HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szentpétervár, 2010. november 12.

2010.11.15. 08:26 Roszík Gábor

Péntek reggel elindultunk a városba Alekszejjel, féléve vár erre a napra. Egész nyáron azért dolgozott, s azóta is, amikor csak tette hogy, hogy egy notebook-ot vegyen magának. Így sem jött össze neki annyi, amennyi elég lenne, de nem sok hiányzik, s megígértem, hogy kisegítem, amivel szükséges. Alekszejről írtam már többet, a Szentpétervári blogban. Tavaly nagyon sokat segített nekem, amikor megérkeztem ide, minden nap órákat sétáltunk, beszélgettünk, s nagyon türelmesen tanított, javította ki hibáimat. Alekszej burját, Ulan-Ude-ből jött a teológiára, nemzetiségére nézve mongol, vagy legalább is félig, de mongolul nem beszél, s leginkább burját.  Nagy utat járt be ő is, amíg ide „került”, utolsó évét végzi a teológián, készül a szigorlati dolgozat írására, februárban befejezi a negyedik évet, itt ennyi a teológia. Erős küldetés tudata van, bár nem lelkészként szeretne dolgozni, de mégis szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy hazájában minél többen megismerkedjenek a keresztyén tanításokkal, Jézus Krisztussal, még ma is sok a sámán burjátföldön. Alekszej már elmúlt 45 éves, korábban tornatanár volt.

Azóta nem volt otthon, hogy tanul, hiszen olyan sokba kerülne az utazás, hogy nem tudja megtenni. Vonaton majdnem egy hét. Most nagyon boldog, hogy van számítógépe, keblére ölelve viszi haza, s úgy örül, hogy többször is lefényképezem.

Tavaly vele voltam, amikor élete első telefonját vásárolta, s boldogan dicsekedett az eladónak, hogy ez élete első telefonja. Mondja, örül neki, hogy akkor is éppen együtt voltunk, s én is, hogy tanúja vagyok ezeknek a nagy dolgoknak.

Közben régi vágyamat teljesítem én is, veszek egy egyszerűbb klaviatúrát a számítógépemhez, amint természetesen orosz betűk is vannak. Az a bizonyos vezeték nélküli, amit Minszkben vettem vagy öt évvel ezelőtt, sajnos már régen nem jó. Most „biztosra megyek”, vezetékes, USB csatlakozással, persze, ez is elromolhat. Számítógépem billentyűzetére már évek óta alkoholos fehér filctollal rajzolom rá a cirill betűket, de így is olyan hamar lekopik róla, hogy borzasztóan idegesítő, arról nem is beszélve, hogy milyen ronda. Ugyanígy tele van firkálva a lap-top-om is, az még rondább, és azt más is használja, s kénytelen a cirill betűk között keresgélni a latin betűket. Persze mindez nem kardinális kérdés, mert én például pillanatok alatt, átállok a billentyűzet használatában az egyikről a másikra, s néha egy óra alatt húszszor is, de ha már kicsit fáradtabb vagyok, nagyon el tudok képzelni egy olyat, amin szépen, látszanak a betűk. De ennél érdekesebbet is tudok mondani, s lehet, ezzel meglepem a kedves olvasót, mint a vezeték nélkülivel Minszkben. Olyan klaviatúrát láttam, sőt mi több, meg is vettem, egyrészt, mert nagyon olcsó volt, másrészt, mert rögtön bele is szerettem, ami 2 mm(!) vastag, kisebb, mint egy normál, USB kábellel lehet csatlakoztatni a számítógéphez, nagyon könnyű, gumiból van, s most jön a poén, föl lehet tekerni! Igen, mint a palacsintát, vagy a kigyúrt tésztát, van hozzá egy kis tasak, ami belefér az ember zsebébe! Nyilvánvalóan ez a lap-top-om tartozéka lesz, s ha az ember hosszú útra indul, ilyen pedig időnként, mint látjuk, előfordul, könnyen el tudja vinni magával. Otthon is tanácsos a laptophoz használni, mert kényelmesebben esik rajta az írás, s most már lehet hagyni, hogy a cirill betűk teljesen lekopjanak róla.

Mellesleg a lap-top-hoz egeret is használok, mert ezek az intelligens touch-pad-ok időnként a plafonra viszik az embert. Például az enyémnek csak az egyik felét lehet használni, mert a másik felével nagyítani és kicsinyíteni tud az ember, csak úgy két ujjal, vagy le-föl mozgatni a képernyőn éppen megjelenő dokumentumot, ha vele karikákat rajzol az érintőre, meg ilyen marhaságok.

