HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szibériai blog, Novoszibirszk – 2011. november 30.

2011.11.30. 18:24 Roszík Gábor


Először is, Szláva reggel telefonált, hogy a fényképezőgépemet megtalálta az autóban. Szóval jól kezdődik a nap. A tanulságot levonva, a fényképeket letöltöm a számítógépemre, azt talán nehezebben veszítem el.

 

Eztán nem történik sok érdekes dolog, elmegyek sétálni, amennyire mínusz 15 fokban lehet. Bátorít, hogy a szomszéd házat most fejezik be, a munkások kint dolgoznak a szabadban.

11-kor jött volna értem Szláva, de felhív, hogy üljek metróra, s menjek be a városba, mert most így egyszerűbb lenne. Azonnal elindulok a metróhoz, s csak egy megállót megyek, de az elég hosszú, a Речный Вокзал – ig, saját hídján megy át a Metró az Ob folyó túloldalára. Mire odaérek, már ott van Szláva is. Mai első program ugyanaz, mint szombaton volt, száz kilométert hasítunk Szibériában a börtönhöz, ahol megint egy rakás fogva tartottnak viszünk „szállítmányt”. Karácsony előtt megszaporodnak a küldemények, rengeteg kaját viszünk, teát, kávét és cigarettát. Először a teát kell kivennünk a dobozából, abból is van vagy ötven doboz. Sajnos, most más hölgy veszi át az „árut”, s hajlíthatatlan, az összes cigarettát ki kell szedni a dobozából, nejlon szatyrokban összegyűjteni, mert „nem látja, mi van a dobozokban.” Nem tudunk mit tenni, elkezdjük kibontani a dobozokat. Mivel 50 karton cigarettát hoztunk, az összesen 1000 (azaz ezer) doboz! Végén már csukott szemmel nyitogatom a dobozokat, tépem le a zárószalagot, le a tetejét, s dobom a cigarettát a zacskóba. Néha Szláva megesküszik, hogy utoljára hozott cigarettát, de magam is, aki ellensége vagyok a dohányzásnak, tudom, nem a börtönben kell leszoktatni valakit a cigarettáról. Különben is ezt a rokonok küldik, de legközelebb csak akkor veszi át, ha ki vannak bontva, s össze vannak gyűjtve zacskókba. Ezzel a munkával elszórakozunk másfél órát, így is rekordsebességgel készülünk el.

Nem volt rövid a túra, mert hatra érkezünk meg, éppen időben, mert Ádvent esti istentisztelet van a templomban. Az alkalmat Genaddíj tiszteletes tarja, s olyan átéléssel, komolysággal, néha pátosszal, mintha ünnepi gyülekezet lenne, pedig rajta kívül csak négyen vagyunk. A két csőlakó testvér, Szláva és én. Egyszer mikor állunk, s le kell ülnünk, Gennadíj akkora mozdulattal mutatja, hogy üljünk le, mintha legalább háromszázan lennénk.

Van szép hosszú énekes liturgia (mindenki más hangon énekli), lekció, felolvasás és beszéd.

Általában hárman szoktak lenni ezen az alkalmon, de, ha Szláva nem tud eljönni, csak ketten, vagyis mintha ez direkt az itt lakó testvéreinknek lenne. Minden elismerésem a szolgálatot tévőknek. Eszembe jut a szép ige és bíztatás: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben…”

 

Az esti alkalom után Jevgenyíj diakónus hív, hogy vacsorázzunk együtt. Megdöbbenve tapasztalom, hogy a két napja vett kaja, majdnem teljesen elfogyott, közte fél kiló szalonna, két rúd szalámi, nagy darab sajt, s már csak a fél kiló sonka, s néhány halkonzerv van. Föltálalom a sonkát, amit aranyfogú Juríj barátunk rögtön földarabol, vagyis kábé hat darabba vág, s negyed óra múlva már nincs is belőle.

Közben Juríj elmeséli, hogy igazából nem is kecskét vagy tehenet szeretne venni Magyarországon, mint azt pár napja mesélte, mert feltett szándéka, hogy állatokkal fog foglalkozni, hanem egyenesen a legkiválóbb, garantáltan jó minőségű, száz százalékos garancia jeggyel, s minden szükséges dokumentációval ellátott, legálisan engedélyezett, s a legjobb ősöktől származó kecske és szarvasmarha spermát, amit 170 fokon mélyhűtve, akkora üvegcsében, mint egy cigaretta, speciális táskában hozná haza! Nem kerül kevésbe, de megéri, mert 100-150 fedeztetésre is elég.

Itthon nem venne spermát, mert itt ezzel is átvágják az embert, neki olyan tehén kell, amelyik két-három vödör tejet is ad naponta. Magyarországon remek bikák vannak!

Kecskéből nem mondta, hogy milyen kell neki, de el tudom képzelni.

Szép tervek, mondom neki, mert katona is volt Magyarországon…

Juríj nagyon barátságos ember, valahogy nem tudom társítani azzal, hogy szovjet katona volt Magyarországon, de nem is akarom.

Tudnék-e segíteni neki szarvasmarha és kecske spermát találni Magyarországon, kiváló minőségben, kérdezi. Természetesen, mondom neki, ezt rám bízhatja, ebben profi vagyok.

 

Nagyjából mire ide érünk, megjön Igor is. Még útban hazafelé hívott fel, hogy este találkozzunk, mert eddig éppen, hogy csak láttuk egymást, de beszélgetni nem tudtunk, pláne, hogy tegnap sem érkezett meg időben a szaunába. Azt ígéri, hogy két-három óra múlva ott lesz a gyülekezetben, ahol lakom, s majd kitalálunk valamit. Mire megjön már majdnem kilenc óra van, leülünk a gyülekezeti terembe beszélgetni. Igorral tavaly Krasznojarszkban ismerkedtem meg, májusban ott volt a gödöllői konferencián, s most meg éppen Novoszibirszkben van továbbképzésen. Igor Krasznojarszktól 130 kilométerre lakik, egy ottani gyülekezetben a lelkész munkatársa, s börtönmisszióval foglalkozik. Harminc év körüli rokonszenves pasas, mindig mosolyog, nagyon érdekes az arca, engem leginkább a bagdadi Ali Babára emlékezet a mese diafilmben a negyven rablóból…

Többnyire arról beszélgetünk, hogy az elmúlt egy évben milyen csodálatosan alakult a protestánsok kapcsolata az orthodox egyházzal, s ebben nagy szerepe volt, sőt egyedülálló volt, a májusi konferencia. Nagyon tetszett nekik, és erről az orthodox papok is beszéltek, hogy milyen jó a kapcsolat a pici, nagyon kevés magyarországi orthodox lelkész és a református vagy katolikus lelkészek között, evangélikusról nem is beszélve. Alekszander atya ki is fejtette tavaly, hogy itt az orthodoxok vannak úgy kisebbségben, mint náluk az evangélikusok vagy pünkösdisták, s szép példa ennek a helyzetnek a kezelésére Magyarország.

A beszélgetés végén Igor is hív, hogy jövőre jöjjek el a konferenciára, mely ezúttal Novoszibirszkben lesz, s utána töltsek néhány napot náluk, a gyülekezetében, hogy megismerkedjem munkájukkal, életükkel. Nem zárkózom el ettől, mondom, de erről még korai beszélni.

 

Már csak kettőt kell aludni, s indulok haza, lassan éppen ideje lesz ennek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr183426594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.