HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szibériai blog, Novoszibirszk – 2011. november 25.

2011.11.25. 17:00 Roszík Gábor

Ahhoz képest, hogy milyen későn feküdtem le - fél háromkor, mert éppen le akartam feküdni, amikor Nilokai barátom bejelentkezett szkájpon Kazahsztánból, és sokáig cseteltünk -, korán ébredek, fél 10-kor. Kiugrok az ágyból, s lemegyek az alagsorba, hogy megmosakodjak, és megborotválkozzak. Nem tudok bemenni, már a gépház zárva van. Gondolom barátaink elfelejtették nyitva hagyni az ajtót, vagy még aludtak. Útközben találok még egy mosdót, de ott nincs tükör, s ez még hagyján is lenne, de nincs meleg víz sem. A hideg vizes borotválkozással, mint azt már többször kifejtettem (Oroszországi Napló), nem tudok megbarátkozni, Szibériában pláne nem. Fönt az előtérben rögtön a bejáratnál, mondjuk, a lépcsőházban, van egy mosdó, és van meleg víz is. Ezzel az a baj, hogy bárki bejöhet az utcáról, mert onnan kell például egy fodrászüzletbe is menni, s más irodák is vannak a házban, s elképzelem bejönnek, s közben azt látják, egy pasas borotválkozik pizsamában, a lépcsőházban. Még szerencse, hogy tegnap mondta valaki, hogy nyugodtan borotválkozhatok ott is… Normálno. Annyira azért ezt nem akartam, de most, elkerülhetetlen. Alulról felöltözöm, így teszem ki magam közszemlére, de míg megborotválkozom, hál’ Istennek, nem jön senki.

 

A gyülekezeti teremben főzök egy teát, találok néhány kekszet, s ezzel meg is volna a reggeli.

Elindulok sétálni egyet, nagyon hideg van, úgy érzem jóval hidegebb, mint Tyumenyben volt, az utolsó napon, pedig ott 20 fokra ébredtünk. Bemegyek az orthodox templomban, ami itt van a szomszédságban, még érezni a korábbi liturgia édes illatát. A templom üres, az előtérbe bátyuska beszélget a gyertyaárus asszonnyal. A templom belülről nem túl szép, sőt csúnya, mintha felújítás alatt lenne, amit legalább öt éve abba hagytak.

Szláva azt mondta, hogy szép kórusuk van, holnap eljövök az istentiszteletre reggel.

Kétszáz méterre van a környék főutcája, a földszinteken végig üzletek, minden második üzlet cipőbolt. Sőt egy darabon kilenc cipőboltot számolok meg egymás mellett. Olyan hideg van, hogy a kesztyűmet az arcomhoz szorítom, belefújom a levegőt, mert úgy érzem, megfagyok. Az utcán, mint rendesen, árusok ácsorognak, asszonyok beszélgetnek, persze jól fel vannak öltözve. Az egyik férfi árustól megkérdezem nincs-e hideg, azt mondja, normálno. Hány fok van, kérdem, s maga mögémutat, ott van egy kijelző: -19 fok. Ez is itt normálno.

Az utca másik végén van egy áruház, gondoltam veszek pár apróságot estére, otthonra. Az áruház alagsorában van az élelmiszerüzlet, nagy, önkiszolgáló bolt, de sötét van benne, nem lehet bemenni, az üzlet villany hiányában zárva van, amíg meg nem jön. Hogy ezt mikor lesz, senki nem tudja.

Azért járok egyet az emeleten, ott van villany, hogy kicsit felmelegedjek. Szláva egyre mondta, hogy jön, s megyünk az amerikai-német lelkészhez. Közben megjön a főlelkész, Szláva főnöke, s beszélgetünk vagy másfél órát. Mondja, hogy látja, hogy fogok tudni prédikálni oroszul, s megkérdezi, hogy tudom-e, mi a „téma”, vagyis az előírt textus. Mondom neki, hogy da, tudom. Ez azért érdekes, mert indulásom előtt két héttel Szláva megírta, hogy miről prédikáljak, mi legyen a textust. Én válaszoltam neki, hogy ezen már túl vagyok, régen felkészültem, más textusból, de szerintem az is jó lesz Ádvent első vasárnapján. Szláva azt írta, hogy rendben, jó lesz az is. Ám másnap levelet írt, nagy elnézések közepette, hogy főnöke ragaszkodik hozzá, hogy a vasárnapra kijelölt igéről beszéljek. (Az eszem megáll!) Ez olyan, mintha valaki Gödöllőre jönne, Szibériából, s jelezné, hogy szívesen prédikálna vasárnap az istentiszteleten magyarul, mire én megadom neki a textus, amiről beszélnie kell. Először le is akarom mondani a prédikálást, aztán mégis nekiállok, s átdolgozom a szöveget, ahogy szeretné. A főlelkész közben itten meg nagyon rokonszenves, kissé hosszú haja van, idősebb pár évvel, mint én, arany nyaklánc van a nyakában, néhány foga is aranyból van, s itt-ott egy kis tetoválás fedezhető fel testének látható részein. Így nehezen tudom elképzelni rugalmatlan természetét, de biztos nem látok mindent. Örül, hogy itt vagyok, s hogy vasárnap én fogok prédikálni.

