HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szibériai blog, Novoszibirszk – 2011. november 24.

2011.11.24. 19:33 Roszík Gábor


SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM AZ IDELÁTOGATÓT, S HÍVOM FEL A FIGYELMET  ARRA, HOGY MA HÁROM BLOG KERÜLT FEL AZ OLDALRA. CSAK A TÉVEDÉSEK ELKERÜLÉSE VÉGETT! (November 22-23-24) RG

 

Kellemes ébredésem van reggel a vonaton, fél 9, de még mindenki alszik, halványan dereng a szibériai ég. Ráhúzok még egy fél órát, s mikor kivilágosodik felkelek. Szomorúan jövök rá, hogy a fehér királyi papucsomat, amit Windsorban kaptam (Erzsébet királynőtől, párévvel ezelőtt, lsd. Szentpétervéri Blog 2009.), s amellyel beutaztam a fél világot, Armenéknál hagytam, így hát minden alkalommal nehéz vaskos cipőmbe kell bújnom, ha ki akarok menni. Másik fogyatékossága hálókocsis utazásomnak, s ezt megjegyzem, hátha valaki szibériai útra szánja rá magát, hogy nem készítettem elő egy melegítőt, ha nem is pizsamát, az éjszakára. Bőröndömben ugyan van, de azt most az éjszaka kellős közepén lehetetlen lenne levenni a helyéről. Abban az ingben aludtam, amiben ide jöttem, szerencsére indulás előtt vettem tisztát magamra. A nadrágomat is levettem, s elhelyeztem a fejem fölött egy kis hálós csomagtartóban.

A másodosztályon külön fürdőszoba nincs, de meg lehet mosakodni, fogat mosni, borotválkozás eszembe sem jut.  A WC-ben van egy 220 voltos konnektor, valaki ott tölti a mobilját, a teljes bizalom jegyében. Ez tetszik.

Az étkezőkocsi rögtön ott van, utánunk, átmegyek egy teát inni. Nekem az is érdekes, hogy az átjáróban tiszta hó minden, süvít be a mínusz 20 fokos szél. Persze ez csak egy másodpercig tart, s már a restiben vagyok. Jó meleg van, kis ablakon lehet leadni a megrendelést, itt is minden olyan, mint 50 évvel ezelőtt. A vagon fele az étkező, a másik felében kupék vannak. Két asztal van, mindegyiknél ülnek, de van még hely. Kérek egy teát, szeretem azzal kezdeni a napot. Még készül a tea, végignézem a választékot: pezsgő, bor, sör, whisky, vodka (Absolut és Parlament), konyak, s mindenféle üdítők. Úgy döntöttem legurítok egy vodkát, ilyen lehetőség úgyis csak ritkán adódik az ember életében. A „Parlament”-et választom, nagyon jól esik. Megnézegetem az étlapot is, van mindenféle fogás, hideg-meleg előételek, a resti specialitásai, főételek, egészen kétszeméyes fatálig, saláták, sőt háromféle kása is. Gondoltam, majd később visszajövök, finom útravalót készített nekem Natasa, rétestésztába sütött sajtot, előbb azt eszem meg.

Míg a teát iszogatom, az egyik asztaltól többen felállnak és körülvesznek, látják, hogy idegen vagyok, s már töltenek is egy pohár vodkát. Ez is jól esik, s közben megbeszéljük ki kicsoda, honnan jött, mit csinál. S buzgón töltögetik a poharamat. Az egyik figura, aki kissé erőszakos az italtöltögetés dolgában, visszaül a helyére, s rögtön az asztalra borulva el is alszik. Egy fiatal sráccal, aki majdnem teljesen józan, elkezdek beszélgetni, érdeklődik a hit dolgai iránt, s mondja, hogy régóta szeretett volna már egy pappal beszélgetni. Elmondta, hogy ő mennyire hisz az Istenben, szeret templomba járni, és ezért nagyon boldog. Annyira meghatódik, hogy könnynek szöknek a szemébe, s megöleljük egymást. A vonat meg robog Szibériában Novoszibirszk felé.

Sikerül józanul visszamennem a helyemre, megreggelizek, s elhatározom, hogy többet nem megyek a restibe, ott már bizonyára mindenki részeg.

Továbbra is csodálatosan érzem magam, szép lassan megírom a tegnapi eseményeket, örülök a havas tájnak, millió nyírfának, s itt-ott rácsodálkozok egy magányosra. Dúdolom az éneket: Áll egy ifjú nyírfa a réten, Virágfürtös nyírfácska a réten, Dúli, dúli a réten, Dúli, dúli a réten… Dúli dúl balalajka, dúli dúl balalajka.

