HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szibéria, Krasznojarszk, 2010. november 5.

2010.11.06. 21:28 Roszík Gábor

A Konferencia tekintetében fontos a mai nap, mondanám inkább bv-és (büntetés-végrehajtási) szakmai napnak, hiszen előadóink többsége világi szakember, a krasznojarszki járás vezetői, a szociális és rehabilitációs osztály vezetője, az egyik börtön parancsnoka, egy jogvédő egyesület vezetője, egy pszichológus, jogász és ügyvéd.

Ma illedelmesen nincs zenekar, a színpadon csupán egyetlen gitár van, hogy időnként valaki kezébe vegye.

Már én is ott vagyok, amikor megjön Alexander Sokolov orthodox pap barátom, nagy örömmel üdvözöljük, ölelgetjük egymást, két éve találkoztunk utoljára Moszkvában. Együtt voltunk 6 éve Tallinban is, de akkor nem kerültünk közelebbi kapcsolatba, én oroszul nem beszéltem, ő meg se magyarul, se angolul, így hát „kihagytuk” egymást. Azóta nagyot fordult a világ, megtanultam oroszul, legalább is ahhoz képet, ahogy ő angolul. Viszont Moszkvában már kicsit beszélgettünk, s mint kiderült szeretettel tartott meg emlékezetében. Mikor megérkezik, s elkezdünk beszélgetni, körülöttük vagy harmincan fényképeznek, mert fontos esemény, hogy отец Alexander eljött. Még tegnap nem tudták megmondani, hogy itt lesz-e, mindenesetre, meghívták. Oтец Alexander negyven körüli pap, nős, három gyermeke van, s az egész nagy, hatalmas krasznojarszk környéke (jobb ez a kifejezés, mint a járás) orthodox börtönszolgálatának vezetője. Közös barátunk egyébként отец Oleg (Олег – a roszík-féle fonetikával oroszul leírva), orthodox pap, Puskinban (Szentpétervár mellett), aki az egész oroszországi börtönszolgálat vezetője. Ő egyházának képviselője a Prison Fellowship International Európai Regionális Szervezetében. Két fontos ember. 

Esemény, hogy itt van отец Alexander, mert a távolság protestáns és orthodox egyházak között, különösen itt Oroszországban igen nagy (volt?), úgyhogy a bátyuska itt, talpig feketében és magas fekete papi süvegben, mint a fehér holló… Igen nagy szeretettel és tisztelettel veszik körül, s mindenki örül, amikor köszönti a konferenciát, s a börtönpasztorációról és börtönlelkészségről beszél.

Már írtam róla, hogy Oroszországban nincsenek hivatásos börtönlelkészek, de az orthodox egyház is minden börtönben „jelen van”. Ma nagyon sok szó esik a börtönlelkészség felállításáról, minden előadásban szóba kerül. Az első szünet után Szergej ismét kéri, hogy mondjam el, amit a magyarországi börtönlelkészségről mondtam tegnap, fontos a magyarországi példa, s hogy hallják a jelenlévő világi fontos emberek is. Örömmel elmondom el még egyszer, s mivel van még időm, Szergej kéri, hogy még beszéljek róla. Elmondom például még azt is, hogy Magyarországon olvastam valahol, hogy nem régen Putyin elnök felkereste Kirill minden oroszok partiarcháját (aki engem is meghívott januárban), s megkérdezte tőle, mit kellene tenni a bűnmegelőzés területén, hiszen rettenetes a helyzet, morális válságban van az ország! Kirill azt mondta, hogy állítsák fel a börtönlelkészséget, engedjék be a papokat, s építsenek templomokat (a börtönökben). Persze ezzel itt nem mondtam újat, de érdekes volt, hogy ennek híre Magyarországra is eljutott. Most ennek a folyamatnak az elején vagyunk itt, s mindenki reménykedik benne, hogy hamarosan fizetett, hivatásos börtönlelkészek is fognak szolgálni a börtönökben. Elmondtam, hogy nálunk nagyjából minden 500 fogvatartottra egy lelkész jut, ami arány minimum lenne Oroszországban, ami rögtön kb. 1500 fizetett börtönlelkészt jelentene! Erre kicsit felmorajlott a konferencia, mert így első látásra ez soknak tűnik, pláne a nullához képest, de elmondtam, hogy nagyon kifizetődő befektetés lesz, s nem sok ez ebben a hatalmas nagy országban, ahol közel 800 ezer ember raboskodik!

