HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szentpétervár, 2010. november 22.

2010.11.23. 08:26 Roszík Gábor

Vasárnap a Szent Mariá-ban találkoztam Kugappi püspök úrral, s felvetettem neki hogy testvérkapcsolatot szeretnék létesíteni a Koltushi Szeretetotthon és a Tessedik Sámuel Szeretetotthon között. Örült neki, s kért, hogy keressem meg az otthonvezetőt, Irinát, s felírja egy darab papírra a nevét, vele beszéljem meg.

Reggeli után megkeresem irodájában, még nem találkoztam vele, pedig többször is jártam az otthonban. Nagyon örül a lehetőségnek, máris kicseréljük a legfontosabb információkat, honlapot „cserélünk”, s megegyezünk abban, hogy még a mai napon írásba foglaljuk a testvérkapcsolat létrejöttét. Ő elkészíti a dokumentumot, én pedig délután visszajövök, s aláírjuk. Kér, hogy hívjuk meg őket, hogy láthassák, hogyan működik az Otthonunk, s meghív, hogy munkatársaimmal én is látogassam meg őket. Ennek a kimenetele viszonylag kétséges, de mind a ketten sóhajtunk egy nagyot: de jó lenne!

Az ő Otthonukban 24 lakó van, de a munkatársaik száma ötöde a mienknek. Nagyon nehéz az anyagi helyzetük, főképpen adományokból tartják fenn az otthont, ami országos egyházi intézmény. Állami támogatást ők is kapnak, melynek összege majdnem annyi, mint Magyarországon, azonban az állami támogatást csak tíz főre kapják, s azt is csak két hónapig, így ügyelniük kell arra, hogy rendszeres gyakorisággal legyen mindig 10 új lakójuk. Térítési díjat itt is fizetnek, de ez csak kevés hozzájárulást jelent. Ha a család, hozzátartozók tehetik, kiegészítik a támogatást. Az otthon egyébként szép, tiszta, otthonos épület, fából kívül-belül. A mi otthonunk, ahol csupán kétszer annyian vannak, legalább ötször-hatszor akkora. 

A lelkiéletet a helyi gyülekezet diakónusa szervezi, Iván, akivel a burját családnál voltunk bibliaórán. A rendszeres szerdai istentiszteleteket diakónus teológusok tartják.

Megállapodunk, Irinával, hogy a testvéri kapcsolat jegyében rendszeresen imádkozunk egymásért az istentiszteleten, kapcsolatot tartunk, tapasztalatot cserélünk, s ahogyan az erőnkből futja, támogatjuk egymást.

A beszélgetés után beugrok Fjodor (Фёдор) rektor úrhoz, aki a teológián a liturgia tantárgy tudora, hogy rakja rá a pendrive-omra az evangélikus úrvacsorai istentisztelet szövegét. Szerdán ugyanis, amikor Borisz tartotta az istentiszteletet a Szeretetotthonban, maga mellé hívott, hogy végezzük együtt a szertartást. Én mellé álltam, gondolván, hogy majd segítek neki az úrvacsoraosztásban. Egyszer csak, váratlanul elém tette az Agendát, s rámutatott az egyik imádságra, hogy olvassam. Elég volt csak rá pillantanom, visszatoltam neki, hogy olvassa ő. Aztán a szereztetési igék olvasásánál is, elém tolta, megint mutattam, hogy olvassa ő. Többször nem próbálkozott. Természetesen el tudtam volna olvasni én is, azonban egy istentiszteleten, ahol nagyothalló öregek vannak, különösen szépen, hangosan, tagoltan kell olvasni a szöveget, pláne, ha liturgikus szövegről, szentírási textusról van szó, s ez komoly dolog. Az úrvacsoraosztásnál nekem „jutott” a kehely, Borisz az ostyát osztotta. Annak szövegét tudtam oroszul, máskor is már osztottam úrvacsorát: „Krisztus vére, mely érettetek ontatott ki.” (Кровь Господа нашего Иисуса Христа, за тебя пролитая).

