HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

SZENTPETERVAR: Október 29 - November 2.

2009.11.03. 19:15 Roszík Gábor

 

SZENTPÉTERVÁRI BLOG Október 29.
 
Nehézbúcsút vettem szeretteimtől, de már nagyon vártam, hogy útra keljek. Nem is tudom, mióta vágytam arra, hogy elmenjek valahová, de két éve tudom, ha „elköltözöm” valahová, az a hely Szentpétervár lesz.
Hosszú ideig intéztem a meghívólevelet, vízumot, kerestem szállást. Már megvettem a repülőjegyet, amikor még nem tudtam hol lesz szállásom. Az indulás előtt megjött az értesítés Jan barátomtól, hogy az Alpinszkíj mini hotelben foglalt nekem szobát, igen elfogadható áron, és még reggelit is kapok. Közben Alexander lelkész kollégám is írt, hogy november 11-től Szentpétervárott a teológián lesz egy szobám. Ennek különösen örültem, mert mindig úgy képzeltem el, hogy diákok között, közelükben fogok élni, s közben előadások látogatásával munkálkodhatom sokirányú fejlődésemet…
Elindultam tehát 35 napos utamra, s jóllehet, olyan csekélységekről hogy hol fogok lakni, csak az utolsó pillanatban kaptam információt, arról, hogy mit fogok tenni, sokkal inkább voltak elképzeléseim.
 
A repülőtéren várt Vlad, a hotelből jött értem. Elmentünk a szállodába, ami inkább egy kis panzió, teljesen sablon lakótelepi ház földszinti folyosója. Különben szép, új, nagyon kedvesek a háziak. A szobát hamar belaktam, nem volt nehéz, mert nagyon kicsi, nincs fürdőszobája, nincs szekrény, de van egy hűtő, amit éjjelre ki kell húznom, úgy zúg.
Még az első este, alighogy leraktam bőröndjeimet, elmentem Vladdal sétálni a környéken, közben vettem egy sim kártyát, telefonom volt, kettő is, így tettem szert orosz telefonra alighogy megérkeztem. Már fejből is tudom a számát, ráírogattam az orosz névjegykártyámra (az már három éve van): 7931 24 05 419
 
Este rögtön neki kezdtem tanulni, olvasni, ráadásul egy érdekes cikket Hruscsovról, amit az aeroflot magazinjában találtam.
 
 
SZENTPÉTERVÁRI BLOG Október 30.
 
Úgy érzem, mintha diák lennék. Furcsa, de nagyon jó. Első napomon korán keltem, nekiállok tanulni, ki vagyok éhezve az orosz nyelvre, több mint egy éve kezembe se vettem orosz könyvet, tegnap konstatáltam, alig tudok megszólalni… Első nekifutásra öt órát tanulok, s ebéd után elindulok a városba. Az utcánkról három perc alatt érek a Budapestszkaja ulicára, onnan öt perc a Tipanova proszpekt, ahonnan busszal kell menni a Moszkovszkaja metró állomásig. Ott vettem egy szentpétervári térképet és havi bérletet metróra, buszra.
A Nevszkíj proszpektre megyek először, ott van minden. Rögtön bemegyek Szent Petri (sic!) evangélikus templomba, megnézem a csodálatos templomhajót, oltárt. Kezdem fölfogni, hogy tényleg itt vagyok. Ebben a templomban, a korábbi évtizedekben uszoda működött, még rangos versenyeket is rendeztek.
A következő utcában található a Szent Mária Evangélikus Templom, ahol az a kis lakás van, ahol egy éjszakát töltöttem két éve. Itt is van egy „templomszolga”, szívesen megmutatja, megnézem, de nem csak nosztalgiából, mert ha szabad lenne, átköltöznék, minél előbb.
Ezután sétáltam egyet, végig a Nevszkíjen, el az Ermitázsig: ott van a A tékozló fiú hazatérése (Rembrandt).
Metsző hideg szél fúj.
 