 

Nagy késéssel megjön Szláva, lemondta az ebédet és a találkozást is az amerikai-német kollégával, nagyon elhúzódott a börtönben a megbeszélés. Szláva tagja a börtönben annak a bizottságnak, amelyik javaslatot tesz arra nézve a büntetés-végrehajtási bírónak, hogy egy fogva tartottat feltételesen szabadlábra helyezzenek-e. Hoz papucsot és sim kártyát, amit rögtön belehelyezek a telefonomba, de itt csak a sim kártyára gondoljunk. Telefonszámom a következő: +7 9133927 119 (ide lehet sms-eket küldeni…)

Nagy eszemmel ki akarom próbálni a telefont, s felhívom a magyar számomat, itt van kezemben a másik telefonom is, de a legnagyobb csodálkozásomra Ágnes veszi fel. Persze, elfelejtettem, hogy átirányítottam az övére a hívásaimat…

Ma délután városnézés a program, de előtte elmegyünk ebédelni az önkiszolgáló étterembe, ahol vacsoráztunk is.

Városnézés az autóból történik, ami tekintve a időjárási viszonyokat, érthető is. Átmegyünk az Ob (Об) folyó fölött, teljesen be van fagyva, vagyis nem egy-két napja jött meg a hideg… Először a Alekszandr Nevszkíj Székesegyházhoz megyünk, nagyon szép, vörös kőből épült templom, belül is szép, csodálatos ikonok mindenhol, mint minden székesegyházban. Sokan vannak a templomban, hajléktalan koldusok is, akik többnyire a templom előtt kéregetnek, s aztán időnként bejönnek megmelegedni,

Megállunk pár percre az Operaház és balett színház előtt, impozáns épület, előtte szoborcsoport, melynek közepén hatalmas Lenin szobor, nagy lendülettel lép előre. Tőle kicsit távolabb zászlót lengető férfi méretes szobra.

Onnan nem messze van Szibéria mértani közepe, a sugárút közepén, egy járdaszigeten, szép aranykupolájú kis templom hívja fel erre a figyelmet. Szibéria szívében vagyunk.

Még világos van, amikor megállunk a Szentháromság Székesegyház előtt. Ott is koldusok állnak az utcán, ha valaki feléjük indul, keresztet vetnek, s lehajolnak a földig, közben kezüket a fejük felett magasra emelik, abban van a persely.

A templomban istentisztelet van, a kórus egyik női tagja énekli, kántálja az evangéliumot. A Szentéllyel szemben, a gyülekezetnek háttal, áll egy pap. Tudom eztán mi következik, mondom Szlávának, várjunk. Pár perc múlva kinyílik a Szentély ajtaja, kijön még egy pap. A kántálás abba marad, s hangos énekkel megszólal a pap: Gospodu pomólimszja! (Könyörögjünk az Úrhoz!)Erre jön a kórus: Gospodi pomiluj! (Uram irgalmazz!) Vagy tízszer egymás után. Olyan szépen énekelnek, hogy megnyílik az ég, s az Isten az ember szívébe száll. Egy éve várok erre, mert nem egyszerűen szép, vagy csodálatosan harmóniát hall az ember, hanem átjárja a szíveket az isteni kegyelem. Ilyet nem éreztem Tyumenben az istentiszteleten. Nagyon boldog vagyok.

 

Még ma történt pár dolog ez után, de meg sem említem.

 

Még hallom belül az éneket: Gosdpodi pomiluj! Ezt fogom hallgatni, ha alvásra hajtom a fejem.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr553411350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.