Istentisztelet után kértem Boriszt, hogy valamiképpen adjon egy másolatot a liturgikus szövegből. Mondta, hogy neki nincs belőle, le tudja másolni, de a legjobb lenne, ha Fjodortól kérnék, neki biztos megvan a számítógépén.

Már az előbb a rektor úrnál tartottam, kezemben a pendrive-val. Nos, készségesen rámásolja az összes evangélikus liturgikus szöveget, minden istentiszteletét, vasárnapét, keresztelőjét, esketését, temetését. Háromszázharmincnégy oldal. Szóljon, ha valakinek hiányzik a könyvtárából!

Aztán elköszönök tőle, mert holnap innen elmegyek. Megköszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem, kicsit mesélek neki, mennyi minden történt amióta eljöttem otthonról, s ő kér, hogy máskor is jöjjek el Koltushiba. Ebben meg is állapodunk.

 

Ebédnél megköszönöm a jó tanácsot Borisznak, hogy a rektort ajánlotta a liturgikus szöveg megszerzése végett, s válaszként megkér, hogy a szerdai istentiszteleten én prédikáljak, pedig nem is tudhatja, hogy közben testvérkapcsolatot létesítettünk!

Ekkor én már úton leszek hazafelé, így legközelebbre marad az esemény.

 

Ebéd után visszamegyek Irinához, és „ünnepélyesen” aláírjuk a megállapodás dokumentumát. Fényképen is megörökítjük a jelenetet, s azzal a jóleső érzéssel búcsúzunk el egymástól, hogy ma fontos dolog történt.

 

Otthon bepakolom nagy bőröndömet, mert délután négytől sok dolgom van. Reggel Pityerbe megyek, az interjúra, amit  отец Олег szervezett, és előtte be kell tenni a csomagjaimat Misa autójába. Már ide nem jövök vissza, mert az interjú után megyek Janhoz, a TBN Russia magyaroszági közvetítésére vonatkozó szerződést megbeszélendő. Jön velem Misa is, aztán megyünk hozzájuk, az utolsó éjszakát náluk töltöm.

 

Éppen azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnám a következő néhány órát a leghasznosabban eltölteni, bár Alekszejjel megbeszéltük, hogy teszteket oldunk meg, amikor csöngetnek. Pável barátom érkezik, s most szeretné valóra váltani első napon tett ígéretét, meghív hozzájuk vacsorára. Lemondom Alekszejt, s pár perc múlva indulunk is hozzájuk. Mondja, a felesége nagyon vár, állandóan azt kérdezte, mikor megyek hozzájuk. Én már azt hittem, elfeledkezett a meghívásról. Pávelről már írtam a „múltkor”, tavaly is sokat beszélgettünk, s akkor neki és feleségének külön bemutattam börtönmissziós prezentációmat. Arról a Pávelről van szó, aki tavaly feleségével és Krisztina lányukkal utánam jött, amikor Puskinban prédikáltam. Két vagy három óra késéssel érkeztek meg, de akkor még csak két prédikáció ment le, s utána következtem én…

Ma még többet megtudok Pávelről, már útközben meséli életét. Otthon beindítja számítógépét, ami 1998-as évjáratú, jó sokáig eltart, mire beindul. De aztán ott ülünk előtte, s rengeteg képet mutat, Csítáról, a városról, a Bajkáltóról, a környékről, s aztán otthonukról, ahol az egyik szobából valóságos templomot alakítottak, egy panelház ötödik emeletén.

