HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

SZENTPÉTERVARI BLOG – November 14.

2009.11.15. 11:30 Roszík Gábor

 

Délelőtt megint ekkleziológia, semmi baj vele. Viszont itt van az egyik teológus, aki a tegnapi esküvőn is ott volt, szünetben megkérdezem tőle, mi volt az oka annak, hogy annyi siket vett részt az esküvőn, meg jeltolmács, meg ilyesmi. Elárulja, tényleg az volt az oka, amit sejtettem.
 
Az internet-szünetre is megkaptam a választ, az volt a baj, hogy amikor elment az áram, elment az internet is, de azzal, hogy megjött az áram, nem jött meg az internet, viszont a „központ” a szomszédos könyvárban van, az pedig zárva, s a könyvtáros csak hétfőn jön legközelebb. Szerencse, hogy a hétvégén teljes üzemmel megy a campus, családsegítő hétvégi szeminárium, finn csoport, egy csomó gyerek, ráadásul előadások is vannak egész nap, így bejön a rektor titkárnője, neki van kulcsa a könyvtárhoz, s minden további nélkül beindítja az internetet.
Délben az amerikai (magyar) professzorral ebédelek, s jót beszélgetünk. Kiderült, hogy pár éve édesanyjával felkeresték az ősök származási helyét, úgy emlékszem Sajóvámost, s épp úgy keresték az ősök sírjait, vagy legalább is a családra utaló nevet, a temetőben, mint én hét évvel ezelőtt, amikor Nikolai barátommal Lengyelországban járván elmentünk Labiszynbe, hogy megnézzük, honnan származnak őseim anyai nagyapai ágon. A keresztelési anyakönyvben meg is találtuk egyik ősünk, üknagyapám bejegyzését, 1820 körüli évekből, nem emlékszem pontosan mikor, de a temetőben csak az „osztálytársa” sírját találtuk meg, gondoltuk, hiszen egy évben születtek. Érdekes érzés volt ez is.
Közben kiderül az is, hogy apai nagyapai ágon Matthew ősei is lengyelek, sőt Labiszyn környékéről származtak el, míg másik ágon felmenői felvidéki szlovákok, Besztercebánya közeléből, ahonnan valahonnan jöttek az én őseim is 300 évvel ezelőtt…
Ezek után már nem is érdekes, hogy közös ismerőst is találunk Matthew-val, de nem Magyarországon, persze, hanem, ki nem gondolná, Kirgizsztánban. Mégpedig a bishkeki evangélikus püspök felesége személyében, aki Kazahsztánban született, de német. Vagy 150 éve német iparosokat telepítettek a Volga mentére, hogy tanítsák meg a szakmát az oroszoknak, ők önszántukból jöttek, aztán ott ragadtak. Nem is volt semmi baj, amíg ez nem szúrt szemet a kommunistáknak, akik szétszórták a németeket az országban. Így aztán jutott belőlük Kazahsztánba, Kirgizsztánba és más közép-ázsiai országba is. Így járt hitvese is, kinek családját éppen Kirgizsztánba telepítették. S mivel az asszony családját történetesen nem Kazahsztán másik végébe telepítették, 10 ezer km-re a kirgiz határhoz, hanem ellenkezőleg, a közelébe, így kézenfekvő volt a találkozás, s aztán ebből frigy is lett, aminek örülök, mert ha ez nem így lett volna, most nem biztos, hogy közös ismerőst találunk Matthew-val.
 
Elnézést, ha untattam volna a kedves olvasót, most már rövid leszek. Alekszej, a mongol barátom, mert lassan már azok vagyunk, nem Mongóliából jött ide, már harmadik éve, csak valahonnan a közeléből, ott is mongolok élnek, 44 éves, s lelkésznek készül. Eddig tornatanár volt. Most előlépett, orosz tanár lett belőle, mától fogva, egészen két hét múlva péntekig. Engem tanít. Ma nagy sétát tettünk a környéken, közben beszélgettünk, leginkább én, ő meg türelmesen javítgatott. Megállapodtunk, hogy minden nap két órás sétát teszünk a környéken, négytől hatig. A környék pedig érdekes, két kilométeres körzetben van vagy öt falu, majdnem mind összeér a másikkal, némelyeket kis erdő választja el egymástól. Az egyik falucska Kolbino, itt van a szeminárium, az evangélikus templom. Igazából Koltusi a szomszéd falú, ott kell leszállni az autóbuszról, ezért mindenki azt említi, de nincs több 200 méternél ide. Tehát, Kolbino. Ma egy kisebb erdő mellett vitt utunk, nagyon érdekes volt, a temető az erdőben volt. Ilyet én még (életemben) nem láttam. Talpunk alatt csikorog a hó, a bokrok, fák ágai néhol földig hajolnak, annyi hó esett az éjjel. 
Hatra érünk haza, éppen vacsoraidőre.
 
Este még jót beszélgetek Ninával, már többször említettem őt – eltűnt pár napra -, de ma megjött, vele is megállapodtunk egy programban, minden este héttől különböző témákat beszélünk meg. Ő is érdeklődik a börtönmisszió iránt. Úgy látszik ez itt nagyon menő!
 
Most látom, nem írtam le, hogy mi is volt az oka a siketnéma esküvőnek. Hát az, hogy a menyasszony is, szegénykém, erősen nagyot hall, s itt volt a sok-sok barát. Talán azért annyira hallott, hogy neki nem volt szüksége tolmácsra az esküvő alatt. Mindenesetre megható volt az egész.
 
Közben mindjárt egy óra. Annyira nem kell korán kelni reggel, vasárnap van, tízkor kezdődik az istentisztelet.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr661526353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.