Láthatóan отец Alexander is jól érzi magát, mindenkivel beszélget, viccelődik, fényképezkedik, velem, s mindenkivel együtt.

Ebédelni a vendég előadóval, отец Alexanderrel, s persze Misával és Szergejjel együtt megyünk, de most nem a „Velencére”, hanem a „Viktóriára”, ahol külön teremben, nagy kerek asztal mellett költjük el ebédünket. Én mondom az asztali áldást.

Ebéd közben отец Alexander megkérdezi a krasznojarszk környéke börtönparancsnokát, nem tudnának-e nekem valamelyik napra egy börtönlátogatást szervezi. Sajnos ez már nem lehetséges, mondja, külföldiek csak Moszkván keresztül kaphatnak engedélyt. Én meg elmesélem, hogy hogyan történt, amikor Fehéroroszországban, Minszkben voltam. Egy délelőtt a büntetés-végrehajtás országos parancsnokánál voltunk hárman, Iván barátom a európai központunk vezetője, egy minszki börtönmissziós és én. Mikor befejeztük a beszélgetést, volt még két óránk, Filaret metropolitával történő találkozásunkig. Az országos parancsnok helyettese megkérdezte, hogy az addig meglévő időnket nem akarjuk-e elütni egy gyors börtönlátogatással? Montuk, hogy jó ötlet, mehetünk. Én azonban sajnos az útlevelemet nem hoztam magammal, szállásunk pedig a város másik felében volt. Nem baj, mondá a parancsnok-helyettes, indulhatunk. A beléptetésnél a következő jelent játszódott le: a beléptető tiszt egyenként elkérte az útleveleket, igazolványokat, beírta a naplóba a neveket, időpontot, stb., s mikor én kerültem sorra, széttártam a karomat. A parancsnok-helyettes fölemelte a kezét, mutató ujjával fölfelé mutatott, s ezt mondta: „один без документа”, vagyis: „egy papírok nélkül”, s ezzel bementünk 5-6 rácsos ajtón és vaskapunk keresztül a börtönbe. A benti állapotokról nem írok, csak annyit, hogy voltunk egy teremben, ahol 80(!), azaz nyolcvan fogvatartott „lakott”! Kifele jövet kicsit izgultam, hogy közben ne legyen volt őrségváltás, mert az új tiszt talán nem fog emlékezni rám, s akkor egyenesen Lukasenkót kell megkérni, hogy telefonáljon, hogy kiengedjenek, vagy legalább is a kerületi párttitkárnak, de erre nem volt szükség. A tiszt gondosan megvizsgált minden kijövőt, ellenőrizte a fénykép is a személy közötti azonosságot, majd mikor én kerültem sorra, a parancsnok-helyettes fölemelte a kezét, mutató ujjával fölfelé mutatott, s megint csak ennyit mondott: „один без документа”, s ezzel elhagytuk a börtönt. Mindezek ismeretében, csakhogy a kontrasztot pointírozzam, szép magyar szóval, másnap nagyon meglepődtünk Ivánnal. Vlagyimir kollégámnak mondtam, hogy szeretnék egy orosz betűs vezeték nélküli klaviatúrát venni, mert sokat írok oroszul, s elég nehézkes az írás. Iván állította, hogy vezeték nélküli klaviatúra nincs, csak egér, pedig évek óta Svácban él, sőt New Yorkban ENSZ diplomata is volt. Igaz Minszkben talán öt éve voltunk, azóta sokat fejlődött a világ. Nos, másnap elmentünk egy komputer áruházba, s öt különböző vezeték nélküli klaviatúrából választottam ki, amelyik nekem a legjobban tetszett!

Visszatérve az ebédhez, kicsit sajnálom, hogy nem a „Velencére” megyünk, mert az a belső meggyőződésem alakult ki tegnap este, hogy a cérnagombot ott veszítettem el, s ott fogom megtalálni, de most nem mehettem el külön gombot keresni. Ekkor tettem le végleg a gomb megtalálásáról. S mivel többet nem szeretnék visszatérni a mellényemre, itt rögtön elmondom, hogy otthon este kértem tűt, cérnát, ollóm volt, s levágtam a mellényem legalsó gombját, s eggyel feljebb varrtam, s ezzel szalonképessé tettem ismét becses ruházatomat. A gomb tökéletes állapotban van, s nagyon örül, mert végre használják, nem csak dísz, s ma egész nap be volt gombolva.

