HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szentpétervár, Zelanagorszk 2010. november 14.

2010.11.16. 08:28 Roszík Gábor

 

Reggel olyan frissen ébredek, mintha két napot aludtam volna egyfolytában, Misa már készülődik a reggeli mosakodáshoz, mely szertartásnak helye a nyári lak és környéke. Még az este felvetődött, hogy mi lenne, ha én prédikálnék vasárnap délelőtt, s könnyedén belegyezem. A zelenogorszki templomba megyünk, ahol Misa diakónus, kicsit később majd felhívják a lelkészt, hogy mit szól hozzá.

Az új perspektíva azonban megváltoztatja a világról eddig szerzett látásomat, régi emlékeket hoz elő, s új élményekkel szolgál. Villámcsapásként ér a felismerés: meg kell borotválkoznom. Filmen láttam katonákat télen, a lövészárok mellett a hóban borotválkozni, és sohasem irigyeltem őket. Most Misát figyelem, neki nehezebb, mert a körszakállát kell vakon körbe borotválnia. A konyha színes ablaka alatt van egy nagyobbacska tükör, alatta egy egyszerű polc, ez az udvari fürdőszoba berendezése. Én is nekikészülődök, a műveletnek, télikabát van rajtam, nulla fok körüli a hőmérséklet. Kis műanyagpohárba langyos vizet keverek, azzal paskolom meg az arcomat, majd jöhet a borotvahab. A tükörben alig látom magam, még sötét van, csupán annyi a fény, amennyi a konyhából kiszűrődik. A pohárba megint vizet töltök, abba mártogatom a borotvapengét, hogy lemossam róla a habot.  Simán megvagyok, s az arcszeszt már tükör nélkül kenem szét az arcomon.

Király Zoli bácsi, öreg barátom Zalaistvándon most jót nevetne rajtam, ha látna. Őt láttam egyszer, ami azt jelenti 30 éve, két deci vízben borotválkozni otthon, s nagyon komolyan elmagyarázta, és mennyire igaza volt, hogy nagy érték a víz, soha ne használjunk belőle többet, mint ami szükséges!

 

Reggeli közben sikerül beszélni отец Александр-val, őt is úgy hívják, mint a krasznojarszki orthodox papot, így is szólítják, még Misa is, de itt ő az ókonzervatív evangélikus lelkész. Örömmel veszi, hogy nem kell prédikálnia (ez rosszmájú közlése annak, hogy szívesen átengedi nekem a szószéket), és sietve elindulunk Misával, Zelenogorszk jó hatvan kilométerre van ide. Ezt a települést nem régen, legalább is, ha történeti távlatokban gondolkozunk, Terjokinak hívták, Finnországhoz tartozott. A templomot 12 éve kapták vissza az itteni evangélikusok, a szovjet időkben moziként szolgált. Bővebben nem szükséges erről írnom, mert ezt már tavalyi blogomban megtettem. Nagyon barátságos, melegséget áraszt a templom, de most is elcsodálkozom azon, hogy a bejáratnál jobb oldalon katolikus kegytárgyakat, szentképeket, bal oldalon orthodox ikonokat, kis gyertyatartókat, füstölőket árusítanak. Evangélikus énekeskönyvet, s Luther kiskátéját lehet venni itt és ott is. A templomban nagy kerek rézből készült gyertyatartó, rajta már égnek a gyertyák. Kisebb gyertya 10 rubel, hosszú vékony 20 rubel.

A sekrestyében készülődünk az istentiszteletre, mindenki albát vesz fel, fehér palástot, én is kapok egyet, s fehér vastag zsinór van a derekunk körül, mint a szerzeteseknek. Zöld stólát is kapunk. A diakónusok, mert Misán kívül van még egy, csak az egyik – bal – vállukra teszik, s átvezetik a derekuk körül lévő zsinóron, elöl is és hátul is. A papok, vagyis отец Александр és én, a nyakunk körül lógatjuk le két oldalt, akkor is át kell vezetni a zsinórok alatt. Nézem magam a tükörben, érdekes jelenség vagyok. Oтец Александр-n ezenkívü akkora zöld csillogó palást van, hogy ha kiterítenénk, kör alakba, átmérője biztos lenne két méter. Szóval ő teljes díszbe öltözött, mint a fő liturgus. A sekrestyében szenteltvíz tartó, benne a „locsoló”, fogalmam sincs hogy mondják magyarul, olykor használni is szokták. Ezen kicsit csodálkozom, de Misa int, hogy kövessem. Akkor látom meg a sarokban az oltár mellett, egy szép míves tartó rézoszlopon, két füstölő lóg. Nagyobb ünnepeken azt is használják. A sekrestyében még kis üvegben szentelt olajat is látok, mellette ecset. Szóval van itt minden.

Ha az istentiszteletre bekukkantana valaki, mondjuk egy külföldi turista, biztos azt gondolná, római katolikus mise folyik.

