HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szibériai blog, Novoszibirszk – 2011. november 26.

2011.11.26. 16:56 Roszík Gábor


Frissen kelek ma reggel, megvan a reggeli teám, megborotválkozom, mint tegnap reggel, a lépcsőházban, de most nincs olyan szerencsém, hárman is jönnek a fodrászüzletbe. Én úgy teszek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne reggel, pizsamában, egy lépcsőházban borotválkozni, még köszönök is. Meg lehet szokni, elvégre az ember volt már kórházban is.

Különben a fodrászüzlethez passzol is a borotválkozás. Olyan ez, mintha mondjuk, nem egy fodrászüzlet lenne itt, hanem fogászat, én meg kint mosnék fogat a lépcsőházban. Jó, ehhez nem kell feltétlenül pizsamában lenni, de volt már nálam híresebb ember is, aki például pizsamában adott televíziós interjút!

 

Ma nincs olyan hideg, első látásra, s különben is 2 perc, mire az orthodox templomba érek. Már elkezdődött a liturgia, 14-en vannak a templomban, van kórus is, két nő, de szépen énekelnek.

Egyszer csak bejön egy apuka, három gyerekkel, az idősebb fiú öt éves lehet, s két kislány, négyévesek, teljesen egyformák, ikrek lehetnek. Sorban odamennek egy kis asztalra állított ikonhoz, mindenki keresztet vet, apuka megcsókolja a képet, s aztán először a fiú pipiskedik, aztán a két lány, hogy ők is meg szeretnék csókolni, Apuka sorban felemeli őket. Aztán továbbmennek egy másik ikonhoz, s megismétlődik a jelenet.

Aztán szép jelenet következik, kijön a pap, s megáll oldalt egy pulpitusnál. Odamegy hozzá a kisfiú, s percekig beszélgetnek meghitten. Aztán a pap letakarja a fejét aranyszínű stólával, s keresztet rajzol a fejére, odanyújt neki egy keresztet, amit a kisfiú megcsókol.

Eztán következik az eucharisztia, apuka odakíséri a gyerekeket a paphoz, ők áldoznak, de az apuka nem. Érdekes, nem értem vajon miért, bizonyára van oka.

 

Egy idő után továbbállok, szeretnék vásárolni néhány dolgot estére. Az áruház 10 percre van, de megint olyan hideg van, hogy füles sapkám fülét le kell hajtanom. Nagyon jó sapkát vettem Gödöllőn a piacon, Szibériába valót, nagyon jó hasznát veszem.

Mikor hazaérkezem, éppen akkorra érkezik meg Szláva is, s már indulunk is a szibériai „végtelenbe”. Most csak 100 kilométerre, egy börtönbe viszünk harminckilónyi élelmiszert. Kávét, teát, halvát, mézes puszedlit, cukorkát, joghurtot, kristálycukrot és pár karton cigarettát. Először azt hiszem, adományt visz, amit úgy gyűjtöttünk össze egyik boltból a másikba járva, de később megtudom, hogy ez heti rendszeres „elfoglaltsága” Szlávának, rokonok küldeményét viszi el a börtönbe. Nagy segítség ez a családnak is, mert csomagot postán küldeni nagyon drága lenne, elvinni 100 kilométerre még többe kerülnek, ezért megkérik Szlávát, 8-10 család összedobja a benzinpénz is, Szláva pedig elviszi a cuccokat. Elmondja, hogy ebbe a börtönbe nem jár, de a fogva tartottak ismerik, biztos tudják is, közülük volt való. Már ismerjük a történetet, Szláva a börtönben tért meg 20 évvel ezelőtt, s már régóta az evangélikus börtönmisszió vezetője Oroszországban. Pável, akit két éve Szentpéterváron ismertem meg, a börtönben találkozott Szlávával, akkor mind a ketten ültek, ő is megtért, s most lelkésznek készül. Tegnap különben Szláva felhívta telefonon, én is beszéltem vele, most éppen a Bajkálon túli Csítában van.

Szláva rendszeresen találkozik a hozzátartozókkal, amikor odaadják neki a pénzt, s ezt az alkalmat használja ki, hogy beszéljen nekik Isten szeretetéről. S ez itt a diakónia, a börtönmisszió keretein belül.

Szép havas tájon utazunk, kisebb erdők mellett. Egyetlen hosszú falun megyünk csak keresztül, majdnem az összes ház fából van, nekem nagyon tetszenek. Tipikus szibériai falu, mondja Szláva. Az út mellett több helyen is húst árulnak, ide jönnek kimérni a környékbeli falvakból. Nagyon érdekes, mert az autó mellet hatalmas tőke áll a földön, belecsapva egy nagy fejsze, az autó tetején, vagy mellette a hús, esetenként egy fél disznó. Szibériai mészárszék. Attól nem kell félni, hogy romlott lenne a hús, mert valószínű tegnap még röfögött, a hőmérséklet mínusz 15 fok, ami nem tesz rosszat a húsnak. Mindenesete a higiéniai körülmények szerintem még nem teszik lehetővé, hogy Oroszország csatlakozzon az Európai Unióhoz.

