HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Krasznojarszk - Moszkva - Szentpetervár 2010. november 9.

2010.11.11. 08:50 Roszík Gábor

Majdnem kettő óra volt, amikor lefeküdtem. Mind a két telefonomat pár perc különbséggel ébresztőre állítottam, az egyiket 4 óra 10 percre, a másikat negyed ötre. Hogy reggel ne kelljen annyira kapkodni, és kiugrani az ágyból, úgy döntök, hogy megborotválkozom. Szinte mindegy: hajnali kettőkor vagy négykor… Aztán mégis úgy döntök, hogy inkább gyorsan lefekszem. Éppen álomba szenderülnék, amikor a régi (mostani orosz) telefonom brutálisan megszólal hív valaki. Valami hülye +202-vel kezdődő szám (amerikai?), felveszem. Nem szólal bele senki. Megpróbálok visszaaludni gyorsan, de megint megszólal. Kiabálok a telefonba, halló, halló, szólalj már meg! S ekkor egy operaénekesnő mézédes hangja szólal mag! Gaborka! Itt Lena! Te jó ég, itt két óra van Lenocska, mondom neki, miért keresel? De meg sem hallja, csak mondja, hogy holnap várnak a repülőtéren, s milyen jó hogy jövök! Végén csak elmondja, hogy azért hív, mert 10 percet késni fognak, nehogy megijedjek! Да, да, mondom, спасибо meg пока, ő meg gyorsan, hogy Габорка мы очень de очень дюбым тебя!!!!, pont ez kellett éjjel kettőkor, nagyon, de nagyon szeretünk!

Nagy nehezen elalszom, de akkorra már négy körül lehet. Mégis jobb lett volna megborotválkozni lefekvés előtt!

Ötre teljesen készen állok, meg is reggeliztem, ittam egy nagy bögre teát, s halkan járkálok a lakásban, nehogy a háziakat felébresszem. Brutálisan megszólal a telefonom (nem kellene valamit tenni vele?), Szergej hív, hogy megérkezett. Mire feljön az ötödikre, a háziak felöltözve várják… Megint elbúcsúzunk, lecipeljük a bőröndöket, ami megint nehéz lesz, fogadom, s úgy pakolok bele, hogy percek alatt könnyíteni tudjak a súlyán. Olyan sötét van, hogy Szergej eltéved, majdnem mintha egy szántóföldön is átmentünk volna, a világítás a városban is olyan, amilyen Szibériában elvárható, s végül rákanyarodik egy autópályára, amennyiben az annak nevezhető. Mindenesetre kétszer két sáv, középen szalagkorlát. Szergej, tudod merre kell menni, kérdezem tőle, s alig megyünk még pár métert, amikor lekevernek a rendőrök. Szergejt félrehívják, már kezdek izgulni, öt perc is eltelik, mire visszajön, beindít, megfordul, s végül megtalálja a jó utat. Úgy tűnik szembe a forgalommal hajtott be, illetve rossz irányba, mert forgalom mondjuk egyáltalán nincs, csak forgalmi akadály egy rendőrautó és két rendőr képében. Ilyen esetben viszont jobb megfordulni, amíg nem késő… Nagy nehezen Szergej kimagyarázza magát, külföldi vendég, konferencia, börtönmisszió, repülőtér, s végül nem kell büntetést sem fizetni…

Jó időben kiérnünk a repülőtérre, a becsekkoláskor bőröndöm 26 kilót mutat. Hat kilót kérnek könnyíteni a bőröndömön, s mondom, hogy természetesen. Nagyzsebű zakómat úgy raktam a bőröndbe, hogy eleve telepakoltam a zsebeit könyvekkel, a bakancsomat is előkészítettem fölűre. Három perc múlva visszamegyünk, a bőröndöm 21,8 kg. Ennyi belefér, s megkapom a beszállókártyát. Szergej kezében is van két nagy kéziszótár, az éppen belefér a kézipoggyászban. Így minden rendben, Szergej egészen a kapuig kísér.