Közben tartalmát tekintve evangélikus, s nagyon átmelegszik a szívem, amikor elkezdjük énekelni a Jehova néked zeng az ének kezdetű éneket, aztán a főének a Készítsd magad kedves lélek, s az istentisztelet végén a Míly nagy az Úr kegyelmesség-ét énekeljük.

Az igehirdetés textusát отец Александр olassa fel, az oltár előtt, majd az utána következő ének egyik verse alatt ünnepélyes a szószék felé mutat, hogy mehetek. Most már nagyon szépen prédikálok oroszul, kívülről tudom az egészet, de azért a leírt szöveg nélkül nem menne. Az istentisztelet után udvariasan dicsérik, azért örülök neki.

Oтец Александр egyébként félelmetes jelenség, mikor elkezd énekelni, én mindenestre megijedek, az utcán a madarak fölrebbenek a fákról, s bizonyára riadtan köröznek a templom körül. Közben le nem veszi tekintetét az oltár fölött magasan lógó hatalmas feszületről.

Az igehirdetés végére befut Lena és Alja is, valami közlekedési akadályba ütköztek, Lena hangja betölti az eget és a földet…

Kimenőnek mindenki örömére, - örülnek neki az utcai járókelők is -, elénekli az Ave Mariát.

Az istentisztelt után megebédelünk a templomban, scsi leves van és valamilyen húsos tészta, a karzat alatt van terítve. A presbitérium határozott: az istentiszetelet után a papok ebédet kapnak. Most már értem, miért tűnt el időnként az istentisztelet alatt a szent képeket és ikonokat is árusító asszony, főzi az ebédet.

Ebéd után még maradunk Misával, ifjúsági órát tart, öt fiatallal beszélget, s később még jönnek négyen. Misa „mellékállásban” rádióriporter, az evangélikus rádiónál, de mást egyházi adásoknak is készít műsorokat. Eddig három nagyobb műsort készített, az egyik a házasságról, a másik az utolsó idők kérdéseiről, a harmadik az asztrológiáról szólt. Az autóban is ezekből hallgattunk út közben szemelvényeket. Következő műsorához most interjút készít a fiatalokkal. Keddre pedig engem hívott a stúdióba, élő műsorban fogunk beszélgetni a börtönmisszióról.

Jövő vasárnap pedig Kronstadtba megyünk, ott lesz istentisztelet az evangélikus templomban, mint minden második vasárnap. Kronstadt egy szigeten van, nincs is más rajta, gyönyörű város, mondja Misa, majd meglátom. Húsz kilométerre van Pityertől, alig akarom megérteni, autópálya vezet a városba. Csak úgy a tengeren! Húsz évig építették, öt éve lett készen! El sem tudom képzelni! Húsz kilométeren töltötték fel a tengert, építettek gátat, s rajta autópályát, hogy szárazon lehessen Kronstadtba eljutni és vissza. De ennek más oka is van, mondja Misa, a gát védi egész Szentpétervárat. Úgy képelem el, hogy ehhez képest Dubai mesterséges pálma alakú szigeteit elkészíteni, könnyű kézimunka volt.

Otthon szinte meg sem lepődök, nem találom a fényképezőgépemet. Ettől tartottam, mert annyira biztosan emlékeztem, hogy elraktam, hogy inkább azon lepődtem volna meg, ha az asztalon találom. Még egyszer átkutatok mindent, s nem akarom elhinni, hogy sehol nem találom. Egyetlen reménységem marad csupán, hogy az autóban kieshetett a zsebemből vagy a táskámból. Misa jön nemsokára, hozza a tegnapi maradék római tálban sütött hagymás, krumplis halat, Lena lelkére kötötte, hogy este meg kell ennünk.

Átkutatjuk az autót, elől, hátul, földön, csomagtartóban, persze már sötét van, nem találjuk. Szerencsére nem sok fénykép volt rajta, a krasznojarszkiakat már letöltöttem a számítógépemre, itt meg még nem sokat készítettem. Beletörődöm a veszteségbe, s igyekszem jó pofát vágni hozzá. Sokkal rosszabb volt, mondom Misának, amikor a bőröndöm nem érkezett meg!

Lena hív telefonon, s fölveszi Mrs. Marple szerepét. Ezer kérdéssel ostoroz, keresztkérdésként háromszor is megkérdezi, hogy melyik volt az utolsó kép, amit készítettem vele, pontosan hány órakor, hol, ki látta, hogy nézett ki a gép, milyen volt a márkája tudom-e a gyári számát, s van-e rajta dvd lejátszó? Már zúg a fejem, s bánom, hogy elmondtam az egészet.

Eléggé bánt engem is a fényképezőgép, de a finom vacsorával másra tereljük a figyelmünket. Vacsora után megyek Alekszejt megkeresni, őt is megkérdezem, hátha nála maradt, de ebben nem nagyon reménykedem, mert hívott volna, ha ott maradt volna. Alekszejt nem találom, így az este hátralévő idejét, s az éjszaka egy részét arra szentelem, hogy behozzam lemaradásomat, ami a blogírási (szenvedélyt) betegséget illeti.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr622451747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.