Ebéd után отец Alexander még egy órát marad, s mielőtt elmegy szeretettel köszönti őt egy protestáns lelkész(!), abból az alkalomból, ma van a „Kazanszkíj Ikon” ünnepe (Mária a gyermek Jézussal), ami nagy ünnep az egész országban. (Tavaly ott voltam, ha még emlékszünk rá, a Kazanszkíj Székesegyházban a liturgán, ezen a napon.) Még megbeszéljük, hogy másnap, találkozunk, elmegyünk az atya templomába, ott lesz liturgia reggel 9-kor.

Különben tényleg teljes a nyitás a konferencián, s ez mindenki részéről becsülendő, mert például egy muzulmán imám is eljött, akit meghívtak, bár ő nem szólalt meg, vagy nem kérték szólásra. Mindenesetre ott van sokáig, szimpatikus hatvanas ember, fején sábeszdekli, először azt hittem rabbi.

A nap attrakciója Gyeniszej (Геннисeй) rapper, valamikor ő is börtönben ült, s olyan rappot vág le az Isten szeretetéről és Jézus Krisztusról, hogy csorognak a könnyeink, s felállva tapsol orthodox paptól, imámon, börtönparnacsnokon, misszióson és evangélikus lelkészen keresztül mindenki. S bármennyire is távol áll akár tőlem ez a műfaj, el kell ismernem, lenyűgöző volt a pasas. Ezzel járja a börtönöket, például.

 

Este zárás előtt még van egy kis dicsőítés, közös ima, fényképezkedés megint, együtt, meg külön-külön is, búcsúzkodások, ölelkezések, nehéz elmenni, olyan jó volt együtt. Egy év múlva mondják, Vlagyivosztokban lesz a következő konferencia, már meg vagyok hívva.

Végre, utoljára maradunk Szergejjel és Misával, mindenki elfáradt, elindulunk haza.

Engem kidobnak a sarkon, csodálatos friss levegő van, jól esik kint lenni, fel vagyok dobva a sok élménytől, s hirtelen nem akarok még haza menni. Fél tíz körül jár, még korán van. Sétálok egy nagyot, benézek néhány üzletbe, itt minden 24 órát van nyitva, s egyszer csak azt veszem észre, hogy egy kocsmát keresek, Putyinka üzent. Véletlenül találok egyet, tényleg véletlenül, mert elmentem mellette többször is, csak az van ki írva a fölötte lévő üzlet nagy üvegportáljára, hogy Пиво. Alatta egy lépcső vezet lefele, elindulok, hogy fölfedezzem. De nem kocsma, ami nem baj, hanem önkiszolgáló étterem, de mérnek vodkát is, meg sört is, s érzem, hogy most nagyon jól fog esni. Tehát van egy Putyinka, meg egy sör. Közben adatokat gyűjtök. Mellettem lévő asztalnál 65 körüli joviális arcú, ősz hajú férfi ül, nagy bajusza van, s akkora bozontos szemöldöke, hogy ilyet még nem láttam. Nyugodtan ül egy deci vodka társaságában, majd elmegy újabbért. Visszafele már tányér is van a kezében, rajta két kisebb főtt krumpli, meghámozva, egy nagy savanyú uborka, s egy fél szelet vastag rozskenyér. Ezt szépen megeszegeti, mindig mindegyikből harap egy kicsit, s kortyol hozzá egy vodkát. Viszont az uborkát egyszer sem mártja bele a vodkában, ahogy azt régen volt szokták csinálni, állítólag. Szép kis menü, ezzel évekig el lehet lenni, kipróbálnám, de nem vagyok éhes. Kicsit olyan, mint Krétán (kizárólag olyan kis vendéglőkben, amit a helyiek látogatnak), amikor az ember kér egy rakit, s hoznak mellé ilyen apróságokat, sült paprikát, uborkát, paradicsomot, s elég jól érzi magát az ember.