Mikor beszállunk a gépbe, irigykedve nézem a bussiness class-on utazókat, hatan-heten vannak, tehát szórványosan. Hatalmas fotelekben ülnek, már kaptak újságot, mindegyik mellett ott áll egy stewardess, legalább is az az ember benyomása. Az én helyem a 2F-re szól. Megyek tovább, de a business class után a turista osztályon a hatos sor következik. Nem értem, hogy mi lehet, visszafordulok, hogy megkérdezzem a hozzám legközelebb álló légikísérőt, mutatva neki a beszállókártyámat. A kisasszony rögtön olyan kedves lesz, hogy belepirulok, lehet, hogy ő is azt hiszi, hogy Bill Gates vagyok, mint tavaly a kanadai, s int, hogy kövessem. Rámutat a kettes sor F jelzésű fotelére, ott helyben. Á persze, kacsintok rá, hogy is nem vettem észre? Alaposan nekivetkőzök, kiveszem a notebook-omat a táskából, egészen otthonosan és magabiztosan mozgok, s belesüllyedek a fotelba. Az előbbi kisasszony necessairt nyom a kezembe, s nagyon barátságosan mosolyog. A necessair-ben először is van egy kék könnyű papucs, másodszor, egy szemsötétítő, s végül egy aranyos sötétkék cipőkanál. Pillanatok alatt megszabadulok a bakancsomtól, papucsot húzok (pizsamát és hálóköntöst miért nem adnak?), s már hozzák az újságokat. Intek, hogy köszönöm nem kérek, dolgozni fogok. Aztán egy tálca italt tesznek elém, hogy lennék szíves választani, narancslét, ásványvizet, esetleg egy finom francia pezsgőt? Mivel emlékezetem szerint pezsgőt még repülőgépen nem ittam, ezt választom. A baloldalamon lévő karfára helyezi, papírszalvétával együtt, ami olyan széles, hogy elképzelhetetlen, hogy a szomszédommal egyszerre (aki nincs) ne könyökölhetnénk rajta, akár egy üveg pezsgő társaságában. Boldogan kortyolgatok, amikor elegáns ét- és itallapot nyújtanak át, mintha elismerő oklevelet kapnék, angol és orosz nyelven. Most erre fordítom az időmet, hiszen gondosan ki kell választani, hogy mit igyak a különböző fogásokhoz.

A következő lehetőségek vannak, s nézzük először az ételeket, nyilvánvalóan először azt kell eldönteni, én is csak aztán tudom kitalálni, hogy mit igyak hozzá. Hozzáteszem, reggeliről van szó csupán, hiszen ebédre már máshol készül a kedves továbbutazó vendég:

 

Először is a köszöntés olvasható:

Kedves Utasunk! Örömünkre szolgál, hogy azt a menü ajánlhatjuk Önnek, amit az LSG Sky Séfe, a kulináris élvezetekben Európában, az USÁ-ban, Afrikában és a Caribb térségben szerzett gazdag tapasztalatokkal rendelkező Mr. Johan Strom ügyvezető igazgató állított össze,

 

Étvágygerjesztő:

Hidegen füstölt pulykamell, Bresaola sonka, Rembrandt és Cheddar sajtok zöld saláta ágyában, karottával, frissen tépett kaporlevéllel és friss gyümölccsel.

Hozzá a Le Rime Toscana IGT bort ajánljuk

Főételek:

Frittata sajttal és zukkinivel, körítve aszparágusszal, sült édes paprikával és egy fé, napon szárított paradicsommal

Hozzá a Caliterra Melot Reserva Clchagua Valley bort ajánljuk

 

Vagy:

Oroszosan készített palacsinta, málnával és vaníliaszósszal töltve, megöntözve cinamononnal.

Hozzá a Chateau Haut-Belian Entre Dex Mers AOC bort ajánljuk

 

Kenyeres kosár: Croissant, Kakaós bran roll, hagyományos francia roll, s orosz rozskenyérből készült zsemlye

 

Málna joghurt csipkebogyó darabkákkal

Dessert:

Fekete csokoládé, Jam

 

Az ebéddel most nem untatom a kedves olvasót, abban nem vagyunk érdekeltek, de annyit tudni kell, hogy ott három fogás közül lehet választani a főételt.

 

Az itallapon francia, olasz és chilei borok közül lehet választani. S mivel én a főételből az elsőt választom, ehhez legjobban a következő chilei vörösbor kívánkozik:

 

Calitera Merlot Reserca Colchauga Valley (ezt ajánlja a séf is, de ezzel magam is tökéletesen tisztában voltam)

 

„A bornak mély bársony színe van, vörös gyümölcs aromája. Testes és bódító, mint a viola és a vanília. Stílusa elegáns, sármos íz marad a szájban”

                                                                                                      Dmitry Tufanov

                  Chief Sommelier of Café „Pushkin”, Moscow

 

A következőkben elolvashatjuk a bor teljes történetét, egészen vissza az 1990-es évekre, hogyan készül, milyen klíma körülmények között, s mennyire szenvedélyesen lehet kortyolgatni belőle.

 

Ezenkívűl van még Vermuth, Liquer, Gin, Vodka (Orosz Arany), Whisky (12 éves Chivas Regal), Cognac és Sör.