 

A börtön tulajdonképpen kolónia, így hívják, ahol nem egyszerűen zárkákban laknak a rabok, hanem kis házikókban, mint egy faluban, mindentől távol, kint a nagy orosz tajgán. Lehet, hogy két nagybátyám is itt raboskodott, maradandó emléket viselve magukon, vagy valami hasonló helyen a Gulágon.

A csomagátadóban, ami egy kis helyiség, 15-en, ha elférnénk benne, egy kis ablakon kell átadni mindent. Az ablakon belül rács van, azon van egy nagyobb nyílás, ott kell beadogatni mindent. Előttünk ketten állnak a sorban. Egy fiatal srác, biztos a bátyjának, vagy az apjának hozott ennivalót. Hat konzerv van nála, többek között, ebből három paradicsomos halkonzerv, s csak úgy veszik át, ha kibontja, s tartalmát beleönti egy nejlon zacskóba. Pillanatok alatt előkap egy konzervnyitót, s a konzervek tartalmát belekaparja két zacskóba. A kristálycukrot is ki kell önteni a papírzacskóból, a konfettit egyenként ki kell bontani a papírjából, a cigarettát is ki kell szedni a dobozából.

Eltelik egy kis idő, míg ránk kerül a sor. Szerencsére Szlávát ismerik, mindent átvesznek, úgy ahogy hoztuk, dobozban, csomagolva. Két nagydoboz szotyit azonban nem lehet otthagyni, újabban ez az előírás.

Hazafelé megtudom, Szláva nyolc hónapos volt, amikor édesanyja meghalt, apjuk otthagyta őket, 27 éves volt, amikor először találkozott vele.

 

Novoszibirszkbe visszaérkezve, ezúttal Szláva hív meg ebédre, sült halat eszek párolt káposztával. Előtte borscs levest. Kímélő eledel.

Ebéd után felhívjuk Igort, aki egy krasznojarszki börtönmissziós pásztort, májusban találkoztunk a gödöllői konferencián, s egy tea erejére összefutunk vele egy plázában a legfölső emeleten. Pont ilyen plázákat látni Budapesten, Bécsben, Párizsban vagy Torontoban... Éppen itt tartózkodik valamilyen továbbképzésen. Érdekes találkozás: tavaly Krasznojarszkban ismerkedtünk meg, májusban Gödöllőn találkoztunk, most pedig Novoszibirszkben. Szláva sem találkozott vele az óta, ők is Magyarországon ismerkedtek meg.

Egy keddi programon még találkozni fogunk, aztán elmegyünk egy bánnyába, hozza tudtomra. Végre, fog történni valami!

 

A gyülekezetben, ahol lakom, s mely mostanság egy diakónus és egyik társa hálóhelye, ifjúsági óra folyik. 8-10 fiatal jött össze, beszélgetnek, gitárral énekelnek, s lévén holnap Ádvent első vasárnapja, van, már Karácsonyról esik a szó. Az egyik gyülekezeti segítő, aki 24 évet ült, nagyon jól gitározik, később kiderül, s hallom is, szépen zongorázik, elvégzett egy bibliaiskolát, s aktívan részt vesz a gyülekezet életében. Makszim is gitározik, ő vezeti a beszélgetést. Van még egy fiú, aki szintén gitározik, Koltusiba készül tanulni, felajánlja, hogy költözzem hozzájuk, szép nagy házuk van, s rengeteg helyük van. Nagyon megköszönöm, s mondom, holnapig még gondolkozom rajta.

Itt van még Ljubov (azt jelenti: Szeretet), ez a neve, egy kedves középkorú hölgy, nyugdíjas gyerekorvos egyébként, ma is, mint tegnap, pirogot hozott nekünk vacsorára. Hozott nekem tejet, a reggeli teámba, s gyümölcsteát, mert este már csak azt iszom. Megajándékozom kedvességéért néhány otthonról hozott magyaros aprósággal.

A fiúk a pirog mellé kihozzák a vájling nyers hájat, amikor eszembe jut, hogy van még két szál téliszalámim. Az egyiket nekik adom, a vacsora végére alig marad belőle.

Este szerencsére még itthon vannak a fiúk, lemegyek zuhanyozni, a gépházban fekszenek a földön gyerekméretű matracokon. Normalno, mondják.

A diakónus, reggel láttam, a gyülekezeti teremben négy pár szembefordított széken aludt. Ez ezért nem normálno. És nem ágy. Meg sem kérdezem.

 

Lehet, hogy mégis elfogadom az ifis srác meghívását. Ez így nagyon ciki.

 

Szláva svéd adományból nagy házat szeretne venni, ahol 25-30 szabadulót tudna elhelyezni. Már kinézte a házat is, ami megoldaná a gépházban lakó missziós munkatársak szállásproblémáit is, lévén ők „vezetnék” a szállót. Remélem sikerül neki!

 

Lefekvés előtt még átnézem a holnapi beszédemet, Ádvent első vasárnapján, délelőtt 11-kor én fogok prédikálni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr733413435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.