HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szibériai blog, Novoszibirszk – 2011. december 1.

2011.12.01. 19:23 Roszík Gábor

Korán kelek, mert 11–kor reggeli istentisztelet van itt nálunk, s előtte szívem szerint elmennék egy orthodox templomba liturgiára.

Gyorsan elvégzem a reggeli teendőimet, lépcsőház, tea, stb. Reggelire egy szelet sajtot eszek koreai salátával, majd gyorsan megválaszolok néhány emailt. Alakul a programom Moszkvában, teljes 10 óra időm lesz ott holnap…

Sietve elindulok, hogy időben visszaérjek. Tegnap mikor sétáltam, nem messze tőlünk láttam egy aranykupolás templomtornyot az út túlsó oldalán, kissé távolabb, elhatároztam, hogy ma odamegyek, 9 órakor mindenhol van istentisztelet. Otthonról jó 20 percig tartott az út, s az aranykupolás templom egyre kisebb lett, mint aminek láttam, s mire odaértem, kiderült, hogy nem is más, csak egy kápolna, majdnem csak egy templomtorony.  Zárva volt, így rögtön elindultam vissza, már nagyon hideg volt. „Jobb híján” bementem a hozzánk közeli orthodox templomba, két pap mondta a liturgiát, de rajtam kívül összesen hatan voltak, mind asszony, s egyetlen idősebb nőből állt a kórus is. Pár percet eltöltöttem ott, aztán hazamentem melegedni.

11-re megjött Szláva, addigra már beöltözött Gennadíj atya is, s csengetéssel jelezte, hogy kezdődik a reggeli istentisztelet. Az istentiszteleten összesen Szlávával együtt ketten voltunk - Jevgenyíj diakónus és a csőlakó testvérek már elmentek dolgozni -, ami arányaiban tekintve kimagaslóan jobb, mint az orthodox templomban a hat öregasszony. Minden relatív.

Gennadíj atya becsületesen végigcsinálja az istentiszteletet, ez természetes. Azért utána megkérdeztem Szlávától, hogy miért van ez az istentisztelet, talán valami régi hagyomány, amit nem akarnak megtörni? Történetesen, ha én nem vagyok itt, akkor a két pap szépen elvan az istentiszteleten, s ez nekünk nem olyan, mint a katolikusoknál a mise. Szláva azt mondta, hogy néha jönnek mások is, s szeretnék, ha többen lennének, de ha nem jönnek, akkor is ez nekik fontos, és szeretnék megtartani. Megértettem.

Az istentisztelet után megpakoljuk játékokkal az autót, öt gyermeknek születésnapi ajándékot rakunk össze, mert délután ismét egy tébécés gyermekek szanatóriumába megyünk látogatni, mint hétfőn. Az egyik különbség az, hogy ebben a szanatóriumban másfél – hat éves gyerekek vannak, a másik, hogy két hölgy is jön velünk. Az egyik egy hegedűs, a városi filharmonikus zenekarban játszik, Tatjánának hívják, Szláva a neten akadt rá, ahol Tatjána „ajánlkozott”, hogy szívesen megy el jótékonykodni gyermekek közé. Azóta Szláva rendszeresen „foglalkoztatja”, sőt a gyülekezetbe is el szokta hívni, idén karácsonykor is fog a templomban muzsikálni.

A másik hölgy egy helyi újságnak az itteni Kurírnak dolgozik, eljött, hogy az eseményről írjon egy szép cikket.

Mielőtt elindulunk, még elmegyünk az Auchan-ba, ahol vásárolunk egy csomó gyümölcsöt, gyümölcslét a gyerekeknek.

Én is vásárolok, s ezzel megteszek egy határozott lépést a mátrai „orosz” bánnya megvalósítás érdekében. Veszek négy darab nemez sapkát (Rumcejszfélét), egy nemez kesztyűt, bánnya-törülközőt, olyat, amilyet tavaly kaptam Alekszander atyától, csak ott felejtettem (tépőzárral lehet a derékra erősíteni és zsebe is van), egy mesterséges vényiget és egy fából készült nagy merőedényt, amivel a vizet lehet a forró kőre locsolni. Kis dézsát hozzá nem vettem, nem férne be a bőröndömbe. Vettem két nemez ülőkét is, a forró padra kell tenni, arra találták ki.