A kocsmáros asszonyság is jelenség, szépen elkésztett kontya van, a pult mögött serénykedik, fekete pántos ruhában van, hófehér csipkés blúzban, s vállára egy szintén fehér, kötött, rojtos pamutkendő van dobva. Mintha egy Csehov darabból lépett volna ki. Megosztom figyelmemet közte, az uborkás-vodkás úr, Putyinka és egy korsó sör között. Jó, ha az ember ennyi felé tud figyelni.

Hazafelé veszek egy gyönyörű szép szál vörös rózsát Яnának, majdnem olyan szép, mint ő maga, s nagyon örül neki.

Közben sms-t kapok, Csengétől, s csak ennyi van benne: Apaa…

Kicsit megijedek, hogy mi lehet ez, de nagyon átmelengeti a szívem. Olyan szépen tudja mondani! (Hamar kiderül, hogy az sms-t még tegnap küldte, azután, hogy nem válaszoltam neki az előző sms-ére, de ez ezért volt, mert írtam neki emailt, csak azt nem nézte meg…) A gyerekek hétvégére Krakow-ba mentek, azt hittem először onnan jön az üzenet, honnan tudhattam volna, hogy 24 óráig keringett az éterben valahol, míg megérkezett! Rögtön eszembe jut az az édes történet, ami négy évvel ezelőtt  történt, amikor Görögoszágból jöttünk haza nyaralásból. Az utolsó napon elromlott az autó bal első ablakának elektromos felhúzója, de már nem tudtam megcsináltatni. Úgy indultunk el, hogy, mindenféle pálcikákkal, gyufával, meg papírokkal rögzítettem az üveget, hogy ne csússzon le. Időnként mégis szép lassan mindig lejjebb csúszott, s ilyenkor átnyúltam magam előtt, s felhúztam. Így mentünk 5-600 km-t. Már Szerbiában jártunk, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy teljesen eltűnt az üveg az ajtóban. Bár nagyon meleg volt, megálltam egy benzinkútnál, ahol szerelőműhely is volt, hogy valahogy csinálják meg, mert ez éjszaka nem lesz jó, meg jöhet eső, megyünk be a hegyekbe, stb. Két szaki állt neki a munkának. Le kellett szedni a kárpitot, ami nagyon bonyolultnak tűnt, 20 perc alatt találták meg az első csavart, s kezdték el keresni a következőt. Kissé ideges voltam, mert mentem volna már tovább, s elkezdtem járkálni a műhelybe. Először találtam egy nagy tekercs drótot aztán egy csípőfogót. Levágtam egy fél méteres darabot, s a végén derékszögben behajtottam egy fél centis részt. Csenge, aki akkor tíz éves volt, az autó másik oldalán állt, s a túlsó lehúzott ablakba támaszkodva, nézte a munkásokat. Odamentem az ajtóhoz, a szakik lázasan dolgoztak, s a drótot bedugtam az ablak mellett. Engedtem lefelé, s amikor azt gondoltam, hogy túl ment az ablak alján, 90 fokban elfordítottam, s kezdtem lassan felfelé húzni. Jött ki szépen az ablak, ahogy elképzeltem. S Csenge csak felkiáltott: Apaa! Ilyen édes csodálkozást, meglepődést, örömöt talán ritkán él át egy édesapa! Azóta is hallom a fülemben, s bizonyára nem felejtem el, míg élek.

A szakik is csodálkoztak, adtam nekik 20 eurót, s elindultunk haza, és az ablak nem csúszott le többet.

Ide kívánkozik az az élményem is, amikor Csenge 1-2 éves lehetett, este ágya mellet a földön ülve énekeltem neki, ő meg buzgón szopta a hüvelykujját. Egyszer csak kivette a szájából, s csak annyit mondott, életében először: szeretlek! S ezzel visszatette az ujját.

Este még az az öröm is ért, hogy Lindával beszélgettem a skype-on, ő San Francisco-ban van, sőt láttuk is egymást! Szibériából – Kalifornia!

 

Fél háromkor fejeztem be a blog írást is, utána mégis nehezen aludtam el. Ma jó vagyok, még éjfél sincs! Úr Isten, mit fogok csinálni reggelig?!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr372429267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.