Hetek óta arról álmodozom, borscs levest fogok enni. Jó, ha az embernek ilyen szerény álmai vannak. Álmomat 215 rubel ellenében valóra váltom, ami kicsit drága, de ha álom beteljesüléséről van szó, elfogadható. Utána kell ennem egy pizzát is, a leves olyan kevés volt. Ez 180 rubelbe kerül, és csak egy negyed szelet. A jövőben az éhség csillapításának kedvezőbb módjait kell felfedeznem.
Mai belvárosi nosztalgiázásom befejezéseként bemegyek a Kazanszkíj Székesegyházba, elképesztően gyönyörű. Ide minden nap el szeretnék jönni. Megnézem, minden este hat órakor Liturgia van.
 
Hazafelé, megtalálva mindjárt a leghatékonyabb módját fent említett vágyam csillapítására,  bevásároltam, rengeteg kaját, gyümölcsöt, kaviárt és salátákat, majd egy hétre, 551 rubelért…
Este fele értem haza. Az út oda-vissza majdnem két óra. Pazarlás. Időben. Persze könyv mindig van nálam, és egyébként is érdekes a metró, ott is mindig történik valami. Újságot, térképet, szuvenírt árulnak és kéregetnek. Megáll a metró egy állomásnál, s már el is kiáltja valaki magát, jó hangosan: Jó emberek! Segítsetek, szegény hadirokkant vagyok… s mire becsukódnak az ajtók, már elmondta, amit akart. Terepszínű katonaruhában, katona-mellényben jön egy jó harmincas fiatalember, mindkét karja hiányzik, oldalán nyitott táska, abba gyűjti a pénzt. Átszállok egy másik metróra, s mintha ugyanez a férfi jönne (Jó emberek!), egy deszkán négy golyóscsapágy, kezével hajtja magát a földön, most meg lába nincsen. Aztán sima koldus jön, gyerekkel vagy gyerek nélkül.
 
Este ettem valamit, megnéztem az mailjeimet, tanultam 2-ig. Sokáig feküdtem az ágyon, orosz szöveget hallgattam CD-ről, így próbáltam elaludni, de nem sikerült. A fejhallgató nélkül is nehezen ment, nagyon fel vagyok pörögve.
 
 
SZENTPÉTERVÁRI BLOG  Október 31.
 
Hihetetlen dolog történt! Alexander küldött emailt, hogy hívjam 11 után. Azért vagyok megdöbbenve, mert azt hittem már kollégám cserbenhagyott, szokásává vált, hogy csak minden ötödik levélre válaszol… Tegnap hagytam neki üzenetet, hogy itt vagyok, jó lenne találkozni… Az általa jelzett időpontban hívtam is, ki volt kapcsolva. Később visszahívott, szabadkozott, hogy elfelejtette bekapcsolni a telefonját, közben várta, hogy felhívom. Vasárnap délután találkozom vele a Szent Mária templomban.
 
Háromkor főztem magamnak valamit, inkább melegítettem, addig egyfolytában mélyre csúszott agysejteimet próbáltam felszínre hozni, majd elindultam a Szent Mária evangélikus templomban, ott volt ifjúsági óra, és reformációi istentisztelet. Majdnem egy óráig tartott az út. Elkéstem, de később is kezdődött. Huszonöten voltunk az istentiszteleten. Két fiatal pap tartotta, az egyik nagyon ázsiai (mongol, nem inkább tatár) fejű volt, a másik inkább kozák… nagyon rokonszenves mind a kettő. Borisnak különösen érdekes az arca, a homloka és az orra vonala egy egyenes vonal, minden görbület nélkül. Őt gondolom tatárnak.
Az istentisztelet után mindketten odajöttek hozzám, megismertek, ott voltak két éve a Szent Mihail templomban, amikor ott prédikáltam. Boris rögtön megemlítette a történetet a vak emberről, akiről a prédikációban beszéltem, a történet nagyon megragadt benne.
Másnapra megbeszéljük, hogy találkozunk, már most mondja, hogy szeretne a börtönmisszióról hallani.
 