Beszédbe elegyedek egy szimpatikus fiatal sráccal, kupétársam, megkínál keksszel, hoz nekem is egy teát, gyógyszer ügynök, ő is Tyumenben volt, most megy haza Novoszibirszkbe. Mielőtt megérkezünk, ad egy névjegykártyát, keressem meg, ha valamikor ráérek, szívesen látna a feleségével. Alekszejnek hívják.

Elröpült az idő, megérkezünk Novoszibirszkbe. Szláva vár az állomáson, Gödöllőn találkoztunk utoljára a májusi konferencán. Hatalmas, nagy dzsipszerű japán autóval jött, baloldalon van ennek is a kormánya, mint a legtöbb autónak Szibériában, lévén a használt japán autók legnagyobb piaca itt található. Három hónappal ezelőtt kapta a börtönmisszió, svéd evangélikusoktól. Épp csak elindulunk az állomástól, csörög Szláva telefonja: engem keresnek. A másik Szláva, akivel (és feleségével) a tyumenyi konferencián ismerkedtem meg, s megbeszéltük, hogy találkozni fogunk, meghívnak magukhoz, s megpróbálnak bevinni egy börtönbe, ami nem is olyan egyszerű, mert Moszkvából kell engedélyt kérni. Szláva, még Tyumenyben rámkacsintott, s mondta van más megoldás is.  Ez a Szláva fölküldte a papírjaimat Moszkvába, de még nem jött válasz, pedig vele is lenne egy börtönlátogatás. Kíváncsi vagyok, ki lesz a győztes. Mindenestre keddre már le vagyok foglalva, Szláva (az amaz), programot szervezett. Normalno, mondja emez, s ebben maradunk.

Míg megérkezünk, megtudom, hogy négy evangélikus gyülekezet van Novoszibirszkben, mind a négy másik evangélikus egyháznak a tagja. (Így volt ez tavaly Krasznojarszkban is, igaz, ott csak kettő volt.) Szláváé a Lutheránus-Evangélikus Egyház Ingriában, s ők nagyon jóban vannak a német eredetű Evangélikus Gyülekezettel, amiről gondolom ugyanaz mondható el, mint a Tyumeni evangélikus gyülekezetről, az ő egyházuk az ELKRAS (Evangelische Lutherische Kirche in Russland). Szlava rögtön fel is hívja a lelkészüket, akivel igen jóban van, ő egy amerikai német lelkész, s már jó pár éve itt dolgozik, de német nyelvű istentiszteleteket nem tart, lévén nem is beszél németül… Holnap együtt ebédelünk, ez lesz az első „hivatalos” programom.

A gyülekezeti házhoz hajtunk, amit prihódnak hívnak errefelé (приход), itt fogok lakni valahol. Szláva levélben kérdezte meg pár héttel ezelőtt, hogy szállodában akarok megszállni, vagy a gyülekezetben. Írtam neki, hogy természetesen a gyülekezetben, így hát itt is volnánk. Kétemeletes ház, körben kisebb lakótelepi házak vannak. Korábban itt béreltek az evangélikusok helyet, azóta megvették, sőt az alagsort is. Itt van a „templomuk” is, szépen berendezett imaterem, oltárral, székekkel, elektromos orgonával, pianínóval, itt lesz vasárnap az istentisztelet. A templom ajtaja mellett jobbról van a lelkészi hivatal, külön kulcsot kapok hozzá, van internet is.

Szembe vele van egy kis helyiség, van benne egy hűtőszekrény, mellette több tucat göngyöleg limonádé, ajándékba kapták valahonnan, egy keskeny akasztós szekrény, egy polccal, s rengeteg fogas a falon. Szóval gardrób helyiség, két és félszer két méteres. A falon az ajtóval szemben magasan két kisebb ablak, a könyvelő szobájába nyílik, az egyik nyitva van, gondolom, hogy onnan jön a meleg, mert fűtőtest nincs. Ez lesz az én szobám. Rendben van. Éppen hogy csak jobbnak tűnik, mint két éve Puskinban, de azt is túléltem, bár vannak egyéb kellemetlenségek.