De a legrosszabb az, hogy olyan érzékenyek, hogy írás közben, ha csak egy pillanatra hozzáér az ember, a kurzor fölugrik valahova, s akkor a szöveg nem oda megy, ahova kéne, hanem egészen máshova. Ilyenkor megőrül az ember, pláne, ha mindez ötpercenként előfordul. S különben is két évig tartott, amíg rájöttem erre, ha nem is magamtól. Tavaly, éppen amikor itt voltam, s Jan barátommal találkoztam irodájában, láttam, hogy a titkárnője úgy használja a lap-topját, hogy egy darab papírral le van takarva a touch-pad. Ő mondta, hogy azért van letakarva, mert így nem tud véletlenül hozzáérni, s azóta abbahagyta a nyugtató szedését is, s megint tud munka közben boldogan nevetni.

 

Már három óra van, mire hazaérkezünk, alaposan elfáradtunk. Igor, aki belarusz, és végzős, gondoskodott rólunk, a konyháról felhozta az ebédünket. Most egyébként minden hallgató a sztárüj korpuszban, a régi épületben van elszállásolva, mert finn vendégek, diákok jönnek, tegnap is volt egy nagy autóbusznyi, s őket az új épületben szállásolják el. A régi épületben tantermek is vannak, a folyosón vagy egy kis kabin, ami tulajdonképpen konyha, de olyan pici, hogy egyszerre csak egy ember fér el benne, de az is csak állva, s van benne egy mikrosütő és néhány evőeszköz. Letelepedünk az egyik előadóterembe, ahol tavaly Lena tanította a „vokált”, s megebédelünk.

Sietek pakolni, négykor indulunk – éppen Lenáék – dácsájába Misával. Lena és a barátnője csak este tíz körül csatlakoznak, akkor hoznak vacsorát meg egy dácsában eltöltendő hétvégéhez egyéb elengedhetetlenül szükséges dolgokat. Kis bőröndömbe pakolok, s mivel vasárnap templomba is megyünk berakom fekete nadrágomat, fekete ingemet (papi galléromat), és biztonság okáért (für alle Fälle) orosz nyelvű (többszörhasználatos) prédikációmat…

Úgy megyünk Misáék dácsájába, hogy elkerüljük egész Pétervárt, kimegyünk a városból, s tartunk észak felé. Egyre kisebb és rosszabb utakra térünk, kellemetlen lucskos, havas eső esik, ami a látási viszonyokat annyira megnehezíti, hogy egyszer az út túloldalán találjuk magunkat, pedig nem kéne, s egy kanyarból kibukkanva egész sor autó jön velünk szembe. Szerencsére egy nagy dög teherautó vezeti a sort, ami olyan lassan jön (hála Istennek fenntartva a mögötte lévő forgalmat), hogy még van időnk jobb útra térni… Aztán egyszer csak lejövünk a térképről, sőt a Földről, mert ilyen út nincs. Körülbelül két és fél kilométeres sebességgel jövünk, de lehet, hogy túlzok, mert lassabban, mert akkora gödrök és kátyúk vannak az úton, hogy lánctalpassal sem lenne egyszerű végigmenni rajta. Ekkor már bőven egy erdőben járunk, annyi világosság van, amennyit az autó ád, átmegyünk a síneken (vonat nem jön), s megyünk tovább az erdőben. Közben időnként leereszkedünk egy lejtőn, aztán föl, aztán megint le, végre épületek tűnnek fel, fából épült dácsák, mind abból vanak, s már látni, hogy ez már a való világ, s világosban lesz mit látni.

Szép kis dácsa a Misáéké, s alig várom, hogy a lámpa fénye végigpásztázza a házat, udvart, amikor befordulunk az udvarra. Először egy nagyon régi, cölöpökön álló, kis faházat pillantok meg, biztos van száz éves. Később meglátom, van benne egy kis konyha, s abból egy szoba nyílik. A konyha felől színes üvegfal van, kintről azt hinné az ember, veranda van mögötte.  A konyhában elmosogatott edények, terítővel letakarva. Van egy mosogató is a falra szerelve, de csap nincs fölötte, mert nincs víz a házban, a lefolyó alatt egy vödör, abba lehet a vizet leengedni. A szobában agyonhasznált foteleket, egy ágy, asztal székkel, egy kis szekrényen televízió, és szentképek a falon. Nevezzük ezt a lakot nyári konyhának, akkor igazán hangulatos lehet, még így is van valami melegség, ami árad belőle. Misa ebbe a házban nőtt fel, legalább is gyermekkorában és ifjúsága idején sok időt töltöttel, addig ez volt a dácsa, amíg a másik nem épült fel.

Azután kis épületet látok meg, akkora, mint egy dupla garázs, van is rajta két kisebb ajtó. Az egyik mögött a szerszámos van, a másik mögött a bánnyja vagyis szauna, nem régen épült, öt éve.