Istentisztelet után elsietek a Kazanszkíj Székesegyház felé, a Nevszkíj proszpekt másik oldalára, hátha van még valami. Ugyan már fél 9-volt, mikor odaértem, de bementem, messziről láttam, hogy égnek bent a villanyok. Csodálatos Liturgia van, kóruséneklés fogadott, még mindig rengeteg ember, a templomban, én is ott voltam több, mint egy órát. Nem akartam elhinni, hogy mindez valóság…
Nagyon jó, hogy itt vagyok. Kíváncsi vagyok mi lesz 2-3 hét múlva. Már most azon gondolkozom, hogyan maradhatnék még tovább…
 
Hazafele sokáig nem jött busz, egy órát vártam rá, ennyi ideig gyalog sem tartott volna onnan hazáig...  El is határoztam, amint lehet, beköltözök a Nevszkíjre.
Este a vacsorám: majonézes tengeri káposzta saláta, olyasmi, amit sokat láttam a tenger fenekén ringatózni, de nem hittem, hogy valaha enni is fogok belőle, nem volt rossz, sőt nagyon jó. Napraforgómagos rozskenyérrel…
 
Holnap abba a templomba megye istentiszteletre, ahol 2 éve prédikáltam, nagyon készülök rá, rég óta várom ezt a napot.
 
 
SZENTPÉTERVÁRI BLOG November 1.
 
Csodás napsütéses vasárnap reggel van, és jó hideg. Reggel kicsit elpiszmogtam az időt, negyed órával később indultam, mint terveztem, alaposan kilépek, megyek a Szent Mihály templomba. 10-kor imaóra van, az istentisztelet előtt, már arra oda szeretnék érni. Tíz percet kések, a templomban kellemes meleg van, már gyülekeznek az emberek, kis énekkar gyakorol, nagyon jó a hangulat. Rokonszenves pirospozsgás arcú 50-es lelkész beszélget mindenkivel, őszinte mosoly és kedvesség az arcán. Az imateremben asszonyok készülődnek az istentisztelet utáni vendéglátáshoz, s az imádsághoz.
Bemutatkozom a lelkésznek, felragyog az arca, belém karol, rögtön beinvitál az irodájába, nem régen volt Magyarországon, láthatóan jól érezte magát, hálás érte most is. Mondom neki, hogy két éve már voltam itt, egy vasárnap – ő nem volt itt akkor -, de természetesen tudott róla és emlékezett rá.
 
Menjünk az imaórára, mondja, s bemegyünk hét idős hölgyhöz, akik már imádkoznak. Én leülök, a lelkész megy készülődni az istentiszteletre, az asszonyok imája kíséri.
Imádkozunk 11-ig. Mikor elmondom, ki vagyok, mit keresek itt, felragyog az arcuk, ők is emlékeznek arra a napra. Gyorsan imádkoznak még egyet, értem.
 
Megyünk az istentiszteletre, mindjárt kezdődik. Bevonul két lelkész, az egyik tiszta fehérben, a pirospozsgásos – stílszerűen -, pirosban, stólával, kereszttel a nyakában. Megrázzák az istentisztelet kezdetét jelző csengőt, mindenki keresztet vet. Én is.  
Szép istentisztelet ismert evangélikus énekekkel, a kis énekkar egyenesen fantasztikus. Az idős hosszú hajú orgonista pedig egy jelenség, orgonálás közben nem csaj a kis énekkart vezényli, hanem az egész gyülekezetet. Az orgona elől van, az oltártól jobbra. Körülötte áll az énekkar.
Szakállas lelkész prédikál, alig érteni, nem nyitja ki a száját, úgy préseli ki rajta a szavakat, gondolom, az oroszok megértik.
Úrvacsora is van. A szereztetési igék alatt a lelkész magasra emeli a „szent jeleket”, s amikor azt mondja, hogy „vette a kenyeret, hálákat adott és megtörte…”, akkor egy ostyát, amit három ujjal vesz ki a többi közül, fölemel (elevácio), hüvelykujjával elroppantja, közben csengetnek az oltár mellett, mindenki keresztet vet.  Jó az oltárhoz térdelni, úrvacsorát venni. Két éve én osztottam itt úrvacsorát. Nagy öröm és békesség van bennem.
 
