HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Oroszországi blog, Moszkva 2010. november 1.

2010.11.02. 13:13 Roszík Gábor

Az utóbbi egy hétben sokan, egymástól függetlenül, személyes találkozáskor vagy telefonon mondták, mintha így köszöntek volna el tőlem: „írsz blogot?” vagy: „lesz blog?” Néhányan hozzá is fűztek valamit, szerénységem azonban megakadályoz abban, hogy ezeket leírjam, esetleg annyit például, hogy idősebb missziós társam, Erzsike néni egyenesen azt mondta három nappal ezelőtt Dobogókőn: „Gábor ne fosszon meg élményeitől”.

 

Pár napja én is elővettem Szentpétervári Blog-omat, s elkezdtem olvasni, hogy ráhangolódjak a blogírásra. Egyre gyakrabban kezdtem hallgatni orthodox liturgikus zenét, vettem pár orosz órát, elővettem tavalyi előadásomat, prédikációmat, s naponta megnéztem hol van Krasznojarszk. Szibériában, ha valaki nem tudná. Annak is inkább ezen a felén, mert onnan még egy hetet lehet vonaton utazni Vlavigyosztokba a Transz-szibériai vasútvonalon, ha valaki történetesen oda akar jutni. Moszkvától ide csak három és fél nap, a világ legizgalmasabb vasúti utazása lehet, egy másik alkalommal nem hagyom ki.

 

A Szibériai Börtönmisszió három napos konferenciájára hívtak meg. A börtönlelkészek nemzetközi világgyűlésének első napján, augusztusban, Stockholmban kb. 3 perce beszélgettem Szergej kollégámmal, épp hogy megismertem, amikor meghívott erre a konferenciára. Belül rögtön elindult bennem valami, de azonnal nem tudtam válaszolni, hogy el tudok-e menni. Mindenesetre jól fontolja meg, aki engem Oroszországba hív…

 

Néhány hétbe tellett, amíg sikerült „fedezetet” találnom az utazásra, de kellett meghívólevél is, ami az egész kérdéskörben a legnehezebb feladat volt. Azért, mert Oroszországból csak olyan szervezettől kaphatsz meghívót, amelyiknek erre engedélye van, s regisztrálták a megfelelő hivatalban. Ilyen engedélye a szibériai börtönmissziónak nem volt. Segítségemre sietett Fedor rektor barátom az Evangélikus Teológiáról Koltusiból, ahol tavaly három hetet töltöttem. Megkérte egyháza püspökét, hogy ő küldjön nekem meghívólevelet. Ezt időben meg is kaptam, s innen tudtam meg, hogy rokonok vagyunk. Püspök úr ti. azt írta, hogy meghív engem, tekintve, hogy az Ingriai Evangélikus Egyháznak Oroszország területén (ez a hivatalos neve az evangélikusoknak itt), és a Magyar (Vengerszkaja) Evangélikus Egyháznak közös rokoni finn-ugor gyökerei vannak! Ez érthető is, ha a neveket nézzük: az egyik ingri – a mások vengri, (ha a szótöveket nézzük.) Így vagyok én a nevemmel is, nagy a rokonság az oroszokkal: rasszi(ja) – roszík. Bolond lennék magyarosítani a nevemet Oroszra, azzal itt nem mennék semmire. Külön tanulmány lenne, hogy honnan van az „ingrija” elnevezés, s mit takar, tény, hogy az itteni orosz evangélikusok között sokan vannak finn gyökerekkel, s nagyon szoros a kapcsolat a finn evangélikus egyházzal is.

 

S végül is, hogy ebben a percben Moszkvában a seremetyovoi repülőtéren várom a csatlakozást Krasznojrszkba, elég bizonyíték arra, hogy megkaptam a vízumot, vettem repülőjegyet. Lassan hat órája úton vagyok, de csak hajnalban érkezem meg Ázsiába, mert az már régen az.