Végül meglátom a dácsát. Kétszintes kis fa épület, fönt erkély is van, s kis lépcsőn lehet fölmenni a bejárati ajtóhoz. Olyan, mintha nem régen lett volna lefestve, vöröses barna színre. Bent nagy nappali van, a bejárati ajtóval szemben két kis szoba, az egyik ajtaja mellett kanapé. Oldalt középen kis asztal, székekkel körülvéve, van egy nagy hűtőszekrény, s kis szekrénykék, ahol az ember azt sejtené, hogy ott lehetne a konyha. Gyönyörű szép, barátságos a hajlék, mindent, a falakat, a mennyezetet, mindent, de mindent fenyőfa borít.

A nappaliból falépcsőn lehet fölmenni az emeletre, ott is van egy nagy társalgó, s abból nyílik egy nagy szoba, innenről pedig az erkély.

A két kis szoba szépen berendezve, egyszerű és nagyon régi fa ágyak a szobában, a falakon mindenhol faragott képek. Misa édesapja, aki már sajnos nem él, sebész volt, s a faragás volt a hobbyja. A nyári konyhában találtam is olyan sebész eszközöket, melyekkel kiválóan lehet faragni.

Azonban a szép és kedves dácsában nincs víz, nincs fürdőszoba, s nincsen konyha sem. Mikor felújították a házat, s ilyen szépre felújították, pár évvel ezelőtt, anyuka nem engedte, hogy ezeket megcsinálják, mert „jó volt ez eddig, jó lesz ezután is…”

Az udvaron ásott kút van, de elég pocsék a vize, ezért a harmadik szomszédból hozzuk, ahol csodálatosan finom. Még a szaunázáshoz is onnan húzunk fel a kútból négy veder vizet, s cipeljük haza Misával.

A szauna mögött van a wc, ez esetben nevezzük nevén: budi. Szépen belesimul a környezetbe, fából készült, s olyan a színe, mint a bánnyának és a dácsának, barnásvörös. Budinak, ötcsillagos. Kutatok az agyamban, lehet annak már harminc éve, hogy hasonlóval testi közelségbe kerültem boldogult zalaistvándi segédlelkész koromban, amikor azzal büszkélkedhettem vendégeimnek, hogy a faluban már csak nekem van ilyen. Külföldi vendégeim le is fényképezték, kívül, belül. Viszont a pissoir tökéletes, mienk az egész kert!

Erre a kérdésre nem is vesztegetnék több szót, csak mondom, nem szeretném kipróbálni mínusz 30 fokban… Sem a budit, sem a pissoirt, sőt azt a legkevésbé. Amúgy jó idő van, 2-3 fok, kívül belül. Misa rögtön bekapcsol egy melegítő ventillátort, s nem szeretnék kicsinyes és rosszmájú lenni, de olyan pici, hogy ha állandóan be lesz kapcsolva, mire hazamegyünk lesz 5-6 fok. De szerencsére van két villanyradiátor a két szobában a falon, azt is bekapcsoljuk. További melegítő eszközök: egy üveg vodka, egy üveg bor, s pár üveg sör. Ezen kívül: forró tea, citrommal vagy a nélkül. Így hamarosan a dácsában elérjük a 12 fokot, télikabátban, de alatt melegebb van, 37 körül.

Misával késő esti sétára indulunk. Alig látni valamit, de Misa ismeri a környéket, mint a tenyerét. Dácsák kontúrjai vonalazódnak ki, távol valahol egy kis fény szűrődik ki valahonnan, később kiderül kis boltocska, bánatosan ül benne egy asszonyka. Sok mindent lehet kapni az üzletében: kimért szeszt, pékárút, egyéb élelmiszereket, fagyaszott árút. Veszek fél kiló halvát, nagyon szeretem. Aztán bolyongunk az erdőben, s leérkezünk egy tó partjára. Szemben apró fénypontok, a tóból nem látni semmit, csak érzi az ember, s arra gondol, hogy jó lenne, ha most medvék vagy farkasok nem jönnének. Nem is jönnek, de mi hazamegyünk, nagyon átfáztunk, lassan megérkeznek Lenáék is.

Még egy órát várni kell rájuk, de mikor megérkeznek, kárpótolnak mindenért. Lena azonnal intézkedik, felpezsdül a ház, bont, tölt, terít, s kipakol az asztalra négy féle salátát, zöldséget, kenyeret, sajtokat, s mindenféle felvágottat.

Gyertyát is gyújtunk, jól lakunk, s lap-top-omon halk zene szól. Először, Omegát hallgatunk, Misa kedves zenekara, aztán görög zene szól. Szerencsére Lenáék hoztak fényképezőgépet, én az enyémet nagy bosszúságomra otthon felejtettem, pedig még a töltőt is elraktam!

Hajnalig beszélgetünk, s hálát aduk az Istennek, hogy gondoskodik rólunk, s együtt lehetünk, és teljesen jelentételen lesz e dolgok mellett, hogy van-e bent víz, vagy nincs. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr902449435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.