 

Érkezik a stewardess, hogy a rendelést leadni szíveskedjek. A már mondottakon kívül kérek egy Orosz Aranyat.

 

Még ez előtt karcsú, porcelán tányéron szervírozott forró gőzből kivett puha kendőt hoznak, ezzel megtörölhetjük arcunkat, megdörzsölhetjük szemünket, tarkónkat, kezünket.

Megérkezik az aperitif, vele a vörösbor. Kapunk egy fehér kis abroszt, azzal megterítünk, s királyi tálcán hozzák az ételt. Az evőeszközök, mindenből kettő, zsebes damasztszalvétába göngyölve, masnival átkötve. Minden fehér porcelánon, a só és borstartó is abból van.

Már az előétel fogyasztása közben megerősödik az érzés, jó bort választottam hozzá, de ez még tovább fejlődik a frittata elfogyasztása után, sőt remekül passzol a joghurthoz is, ami előtt csipetnyi orosz kenyeret eszek, hogy elválasszam az ízeket. Megeszem a fekete csokoládét is, ami a bor legkülönösebb ízét hozza ki. Szerencsére van belőle bőven. A borból.

Szerencsére tudom, hogyan kell reggelizni. Volt szerencsém például négyszer az Egyesült Államok elnökével reggelit elköltenem, más ebédekről és vacsorákról nem is teszek említést, illetve régen dolgoztam pincérként és csaposként is.

Az egyik légikisasszonyt megkérem, hogy fényképezzen le, boldog, hogy megteheti. Később kéri, hogy filctollal írjam alá a nevemet a fehér asztalterítőre.

Ez a legkevesebb, amit ilyenkor az ember megtesz.

 

Eztán méretes dvd lejátszót kínálnak, exclusive műsorfüzettel és leírásokkal, harminc film közül lehet választani, a zenei választék pedig elképesztő. Én elhárítom magamtól, mert dolgozni fogok.

 

S mire lemerül az akkumulátor majdnem meg is írom a tegnap blogot, kicsit bosszant, hogy nem találok konnektort.

Még kérek egy orosz napilapot, belelapozgatok, majd úgy döntök, bóbiskolok az érkezésig, ami már kevesebb, mint egy óra.

 

S ami a legérdekesebb, képzeljék el, a business utasokkal előbb száll fel a repülőgép, aztán jönnek csak ez egyszerűbb emberek. De hát ez természetes.

 

Egy pillanatra álomba merülök, s álmomban megkeres a kapitány, mivel úgy tudja én Moszkvából tovább megyek Szentpétervárra, hogy nem akarom-e, hogy inkább ott szálljon le a gép…

Már éppen elhárítom ezt az apró figyelmességet, amikor felébredek.

 

Moszvából pont ilyen géppel megyek tovább, nézem a bussiness class-on utazókat, ott direkt lassan megyek, hátha történik valami, s nem akarom elhinni, hogy a 17 sorba szól a jegyem. És nem történik semmi. Őszintén szólva, megalázó, ahogy ott bánnak az emberrel. Vad idegeneket ültetnek mellé, akik belehorkolnak a fülébe, direkt kicsi helyeket hagynak a lábának, nem hogy papucs, de még cipőkanál sincs.

Szerencsére olyan rövid az út, hogy már meg is érkezünk, s a repülőtéren olyan megpróbáltatások érnek, hogy ha rágondolok, összeszorul a torkom.

 

Nem érkezett meg a bőröndöm! Ettől még annyira nem lennék ideges. Ilyen már előfordult máskor is, s néhány szép történetet erről le is tudnék írni, mint például, amikor Malagába nem érkezett meg a bőröndöm, svájci barátaim (Spanyolországban csak birtokuk van), azzal hozatták utánam a bőröndöt, a légitársasággal, soron kívül, hogy az érsek úr esketni fog (az utóbbi igaz is volt), s a bőröndben van a reverendája (ez is igaz volt), s a kegytárgyak (ez nem felelt meg a valóságnak). Szeretném leszögezni, hogy erről én csak később szereztem tudomást, amikor a pálmafák alatt az úszómedencében whisky iszogattunk mértékkel. Ugyanakkor mentségükre szolgáljon, hogy nem voltak tisztában az egyházi rangokkal, s azt meg igazán nem tudhatták, hogy kegytárgyak nélkül indulok el egy ilyen hosszú útra, pláne esketni. Mindenesetre a bőröndöm megérkezett.