 

Két bájos hölgyet veszünk föl az autóba, alig férnek be a hátsó ülésre, az is tele van pakolva cuccokkal.

Majdnem oda megyünk, mint a múltkor, csak másik épületben. A szanatórium vezetője és dolgozói már várnak bennünket. Először egészen kicsikhez megyünk, másfél-három évesek. Az ebédlőjükben van megterítve, jönnek ötvenen, nagyon édesek, mindegyik megy a saját helyére. Mindenkinek egy pirog van a tányérján, mi mellé teszünk egy piros almát. A lányok hajában szalag, különböző színű, élénk sárga, piros, zöld és rózsaszín. Az egyik kislánynak, három éves lehet, akkora sárga masni van a fején, hogy nagyobb, mint a feje. Nagyon aranyos, és nagyon oroszos.

A fiúk itt is hozzák a formájukat, elkezdenek bohóckodni a fényképezőgép előtt, sorban jönnek, hogy fényképezzem le őket, integetnek, lefekszenek a földre, nagyon vidámak, míg rájuk nem üvölt egy gondozó nő, s ettől a helyükre somfordálnak. Harag nincs, de tényleg túlzásba vitték a gyerekek.

Aztán Szláva sorjában név szerint hívja a születésnaposokat, mindenkit megtapsolnak a többiek, s felváltva adjuk át az ajándékokat Szlávával.

Közben Tatjána, aki két hatalmas táskával és különböző hangszerekkel jött, az emeleten egy nagy játszószobában készül az előadásra. Mire felmegyünk Szlávával, nem akarok hinni a szememnek, olyan díszletet rendezett be, hogy csuda.

Egy ajtó és egy sarokban lévő szekrény között kifeszített egy zsinórt. Egyik végében fölakasztott rá egy kék színű karácsonyi függönyt, rajta csillagokkal meg virágokkal, a zsinórra villogó karácsonyi égőt tekert, ezüst és arany girlandokat akasztott, a függöny mellet egy pad, ami csipketerítővel van leterítve. Rajta pici villogó karácsonyfa, kis világító házikó, a földön egy nagyobb mézeskalács házikó, abban is ég egy villany. A pad mellett pedig egy szintetizátor. A kellékeket Tatjána hozta, kivéve a padot.

A színfalak mögött Tatjána is átöltözik, macska lesz belőle. Nagy füleket rak a fejére, bajszot fest magára, macskanadrágján nagy farka lóg hátul, fehér-fekete lakkcipőt vesz a lábára. Végre megjelenik a színpadon. Először az orgona mellett énekel egy éneket, aztán furulyázik, behoz egy dobozt, abból kis tangóharmonikát vesz elő, azon játszik, aztán szilveszteri trombitába fúj, hegedül – csodaszépen -, afrikai dobbal dobol, fabékán brekeg, pici kíntornán muzsikál, s felhúzható télapón játssza Jingo bell-t, s minden hangszerhez mond valamit. Közben megy végig, sorban minden gyerekhez, akik körben ülnek a „színpadon”. A gyerekek hahotáznak, kacagnak, bekiabálnak, nagyon jól érzik magukat. Végül behoz két táskát, minden gyerekhez odamegy, és kis ajándékokat osztogat. Lufi is van nála. Tatjána mindenre fel van készülve, lufi-pumpája is van, fújja egyiket a másik után. Tatjána csodálatos, és csodálatos műsort ad, boldoggá teszi, elvarázsolja a gyerekeket. Boldog vagyok én is, boldog mindenki. Itt van az összes dolgozó, nagyon élvezik az előadást.

Az előadás után mondtam is Tatjánának, hogy ez gyönyörű karácsonyi ajándék volt nekem is. Persze nem elsősorban az ő műsora, hanem az örvendező gyerekek. Tatjánának köszönhetően.

Hazafele sokat beszélgetünk a hölgyekkel, s elmesélem nekik Angyalfa programunkat.