Az istentisztelet. végén a lelkész külön köszönt, emlékeztetve a gyülekezetet, arra, hogy két éve itt jártam és prédikáltam, mutatja, hogy álljak fel, felállok, és nagyon meglepődök, tapssal köszöntenek.
Istentisztelet után teázásra, kávézásra invitálják a híveket, van szendvics is, asztalok mellett beszélgetünk. Szemben ül Igor, az énekkar egyik tagja, mondom neki, hogy szépen énekeltek. Beszélgetünk, s megkérdezem tőle, hogyan találhatnék ott egy orosz tanárt, vennék pár órát. Van rengeteg, mondja, a google-n nem lesz nehéz találni.
 
Fél kettőkor buszra szállunk, s megyünk a lelkésszel, és még néhányan a Szent Mária templomba, egy fiatalembert szentelnek pappá. Tele van a templom, sok lelkész jött el, itt az Orosz Evangélikus Egyház egyetlen püspöke, s eljött a televízió is. (Én még egyelőre nem nyilatkozom.)
Alexander telefonált, hogy 3-körül értem jön, hátul üljek le, mert ő máshol tart istentiszteletet, menjek vele.
Hátul leülök, s míg nem kezdődik el az istentisztelet, sms-t küldök Dani fiamnak: „Szia Dani! Képzeld, ma veled álmodtam, 5 éves voltál, kézen fogva sétáltunk Gödöllőn, egy sáros utcán hazafelé, nagyon édes voltál. Eltölt most is. Apa”.
Háromkor jön értem Alekszander, két év után most találkoztunk először. Úgy tűnik ő is örül. Kisfiával van. Kimegyünk a templomból, tovább, alig 10 métert ott van egy gyülekezeti terem, az emeleten, kis közösség várja papját. Tulajdonképpen a Szent Mária templomhoz tartoztak, de kiváltak közülük, 10 éve, de jó megvannak, kis közösség a nagy közösségben. Nekem furcsa, de ez legyen a legkisebb baj. Sőt, még a lelkészük is közös. Nekik izraeli hagyományaik vannak, magyarul, zsidókból lettek keresztények. Alexander a lelkészük. Vagyunk talán harmincan, szépen énekelünk, Alex szenvedélyesen magyaráz, tanít, prédikál. Abból az énekeskönyvből énekelünk, mint tegnap az ifjúsági istentiszteleten. Közös az énekeskönyv is, sok benne az ismerős énekek.
Itt is van úrvacsora, és darabokra tört pászkát adnak ostya helyett. Van, aki belemártja a borban, van, aki külön iszik bort, én is.
24 óra alatt harmadszor veszek úrvacsorát. Mindig jó, közösségben vagyunk. Istennel és egymással.
 
Istentisztelet után Alekszander megkért, hogy mondjam el, miért vagyok itt, s mivel foglalkozom otthon. Röviden elmondom, angolul. Nehezen szólalnék meg ennyi ember előtt oroszul.
Aztán itt is teáznak, szendvicset is esznek, nekem ez a vasárnapi ebédem.
 
Közben beszélgetünk. Észreveszem, hogy van két nem fogadott hívásom, az orosz telefonon, ugyan arról a számról. Visszahívom, Igor az, akivel a másik templomban az istentisztelet után beszélgettem. Mondja, menjek vissza a Szent Mihály templomba, úgy tűnik talált orosz tanárt, ott lesz késő estig.
Megemlítem Alekszandernek, aki rögtön szól, hogy ne menjek sehova, hiszen itt van egy idősebb hölgy, aki egyenesen orosz tanár, mindjárt beszéljünk vele. Meg is beszéltük, keddtől megyek hozzá, napi két órában, a belvárosban lakik. Ellának hívják, és nagyon aranyos.
 
Alekszanderrel megbeszéljük a szükséges dolgokat, holnap beszél az ügyemben, hogy beköltözhetek-e a Szent Mária templom kis vendéglakásába. November 11-től mehetek a teológiára lakni, közben kiderül, hogy hol van a Christian University, ott is tanít Alekszander, s ott vannak előadások minden nap.
 