Közben megjelenik két alak, majd egy harmadik is, alighanem hajléktalanok voltak, amíg nem fogadták be őket ide. Szláva rájuk bíz, ők mindenben gondoskodni fognak rólam, minden kívánságomat teljesítik, ha kell teát főznek, ha kell elmennek velem sétálni, levezetnek a fürdőszobába, ha tusolni akarok, szóval itt szolgálnak. Az egyik, ő meséli, fél életét börtönben töltötte, 24 évet (hatvannak látszik, minimum), de megtért, s már évek óta becsületes életet él. A másik fiatalabb, állandóan bőr sapka van a fején. A harmadiknak egy foga van fölül, igaz az aranyból. Neki van egy ismerőse, akit Gábornak hívnak, akit akkor ismert meg, amikor katona volt Magyarországon. Negyedikként megjön Jevgenyíj, aki Szláva mellett diakónus a gyülekezetben, de még nem derült ki mi a feladata.

A szomszéd helyiségben van még egy gyülekezeti terem, körben könyvek vannak a falon, van tévé, meg teát is lehet főzni. Ide hordják át a hektoliter limonádét, én kapok egy tábori ágyat, amin a diakónus szokott aludni a gyülekezeti teremben. Szláva hozott nekem külön egy matracot, valahol találtak egy párnát is, ágyneműt is, így áll össze a fekvőhelyem. A diakónustestvér kihordja a szekrényből a ruháit, pironkodva azt is megkapom tőle, s szépen kipakolom a ruháimat, ágyam mellé egy széket rakok éjjeliszekrény gyanánt.

Aztán elmegyünk Szlávával vacsorázni, itt van közelben egy önkiszolgáló étterem, eszek egy tejfölös krumplilevest, Szláva meg darafelfújtat vaníliás öntettel. Szemben van egy áruház, szerencsére, beugrunk, s veszek egy törülközőt, mert azt nem találtunk sehol.

Tőlünk száz méterre van egy szép pravoszláv templom.

Szláva elmegy haza. Holnap egy óra körül találkozunk, így lesz egy kis időm, hogy fölfedezzem a környéket. A gyülekezeti teremben a diakónus és a többi testvér egy nagy vájlingból nyers hájat eszik, kenyérrel, hagymával, fokhagymával. Mikor befejezik, a hűtőszekrényben helyezik el az edényt, amitől olyan szag van a szobámba, mint egy rosszul szellőzött falusi hentesboltban. Disznóvágáskor volt még ilyen szag a konyhában, ahol a felvágott sertésdarabokat tárolták a fateknőkben.

Itthon jelzem a fiúknak, hogy szeretnék lezuhanyozni. Levezetnek az alagsorba, ahol először keresztül megyünk egy géptermen, vastag csöveket lépkedünk át, innen megy a fűtés szerte, itt fognak a fiúk aludni a földön, matracokon. E mögött van a zuhanyzó, mindjárt kettő is. A falon hatalmas tükör, mosdó nincs, alatta egy gyermekbicikli felfordítva, éppen javítás alatt, jobbra pedig 5-6 kerékabroncs, itt tárolják. Arra helyezem el a nesszeszeremet. A zuhanyzóval szemben is van egy fürdőszoba, pontosabban WC és mosdó, ott viszont nincs tükör. Aztán mégis előkerül egy tízszer tíz centis, bőven elég a borotválkozáshoz. Makszim, mert így hívják a fiatalabbikat, készségesen adna egy darab szappant, olyan vékony, hogy átlátni rajta, ezt használjam, mert fertőtlenítő hatású. Megköszönöm, én inkább maradnék az általam hozott nivea tusfürdőnél.

Mikor végzek, kénytelen kelletlen, már pizsamában, mezítláb bújok a cipőmbe, így megyek a szállásomra.

Itt minderre azt mondják, hogy normálno, teljesen rendben van, s ezt én teljesen így is veszem, elélnék így életem végéig is. Persze csak Szibériában.

Úr Isten, mennyit szenvedtek itt eleink!

 

Lefekvés előtt megnézem az emailjeimet, s közben látom, Szláva küldött üzenetet a szkájpon, örül, hogy itt vagyok, s kérdi minden rendben van-e. Minden rendben van, írom neki, örülök, hogy itt vagyok, de holnap ha jön, hozzon egy papucsot. Rögtön válaszol, hogy hoz, sőt egy sim kártyát is, hogy bármikor elérhessük egymást. Gyorsan fölteszem töltőre a régi telefonom, s nyugovóra térek.

Ime, Novoszibirszk: első nap. S van még belőle nyolc.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr303409194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.