 

Néhány nehézséget rögtön le kellett küzdeni a ferihegyi repülőtéren is, tekintettel arra, hogy bőröndöm 27 kilót nyomott, s a kézitáskám is 15-öt. Laza harmincezer Ft-ért nem is lett volna semmi gond elhozni, de ezt nem akartam a megoldásra szánni. Kedvesem is már elment, így nem tudtam még egy Tessedik Albumot és két rúd szalámit kivenni a bőröndből, ezért ahhoz a fortélyhoz folyamodtam, amihez tavaly Szentpétervárról hazafelé, ami négy kilóval csökkentette a bőröndöm súlyát. Így is nagy árat fizetek érte, mert kénytelen voltam a szibériai hidegre vásárolt bundás bakancsomat bőröndömből kivenni, felvenni, holott most még Krasznojarszkban sincs olyan hideg, hogy indokolt lenne a viselete. Mindenesetre nem kötöttem be a cipőfűzőt, lábamon lóg a súlyos bakancs, olyan, mintha egy irgalmatlan nagy papucsban lenné, ami indokolt is lenne, mert legalább 25 fok van a repülőtéren mindeütt…

Ezen kívül fölvettem a zakómat, aminek, csakúgy, mint tavaly, most is négy nagy zsebe van, télikabátomnak is van négy, így sikerült azok súlyát is mintegy 6 kilóval megnövelnem. Így is, éppen csak átcsúsztam a mérlegelésen, sok jóindulattal.

Ezúttal mellőzöm annak a tortúrának a leírását, hogy mit jelent kétszer is átmenni az ellenőrző kapukon, s négy-öt ládát is megtöltöttem a rajtam lévő cuccokkal, beleértve  a bakancsot.

 

Moszvában viszont, ha nem is simán, de átvertek a taxisok. Mikor kiderült, hogy át kell mennem egy másik terminálra, s buszközlekedés ma nincs, kénytelen voltam taxihoz folyamodni, lévén 6 km-t 38 kilós bőrönddel (összesen), bundás bakancsban, túlsúlyos kabátokban, nem akartam megtenni gyalog. Nagyon készséges taxis elvette az egyik bőröndömet, kimentünk a repülőtér elé, közben háromszor is megkérdetem, mennyibe fog kerülni, de csak annyit mondott, majd ott megmutatja. Jött is egy taxis kollégája, berakták a bőröndömet, én meg beültem. Közben odajött egy másik hiéna, s mondta, hogy neki kell fizetnem. Kérdem mennyit, mondja 140. Kicsit sokallottam, de odaadtam 200 rubelt, 120 rubelért mentem én már messzebbre is. Mosolyogva ingatja fejét, félreértettem, mert ez euróban van! Meglepetésemben csak annyit tudtam mondani, hogy nekem csak rubelem van. Nem baj, mondja, az is jó lesz, 5600 rubel. Így hát szerencsés módon támpontokat kaptam arra is, hogy mi is az aktuális árfolyama az eurónak, bár csak dollárom van, viszont ebből azt is ki lehet számítani. Jó, akkor vegyük ki a bőröndömet, rengeteg időm van, hétmérföldes bakancsom, elsétálok a D terminálra. Ekkor jött oda a bűnszövetkezet következő embere, letorkolta kollégáját, s mondta, hogy az úr aeroflottal jött, ami ugye egészen más. Hát persze, akkor csak száz euró, mondja, hál’Istennek, hogy ez kiderült, még becsaptuk volna a kedves utast! No, vkance kancov, ahogy az orosz mondaná, végül is 50 dollárért átvittek a D-be. A sofőr igyekezett nagyon lassan menni, de így se tudta 3 percnél hosszabbra nyújtani az utat, én meg konstatáltam, hogy mentünk vagy másfél kilométert. Viszont nem izzadtam meg, nem kellett lihegnem, loholnom, zsip-zsupsz itt lettem, annyi pénzért, amennyiért négyszer meg lehet vacsorázni Szentpéterváron, Krasznojarszkban gondolom tízszer…

A becsekkolás simán ment, itt értékelték, hogy fegyelmezetten csak 3-4 kilóval több a bőröndöm, mint a megengedett, kézitáskámat, zakómat, kabátomat le sem mérték.

 

A váróban már csak annyi izgalmas dolog történt, hogy a nagy boldogan elővett orosz telefonom nem ismeri fel a sim kártyát, ami tiszta hülyeség, mert utoljára még teljesen jó volt, sőt még van rajta 200 rubelem. Így Alekszejt nem hívom fel, holnap kiderítem mi a gond.

 

Az út különben Moszkváig gyorsan elment, először egy orosz napilapot olvasgattam, aztán folytattam a Szentpétárvári blogot – milyen érdekes J! -, és eszembe jutott egy csomó dolog, amiket már rég elfelejtettem, mint például az, hogy hogy hívják azt a teológust, aki mindig fekete mellényben van és zsebórája is van, melyik napon hány órakor van a pravoszláv liturgia Koltusiban, s hányas busszal lehet menni például hova.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr632415926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.