegészül egy amerikai teológiai tanárral, s egy magyar börtönmisszióssal, aki mostanában leginkább Szibériában és Szentpétervárott mutatkozik. Ebben a társaságban a közös nyelv az orosz, s igazán érdekes és élvezetes, amikor finn, észt, amerikai és magyar oroszul érti meg egymást. Mivel nincs közöttünk egy orosz sem, így mindenki felszabadultan társalog. Hanu már jól beszél oroszul, két éve itt él, de amikor először megszólal, azt hiszem, hogy finnül beszél, olyan finnes a kiejtése. Matt amerikai kiejtéssel beszél, s megállapítom, hogy szerencsés a magyar nemzet, mert magyaros kiejtéssel nem lehet oroszul beszélni…
Hanu és Matt már régebben ismerik egymást, én is mindkettőjüket, igaz tavaly csak a bánnyában találkoztam Hanu -val, a többiekkel még nem találkoztunk. Saami, a másik finn, és felesége, elmondják mi van Bashkírban, Jarmo elmondja a namibiai helyzetet, én beszámolok Szibériáról, s sőt valahogy albániai is szóba kerül.
Az asztalon finom finn kenyér, füstölt lazac, felvágott, sonka és sajt kínálja magát. Egy órát vagyunk így együtt, amikor megjönnek az asszonyok, mert közben elmentek a bánnyába, ahol a teológus lányokkal élvezhették a forró gőz és „vényig” áldásait.
Matt-tel elindulunk mi is, jön velünk Jarmo is. Boldogok vagyunk (repes a szívünk), olyan jó volt így együtt. Csudálatos dolog, elmenni a világ másik végibe, ott találkozni régi ismerősökkel, és újakkal, s úgy együtt lenni, hogy annál misem természetesebb. Ezt nevezik testvéri közösségnek, amire van ez a szép angol szó: fellowship. Az oroszban erre két szót találok: товарищество és братство. Mindenestre maradjunk a másodiknál…
(Talán egyszer a „továriscs” is visszanyeri jelentését, s erre már vannak jelek: tegnap a zsúfolt autóbuszon egy fiatalember, éppen mellettem ült, hangosan elkiáltotta magát: „товарищ водитель!”, amit nem régen úgy értelmeztünk volna, hogy „vezető elvtárs!”, ma inkább azt jelenti, „sofőr komám!” – a következő megállónál nyisd ki a hátsó ajtót!)
A bánnyában folytatódik a testvéri közösség, s éppen ez is nemzetközi, mert ugye itt vagyunk mi Matt-el, Jarmo, aki Namibiában dolgozik, van két burját és egy fehérorosz. A foglalkozásokat tekintve elsősorban diákok vannak, és van három missziós, s közülük az egyik teológiai tanár…
Matthew elmeséli, hogy ismerkedett meg „véletlenül” Pável Manilovval Csítában, hat évvel ezelőtt, aki a vele való találkozás után tért meg, s most végzős teológus itt a Szemináriumban. Ulan-Udé-ből is van itt egy teológus, Arkadij, akit Matt segített ide, s most együtt szaunázunk. S ha már megemlítettem, elmondom, két szaunázás között, amikor az előtérben hűsölünk és beszélgetünk, valahonnan egy mobil telefont vesz elő, kihúzza az antennáját, s televíziót néz rajta. Nem túl jó a kép, kicsit pipiskedik, hogy minél magasabbra tartsa a készüléket, még csorog róla a víz, s így érdekes jelenség a cingár burját, aki pár perce még hevesen verte magát a vényiggel, el tudjuk képzelni…
Matt Pavelen keresztül ismerte meg Slávát, akivel együtt ültek a börtönben 15 évvel ezelőtt! Szláva ma az evangélikusok között a legismertebb börtönmissziós, diákonusként szolgál Novoszibirszkben, csodálatos szolgálatot végez az ottani gyülekezetben és börtönökbe. Szlávát még nem ismerem személyesen, de már több levelet váltottunk. Matt-tel „bevesszük” őt is a delegációba jövőre.
Közben az első éves teológusok közül többen elmennek, még tanulniuk kell, holnap reggel Matthew professzor úrnál vizsgáznak!
Itt kerül elő ismét Mongólia, viszonylag erős protestáns egyházak vannak, főleg a baptisták vetették meg itt a lábukat”, de Matt nem tudja, hogy végez-e valaki börtönmissziót. Viszont kapcsolata van nem csak evangélikusokkal, így megpróbál találni néhány embert, akiket érdekelhet a börtönmissziót, s akik megszervezhetnek egy szemináriumot…
A bánnya olyan jó, hogy alig bírjuk otthagyni, nekem most itt valószínű ez az utolsó, jövő szerdán megyek haza.
Röpül az idő!