Ő ott a lelkész, ő alapította az evangélikus gyülekezetet, hittel és tűzzel hirdeti az igét, ez az élete. Pável a börtönben tért meg, 1996-ban. Egy keresztény alkalomra hívták, s bár ilyen alkalmakra sohasem ment el, most elfogadta a hívást, gondolván, „megnézi, hogy ezek kicsodák”. A kedves olvasó cseppet sem fog csodálkozni, a rabok gyülekezetének Szláva (Novoszibirszk), a mi Szlávánk hirdette az igét, rabruhában! S olyan lelkesedéssel és erővel, hogy nem tudott ellenállni a hívásnak. Azóta töretlen lelkesedéssel követi Jézust. A börtönben pünkösdiek keresztelték meg, merítették be, s szabadulása után is először velük tartotta a kapcsolatot. Később Ulan-Udé-ban evangélikus gyülekezetbe került, onnan vissza Csítába, s onnan vezetett az útja Koltushiba a teológiába. Talán már említettem, elmondom mégis, Mattew az amerikai (magyar) professzorunk segítette, „küldte” teológiát tanulni. S, ha már mindenkit megemlítek, akkor még egyszer azt is, hogy amikor Krasznojarszkban az evangélikus lelkésszel beszélgettem az utcán, egy névjegykártyát találtunk a földön, ami ezé a Pávelé volt… Valószínűleg az én hátizsákomból esett ki (abból esett már ki fényképezőgép is), ahova egy évvel ezelőtt tehettem. Mindenesetre így derült ki, hogy Danial kollégám is ismeri Pávelt. Krasznojarszk mindenestre, kétezer kilométerre van Csítától. Elképesztő történetek, nekem legalább is.

Pável egy évet töltött el Koltushiban egyedül, családja nélkül. Nagy nehezen talált munkát a feleségének, bérelt egy kis lakást, s ide hozta őket. Ez már a második évük itt, de nagyon várják, hogy egyszer végre hazamenjenek. De nem csak ők, hanem az ottaniak is, most nincs pásztoruk. Vasárnaponként mindenesetre összejönnek Pávelék lakásán, énekelnek, Bibliát olvasnak, imádkoznak, beszélgetnek. Havonta egyszer Ulan-Udé-ből eljön a lelkész, csekélység, csak nyolc óra vonattal, hogy úrvacsorai istentiszteletet tartson. Pávelék a nyáron otthon voltak két hónapot, vonattal mentek haza, mert csak azt tudták megfizetni. Az út Szentpétervárról Csitáig, hat teljes napig tartott. Otthon nagyon várták már őket, s azt ugyan nem mondta, de biztos még aznap tartott istentiszteletet. A két hónap töretlen szolgálattal, utazással, szervezéssel telt el. Pávelt sok helyre hívják, járja a környéket, ami itt kétszáz kilométeres távolságot jelent, egy ősrégi Volgával, ami volt rabtársáé, aki szintén megtért, s mennek együtt, családostul. A tetőcsomagtartó tetején szintetizátor, hangfalak, erősítő, így utazik ma egy orosz evangélikus misszionárius! Házaknál tartanak istentiszteleteteket, ha kell erdőben, réten, s kis tóban vagy patakban keresztel. És evangélikus! Egyszer elmennék vele egy ilyen útra!

Alig tudunk elszakadni a képektől, csodálatos történetektől, Aljona, a felesége hív, üljünk asztalhoz. Csodálatos káposztával töltött pirogot tesz elénk, mifelénk, Albertiben ezt káposztás kapusztnyiknak hívják, s ugyan feleakkora, mint amit Mariska néni szokott volt gyermekkoromba készíteni, de az íze ugyan olyan csodálatos!

Mielőtt elindulunk, kéri, mutassam meg Aljonának, amikor a váci börtönben a fiúk a köztársasági elnöknek énekelnek, ő még nem látta. Nagy esemény volt ez nálunk májusban, egy napon tudom említeni azzal a munkával, amit Pável mutatott nekem…

 

Fél kilenc van, mikor elindulok haza. Pável hazakísér, egy Koltushi melletti kis falúból, az út nem több húsz percnél, s egész hazáig mesél, mesél, alig tudja abba hagyni.

 

Alekszej vár, hogy még egyszer együtt legyünk egy kicsit. Egy-két órát tesztelünk, aztán beszélgetünk.

Mikor elmegy, elkezdem a mai blogot írni, s leütöm az első betűt, s magától megíródik az egész…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr22467170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.