HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

SZENTPÉTERVÁRI BLOG – November 18.

2009.11.19. 14:34 Roszík Gábor

 

 

Ma nem sok minden történt, s amit írok, föl sem teszem a blogra. Mégis, ha egyszer emlékezni szeretnék arra, hogy ma mi történt, hát leírom. De ez már nem blog, hanem napló.
 
Jó, reggel fölkeltem időben, s tényleg olyan jól aludtam, mint azt előző nap megéreztem. (Így kell kezdeni egy naplót.)
Reggeli után átsiettem a novüj korpuszba, hogy megnézzem az emailjeimet, mindenhol gyanús homály. Itt reggel nyolckor egyébként még tök sötét van, fél kilenc fele kezd derengeni. A könyvtáros nő is félhomályban, mondja, épp most ment el az áram. Mondom neki, ez elég rossz, mert este se volt, mármint internet, de kiderül, hogy az egyik diáknál hagyta a kulcsot, aki mikor megjött az áram, bekapcsolta a netet. Ezen kissé bosszankodom, de most már mindegy, nagyobb baj ne legyen. Átmegyek a titkárnőhöz, ott is most ment el az áram.
Belenyugszom, s haza megyek. Mikor belépek lakomba, ott is elmegy. No, mondom, ennek a fele se tréfa. Aztán gyorsan megjön, s még a délelőtt elkészülök a holnapi előadással. Ez nagyon fontos, hónapok óta készülök rá.
Ebéd után egy kicsit fölveszem az otthoni ritmust, megválaszolok jó néhány levelet, intézkedek.
Ivántól jött levél, január végén Moszkvában lesz konzultáció, kérdi nem akarok-e menni. Csak három nap. Nem is tudom, mit írjak neki…
 
Négykor indulok Alekszej-jel, nagy túrát teszünk, kezd lacsakos lenni minden, enyhült az idő, aminek egyáltalán nem örülök. Jobban szeretem a ropogós telet. Akkora és olyan fantasztikus házak mellett megyünk el, amilyet otthon az olajszőkítők szoktak építeni, csak éppen kétszer akkorák.
Most az érdekli Alekszejt, hogy mi is ez a börtönmisszió, mit csinálunk, milyen programjaink vannak, stb. Eddig el sem jutunk, mert elmesélem, hogy engem hogy „kevertek” ebbe bele, jó hosszú és szép történet, s borzasztóan megörül, amikor elmesélem hogyan találkoztam Chuck Colsonnal, s hogy az ő oldalán léptem be életemben először egy börtönbe, Magyarországon, még 1991-ben. Próbálom nagyon szerényen elmondani, habár nagyon büszke vagyok rá. Ő tudja ki Chuck Colson, olvasta az egyik könyvét, amit Magyarországon mi is kiadtunk. Érzem, hogy most nagyot nőttem a szemébe. S, hogy még tovább dicsekedjek, számítógépemhez invitálom, s megmutatom azt a képet, amelyen Colsonnal egymást átkarolva állunk. Hív is oda mindenkit, s mutatja, s meséli, ki ez az ember (s ki vagyok én). (Ha valaki esetleg nem tudná, írja be a google-be, hogy Colson…) (Ha rólam szeretne megtudni többet, azt kell beírni: Szentpétervári blog…) J
Azt mondja Alekszej, hogy ma nagyon érdekes dolgokat meséltem neki.
 
Hatkor áhítat van, a teológia legfiatalabb hallgatója első áhítatát tartja, inkább 17 évesnek látszik, mint 18-nak. Kicsit zavartnak tűnik, néha elcsuklik a hangja, de nagyon szépen beszél, igaz, csak pár percig. Érdekes, hogy Luther kabát van rajta, de Mózes-tábla nélkül, így nézhettem ki én is, amikor egyszer elsős teológus koromban fölpróbáltam egy Luther kabátot valahol, úgy emlékszem Bócsán. Kár viszont, hogy strandpapucs van raja, de így is nagyon rokonszenves. (Az idősebb hallgatók fehérben vannak, ha áhítatot tartanak, stólával, úgy néznek ki, mint a szerzetesek). Különben tényleg marha rendes srác, este mindig a neten lóg, s abban a pillanatban átadja a helyét, amikor bejövök. Kezdetben próbáltam szabadkozni, hogy majd visszajövök később, de szó sem lehet róla.
Az áhítat utánra, megbeszéltem Jelena férjével, Mihaillal, hogy megmutatom neki holnapi presentációmat, nagyon érdekli őt is a börtönmisszió mibenléte. Tíz perc után már négyen-öten ülnek körülöttem, nagy az érdeklődés. Ez így megy kb. két órán keresztül, s akkor szólnak, hogy menjünk szaunázni, épp, mint egy héttel ezelőtt. Megyek is, de Mihail most nem jön, mert nem soká kezdődik a szlovén-orosz vb. selejtező. Most a szaunát választom, a meccs közepére majd megjövök. A szaunában egy teológiai professzor is van, akit vasárnap szenteltek pappá, az első szaunázása lehet azóta. Tök jó, hogy így együtt szaunázik a diákokkal, á la natur. Először arról folyik a szó, hogy milyen megszólítások vannak szerte a világba, s persze Oroszországba, egészen onnantól, hogy vala egyszer annakidején az „elvtárs”, most meg „goszpogyin”, aztán a Szentlélek keresztségéről és a szentségekről beszélgetnek. S időnként valaki vizet loccsant a forró kövekre.
Kicsit előbb eljövök, izgat a meccs. Első félidő vége fele, null-null. Még le sem ülök, csúnya gólt kapnak az oroszok. Drukkolok én is e nagy nemzet fiainak. Ha már egyszer itt vagyok. Otthon lehet, a szlovénoknak drukkoltam volna. Második félidőben ádáz küzdelem folyik, kissé megingok, amikor az egyik orosz csúnyán beletapos a fekvő kapusba. Ki is állítják. A közönség őrjöng, van hangulat, eljött Medvegyev is Mariborba, piros dzsekiben ül valahol, néha mutatják. Nem tudom, mit gondolhat a sok sarlós-kalapácsos-vörös csillagos (így együtt a három nagyon szép) piros lobogó láttán. Én tudom, mit gondolok. Ez a retro, nem?
Az oroszok, így eggyel kevesebben is, a kapuhoz szögelik a szlovéneket, óriási gólhelyzetek vannak, együtt jajgatok a teológus testvérekkel - mert azért még mindig ide szurkolok -, egy-egy kihagyott helyzet után, aztán kiállítanak még egy oroszt, s ezzel vége is, győznek a szlovénok.
A meccs szünetében felrohanok a nethez, hogy megnézzem az emailjeimet. Persze ott ül a srác, rögtön föláll, amit most nem bánok, mert csak tíz percem van. Éppen levelet írok Ágnesnek, amikor, szinte véletlenül észreveszem, hogy Csenge is rajta van a gmail-en, s már három üzenetet küldött a chat-en, a végén már kiabál: apaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, nem látod, hogy itt vagyok? Megdobban a szívem, amikor észreveszem. Azt az érzést, amit ilyenkor érez az ember, nehéz leírni. Kicsit megszeretgetjük egymást, ő éppen nekem ír levelet, aztán megyünk a dolgunkra.
Én hazaballagok, s elhatározom, hogy ma nem írok blogot, mit is írhatnék?
 
Így lett mostanra öt perc múlva kettő, legtöbben már otthon is alszanak.
 
Szép nap lesz holnap. Vagyis ma.
 
Gospodi pomiluj!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr491536879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.