Mikor kiszállnak, tudom meg Szlávától, hogy Tatjána két éve megözvegyült, 36 évesen maradt egyedül négy éves kisfiával…

 

A városban találkozunk Breden-nel, amerikai-német kollégámmal, Szláva még ma estére megszervezett egy ottani alkalmat. Ez a következőképpen történt: tegnap, mikor a börtönből jöttünk haza, Szláva megkérdezte, hogy nem szeretnék-e még egyszer elmenni bánnyába, mielőtt hazamegyek. Mondtam, hogy nem vagyok ellene. Erre Szláva már hívja is a rehab centert, ahol vasárnap este voltunk, a vezetővel beszél, s mondja, hogy másnap elmegyünk, tartunk egy bibliaórát, Gábor prédikál, s esetleg a bánnyát is befűthetnék…

Mire megérkezünk, teljesen készen áll a bánnya, de akkor jut eszünkbe, hogy nem hoztunk vényiget. A bánnya vényig nélkül nem bánnya, hanem finn szauna, a különbség pedig óriási! Szerencsére Makszim és Szergej még útban vannak idefele (a csőlakó testvérek), Szláva hívja őket, hogy hozzanak vényiget. Hamarosan meg is jönnek, s most a vényig nem nyárfából van, hanem tölgyből, ami otthon is kivitelezhető. Sőt, jobb is, mert háromszor annyi ideig lehet használni, mint a nyírfából valót.

A bánnya tökéletes, ott vagyunk egy órát. Minden izzadás után kiugrunk az ablakon, térdig süllyedünk a hóba, alaposan megfürdünk a hóban, én a hátamra is hányok egy csomót, s aztán mászunk vissza az ablakon a hideg zuhany alá. A mai nap hátránya, hogy alig van mínusz 12 fok odakünn. (Nem tudom Peskó Gyuri barátom járt-e bánnyában, szerintem nem, mert, ha járt volna, a viccét így mesélte volna: Mi a két legjobb dolog a világon? A válasz: A másik a bánnya…)

Közben megtudom, hogyan kell a vényiget készíteni: zsenge ágakat kell vágni, még nyár előtt, 12-14 ágat jó erősen összekötni, és sötét, szellős helyiségben(padláson) fölakasztani. Használat előtt alaposan be kell áztatni, néha rá kell tenni a forró kövekre, s aztán indulhat is az egész.

 

Bánnyázás után még leülünk teázni, aztán gyülekezünk, mint a múltkor. Közös imádság után Szláva átadja a szót nekem. Házi istentisztelet, ezúttal simán ingben vagyok, nem a papi szerelésemben, zokniban állok a hallgatók előtt, akik nagy körben, fotelokban ülve hallgatnak.

Utánam Breden is beszél, kapcsolódik a témához, elmondjuk a Miatyánkot és énekelünk.

A bibliaóra után hozzám jön egy szomorúképű hölgy, hogy gyónni szeretne. Itt inkább átengedem Bredennek, félrevonulnak.

A vasárnapi várandós anyuka tegnap megszült, kisfia született, meséli boldogan a férje. Isten áldását kérem rájuk, s küldök az anyukának egy kis magyaros dobozkát.

Hazafelé Bredentől megtudom, hogy ő körülbelül úgy német, mint én szlovák. Már a nagyanyja is(!) amerikában született, az ősei Odesszából vándoroltak ki, az ottani német kolóniából. Azért azt tudja, hogy honnan származik, s ez fontos is neki. Az itteni németek még mindig sok segítséget kanak a német államtól, ők hozták létre az orosz-német kulturális központot, s támogatják a fenntartását is.

Útközben Breden kiszáll, metróval folytatja útját haza. Reméljük, még máskor is fogunk találkozni.

A gyülekezetnél még Valentina vár, hogy odaadjam neki azokat a képeket, melyeket a múltkor itt készítettünk. Kimenti férjét, Szlávát, aki elutazott negyvened magával valahova, hogy három napig imádkozzanak….

Még az ajtóban arra kér, hogy imádkozzak azért, hogy legyen gyerekük, mert már évek óta nem jön össze. Mondtam neki, hogy imádkozni fogok, sőt már meg is tettem, mert Szlávával is beszéltünk már erről.

 

Reggel vettem egy nagy doboz Baltika No.7. sört, ezzel fejezem be a napot, közben összepakolok a holnapi induláshoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr273429752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.