Hatra sietek tovább a Szent Katerina evangélikus templomba, ott van valamilyen istentisztelet, a „háziak” hívtak, innen a hotelből, ők oda járnak. Már elég fáradt vagyok, de elmegyek, olyan kedvesen hívtak. Különben is mindenhova elmegyek, ahova hívnak, minél többet halljak, lássak, beszéljek, ismerjek…  Egy percre van, egy kis utcában, mely pont a Kazanszkíj Székesegyházra néz.
Rögtön beleütközöm Vladba, aki a repülőtérre jött értem, ő is ide jár, szüleivel együtt. Vannak talán 50-60-an, a zenekar már erősít a hatalmas templomban. Ebből baj lesz, már látom. Ez nem evangélikus istentisztelet, bérlik a templomot.
 
Lassan elkezdődik az istentisztelet, jó félóra - negyven perc heavy metal, zúg a fülem, visító gitár, dob, mindenki fejhangon énekel, maximum három hangot váltogatva. A gyülekezet csápol. Ez nekem nem nagyon jön be, pláne Oroszországban. A pásztoruk 20 percig imádkozik, ő is kiabál. Jön a prédikátor, valami vendég lelkész, nagyon laza, farmer, fehér ing, nyakkendő nélkül, kigombolva, 3 napos borosta, szimpatikus, úgy néz ki, mint egy francia sanzon énekes, Jorgo Sergio. Elég jól beszél, legalább is megértem, de 40 percig. Közben 4-5 kisgyereket szabadjára engednek a szüleik, hogy is bírnák eddig, s szünet nélkül akkorát játszanak, mint egy nagycsoportos óvoda, rohangálnak, sikoltoznak, kacagnak és hemperegnek a földön, verekszenek is, az egyik kislány sikítva rohan az anyjához, meghúzták a haját, aztán megint traktorosat játszanak, szóval rohadt jól érzik magukat, és fáradhatatlanok. Autót tolnak a földön, közben szájukkal brúgatnak, az sem zavarja őket, hogy már imádkozik a lelkész, tálcán hozzák a darabokra vágott kenyeret, szőlőlevet, itt is úrvacsorára készülnek… Ezt, én gondoltam, most kihagyom, nem mintha nem lehetne negyedszer is úrvacsorát venni, és nem mintha nem lehetne ezúttal kenyérrel és szőlőlével. De nekem most nem, csak a fülem zúg, menekülőre veszem.
Végre a prédikátor befejezi, a helyi pásztor megköszöni, ami viszonylag rövidre sikerül, nem volt még 30 perc se.
Gyerünk a székesegyházba, mindennél jobban vágyom most harmóniára, pravoszláv liturgiára, ez kell most nekem!
Végre kint vagyok, a Kazanszkíjban gyanús sötétség, de a friss hideg levegő is már jó. Körbe megyek, bizony már zárva, pedig csak 8 óra van. Tegnap még fél 10-kor is tele volt a templom, énekeltek a papok és a kórus.
Akkor visszamegyek, Vlad is hívott telefonon, merre vagyok, megígérték, hogy hazavisznek autóval. Még összefutok a pásztorukkal, már értesült, ő is hogy ki vagyok, hívott, hogy máskor is jöjjek el. Még prédikálni lehet, hogy eljövök, de előtte hátrakötöm az összes gyerek sarkát.
 
Kilencre itthon vagyunk, s gyorsan fölteszek egy pravoszláv liturgiát (na jó, előtte ittam egy Unicumot, és megettem egy forró levest), fejemen a fejhallgató, már rendbe jöttem.
Háromnegyed egy. Ma már nem tanulok.
Látom a szobámat kitakarították, végre kaptam egy rendes törölközőt, a hűtőre egy egész evőeszköz szettet tettek, gyógyszereimnek szép kis dobozt találtak. „Milyen beteg lehet ez az ember!” – gondolhatták. Pedig csak vitaminokat szedek…

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr431496688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.