HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

SZENTPÉTERVÁRI BLOG – November 22.

2009.11.23. 07:51 Roszík Gábor

Olyan korán indulunk Alekszejjel, hogy mikor megérkezünk a város túlsó felére, még mindig sötét van. Igaz, mostanában még fél kilenckor is, alig akar eltűnni az éjszaka. Fél órát sétálunk a metró állomás körül, mire megérkezik Mihail és Jelena. Zelenagorszk még ötven kilométer, a tengerparton, pontosabban a Finn öböl mellett terül el.
Egészen kivilágosodik, s mire megkezdődik az istentisztelet, kisüt a nap. Szép kis templomocska, finnek építették, 101 évvel ezelőtt szentelték, akkor Finnországhoz tartozott a falu, 8000 evangélikus lakott benne. 1939-ben a Téli Háború kezdetén az ellenség kezére került, s mikor 1941-ben a finnek(!) visszafoglalták, a templomban már filmszínház működött. 1944-ig megint templom volt, majd a szovjet időkben ismét mozi lett belőle, a tornyát is elbontották, mindent kidobáltak belőle…
A rendszerváltás után már evangélikus istentiszteletet is tartottak a moziban, később még filmet is vetítettek a templomban, 1998 óta már csak templom, szépen felújították, helyreállították, már csak régi (nem is olyan régi) fényképek árulkodnak arról, hogy a templom bejárata fölé azt írták: KINO. Ez alá pedig: POVEDA.
 
Az evangélikus gyülekezet a nyolcvanas években kelt életre újra a faluban.
Kezdetben az istentiszteleteket házaknál tartották. A templomban az első istentisztelet 1990. december 9-án volt, de az épületet végleg és teljes egészében csak 1998-ban kapták vissza. A templom felújítását az innen Finnországba települt zelenogorszkiak (régen. Terioki) egyesülete vállalta.
 
A lelkész ismerősnek tűnik, amikor meglátom, hát persze, ő is tanít a szemináriumban, hallgattam egy óráját. Mihaillal együtt végzik a szertartást, ő inkább énekel. Itt mindenhol végigéneklik a liturgiát, s most kiderül, miért a nagy szerelem közte és Jelena között. Olyan hangja van, hogy sok pravoszláv pap megirigyelné, ha hallaná. Betöltené a Kazanszkíjt is, de itt nagyon átütő.
Ami az istentiszteletet illeti, kicsit élénkebbre számítottam, velem együtt vagyunk harmincan. Na jó, de lehet, hogy mindenki itt van…
Jelena a karzaton, színt visz az istentiszteletbe, hozza a formáját. A lelkész álmosan prédikál, felét sem értem, egyszer majdnem el is alszom. Nem egészséges ilyen korán kelni.
 
Az istentisztelet után mindenki nagyon kedves, asztalok köré ülünk, teát és orosz krémtortát eszünk (csak módjával).
Az istentisztelet után gyermekeknek van foglalkozás, bemelegítésként tíz évvel ezelőtti karácsonyi videó felvételeket nézegetünk, aztán eljövünk. Kint jó hideg van, fúj a szél, de csodálatosan süt a nap. Hazafelé megállunk a tenger mellett, kicsit sétálunk a parton, összeszedek pár kavicsot, fényképezek, a távolban látszanak Kronstadt kontúrjai, s indulunk tovább.
 
Valahol a város szélén Alekszejjel kiszállunk az autóból, a közelben van egy Buddhista templom, azt akarjuk megnézni. Ráadásul burják kulturális központ is van a közelben, a templom épületében az egyik teremben burják kiállítás, egy kis burják konyha, s burják emberek nyüzsögnek az épületben, Alekszej is burják. Megnézzük a templomot, eléggé le van robbanva, de nagyon hangulatos, van benne minden, ami kell, s Alekszej burjákul beszélget egy burjákkal. A burják konyhán burják nemzeti ételt eszünk, már lassan én is burják leszek. Persze Alekszej élvezi, mondja, egy kicsit olyan, mintha otthon lett volna. Megértem, már több mint egy éve nem volt otthon. Nem olyan egyszerű elmenni innen a Bajkál tó mellé. Igaz, csak egyszer kell átszállni Moszkvában, de összesen öt napig megy a vonat. 8000 km. Mi az neki?
 
Elsétálunk a metróhoz, s egy kis telefonos boltban Alekszej megveszi élete első mobil telefonját. Örül neki, mint egy kisgyerek, mondja is az eladónak, hogy még telefonja nem volt. Nekem azt mondja: „most már én is normális ember vagyok…” De csak viccel. Alekszej 44 éves. A legolcsóbb Nokiát veszi, mert Magyarországon gyártották.
 
A külvárosi részben még mászkálunk egy kicsit, szocreál épületek és szupermodern üzletek, plázák között, aztán elindulunk hazafelé.
Alekszej, a telefon és én.
 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr281545373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.