Most az első, ami eszembe jut, a fekete mellényem, írásból már mindenki ismeri. A sokk mégis akkor ér, amikor az elveszett csomagok osztályán, ott van a csomagszállító szalagok mellett, nem találom meg azt a beszállókártyát, amit még Krasznojarszkban adtak, s melyre a bőröndöm vonalkódját ragasztották. Persze hogy nem találom, mert bevillan, hogy a moszkvai csomagellenőrzéskor, amikor a zsebemből is mindent ki kellett pakolni, egy laza mozdulattal egy szemetesbe dobtam! Miután elég rutinos utazónak vagyok mondható, nagyon meg vagyok döbbenve, hogyan tehetem ilyet! Ennek hiányában pedig nem tehetnek semmit. A kisasszony szépen kér, hogy találjam meg, s nézzek végig még egyszer mindent. Mivel tudom, hogy csodák vannak, látványosan megnézem minden zsebemet, még a bakancsomat is leveszem, hogy nincs-e benne, mivel, lehet, hogy a szemetes kuka alul lyukas volt, a beszállókártya belőle kiesett, s pont bele a bakancsomba, ami még akkor nincs rajtam. Most ennek a csodának nem vagyunk tanúi. Minden esetre merő udvariasságból felveszik az adatokat, otthoni lakcímet, telefont, hogy kereke van a bőröndnek, számzárja, húzni lehet, s ezüst színe van (amit rosszul mondtam, mert szürke, olyan ideges voltam), az email címemet, s hogy 43-as lábam van, s a súlyom 80 kiló.

Közben megjönnek Lenáék, ő meg Alja, már nagyon vártam őket. Lena majd kiosztja őket, a bőröndöm márpedig meg lesz, elénekel egy Áve Mariát, s személyesen ellenőrzi a repülőgépet, hogy nem maradt-e benne a csomag…

Nem egészen így történt, de mindenesetre megnyugtatnak, a bőröndnek meg kell lennie. Hogy őket is érdekeltté tegyem, közlöm velük, abban van az ajándék is, amit nekik hoztam. Misának az összes Omega lemezt (ez igaz is, bár az a kézitáskámban van), Lenának egy brilliánsokkal kirakott bross tűt, aljának fehér aranyból készült karkötőt gyémántokkal kirakva… Így már mindannyian nagyon izgulunk.

Én is nyugtatgatom magam, olyan kevés idő volt a két gép indulása között, hogy majd biztos jön a következővel. 20 perc múlva jön is a következő gép, idegőrlő percek. Aztán megindul a szalag, fölé kiírva: Moszkva. Jön vagy 10 bőrönd, ez minden. Kérdezzük, vége? Vége, mondják, ennyit. S, mikor már teljesen feladnám, beletörődnék, ismét megindul a szalag, s a bőröndöm, egyenesen és méltóságteljesen bevonul a hall-ba. Örömömben felkiáltok, leemelem a szalagról, s életemben először megcsókolok egy bőröndöt. Aztán Alját, aztán Linát, s rohanok a gyevuskához: megvan! megvan!

Ő is nagyon boldog, ad egy papírt, hogy írjam alá, amit meg is teszek, s azon egy mozdulattal kezet is csókolok néki.

 

A bőröndömmel, és velem együtt, megjött a tél is Pityerbe. Hideg van, esik a hó.

Koltusiba megérkezvén, az első ember, akivel találkozom, a burját Alekszej, örömmel öleljük meg egymást. Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna, már megyünk is egy sétára, és venni egy itteni sim kártyát, mert a krasznojarszkit itt nem szabad használni. Egy ilyen sim kártya 700 Ft-be kerül, s megvenni kevesebb időbe telik, mint egy csomag rágógumit. Csodálatos szép számot választok, a továbbiakban erre kérem az sms-eket: +791 317 28 117

Aztán még összefutok Fedorral, a rektorral, Misával, Lena férjével, akinek órája volt egész nap, Matthew-val, Pávellel, és lassan mindenkivel. Tudta, mindenki, hogy jövök, és vártak. Kicsit mintha hazaérkeztem volna.

Kicsit fáradt vagyok, mert már lassan 48 órája nem aludtam, a bóbiskolástól eltekintve, mégis úgy döntök, hogy elmegyek a templomban, ahol istentisztelet van a diákoknak. Nagyon kevesen vannak, mondjuk, ha tízen. Majd lefordulok a székről, s mikor a lelkész már éppen 70.(!) perce prédikál, bármennyire is föltűnő, kijövök a templomból.

Otthon meg nem tudok elaludni, fél háromig írom a blogomat.

 

Ezen a napon semmi említésre való nem történt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr612441064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.