Reggel kicsit későbben kelek, Szláva csak 1 óra körül jön, majd együtt fogunk ebédelni, utána tbc-s gyerekeket megyünk meglátogatni, egy tuberkolózist kezelő gyermekkórházba.
Most nincs kedvem „nagy nyilvánosság” előtt, vagyis a lépcsőházban borotválkozni, ezért – és a változatosság kedvéért is -, lemegyek az alagsorba, ahol a gépházon keresztül jutok a fürdőszobába. A csőlakó testvérek még alszanak, az egyik szó szerint a küszöbön, rácsos gyerekágy matracon, a másik a csövek között, ő is kis matracon kuporog. Keresztül lépek rajtuk, de fölébrednek, s lelkesen mondják, jöjjek csak (приходите, приходите!). Ráadásul föl is pattannak az „ágyból”. Borotválkozással kapcsolatos szép emlékeim közé fog tartozni a mai is, bár meg sem közelítette azt, amikor tavaly Misáék dácsájában, Szentpétervár mellett, reggeli sötétben egy műanyagpohárból borotválkoztam az udvaron, hideg novembervégi reggelen…
Most is november vége van, de melegben vagyok, van folyóvíz, s egy koszos 10x5 cm-es tükröt tartok magam elé. Túlesem rajta.
Reggeli gyanánt megeszek pár pici mákos karikát kocka sajttal, s teát is tudok főzni.
Még tegnap este elhatároztam, hogy bevásárolok a fiúknak reggelire, vacsorára valót, borzalmas, hogy folyton ezt a nyers hájat eszik. Elmegyek az áruházba, ami a múltkor villany hiányában zárva volt, az alagsorban van nagy élelmiszer bolt. Veszek fél kiló sonkát, szép húsos szalonnát, egy rúd szalámit, kolbászt, egy nagy üveg aszpikos sertéshúst, háromféle sajtot, tejet, fokhagymát, hagymát, kenyeret, egy zacskó amerikai mogyorót, négyféle halsalátát, hat doboz halkonzervet, egy kiló almát és egy nagy doboz sört. Próbálok nagyvonalú lenni, pláne, ha arra gondolok, hogy a szállással, ahol egyre jobbakat alszom, 150-180 ezer forintot spóroltam meg, ennyibe került volna egy egyszerűbb szállodai szoba… Meglepődök a kasszánál, 1400 rubelt fizetek, ami valamivel kevesebb, mint 10 ezer forint!
Otthon bepakolok mindent a hűtőszekrénybe, s egy papírt hagyok az asztalon, hogy ami a hűtőben van, az mind az övék.
Ebéd utánra megérkezik Breden is, ő is jön a tébécés gyerekekhez. Az autót telepakoljuk játékokkal és ruhákkal, s annyi cuccot viszünk, hogy két autóval kell menni. Kicsit szorongok, hogy tébécés gyerekek közé megyünk, de miután Szláva minden héten megy közéjük, s nem kapta meg a betegséget, megnyugszom, hogy nem veszélyes. Igaz Szláva még a börtönben tébécés is volt, de meggyógyult, s lehet immunitást is szerzett…
Először egy olyan épületbe megyünk – hogy még izgalmasabb legyen -, ahol vagy 80 gyerek van karanténban, megfigyelés alatt, mert kanyarósak lettek. Szláva kérdi is, hogy voltam-e bárányhimős gyerekkoromban? Csuda tudja, volt-e himlőm, kanyaróm vagy rubeolám, mindenesetre szamárköhögésem nem volt, bár volt, hogy úgy köhögtem, mint egy szamár…
Mikor megérkezünk, behordjuk a rengeteg cuccot, s a gyerekeket „beterelik” az ebédlőbe. Jön egy 8 éves forma kislány, nagyon szép arca van, kerekesszéken hajtja magát. Egyenesen Szlávához gurul, s nyújtja két kezét. Szláva lehajol, s megöleli. Az ebédlőben Szláva bemutat minket, Bredent, aki amerikai, s engem, aki magyar. Breden is szól a gyerekekhez, én is. Szláva elmondja, hogy miket hoztunk, s az asztalra föltesz 6 előre elkészített, névvel ellátott táskát. Hat gyereknek volt a héten születésnapja, ők külön kapnak csomagot. Szláva minden gyereknek számon tartja a születésnapját! A másik épületben is van száz gyerekek! S mindenkinek hoz születésnapjára ajándékot! Az ajándékokat felváltva adjuk át Szlávával és Bredennel, puszi nincs, de kezet fogunk a gyerekekkel. Mindenkit megtapsolnak a többiek, majd Breden vezényletével eléneklejük a Happy Birthday To You-t, először angolul, aztán oroszul.
A gyerekek nagyon édesek, kedvesek, mosolygósak, jó kedvűek, tiszta a tekintetük, pedig hosszú ideig el vannak zárva az otthontól, itt kell lenniük, amíg meg nem gyógyulnak. Az egyik kislánytól kérdezem, mióta van itt, mondja, egy éve és hét hónapja! A másik még „csak” nyolc hónapja. Minden gyerek a szüleitől kapta meg a tébécét, akik a börtönből vitték haza a betegséget. („Megbüntetem az atyák bűnét a fiakon…”) Nagyon sok tébécés van az oroszországi börtönökben. A gyerekek között a legkisebb 5-6 éves, a legnagyobb 13-14. Kivonulnak, de az egyik asztal mellett Breden leguggolva beszélget néhány nagyobbacska fiatallal, köréje gyülekeznek még jó páran. Mi is oda megyünk Szlávával beszélgetni. Az egyik lány Rubik kockával játszik. Kérdem tőle, hogy ezt a játékot hogyan hívják. Rubik Cube, mondja rögtön. Kérdem tőle, hogy tudja-e ki az a Rubik, de azt mondja, hogy nem. Hol lakik, tudod-e, kérdem tőle. Azt mondja, Novoszibirszkben. Aztán elmondom neki, hogy nem egészen jól tudja, mert Rubik magyar, Ernőnek hívják, s abban az országban él, amelyben én is.
Sokáig beszélgetünk a gyerekekkel, közben Szláva új oldaláról mutatkozik be: kirakja a kocka minden oldalát, s közben magyarázza, hogy hogyan kell csinálni…
Átmegyünk a másik épületbe, ahol súlyosabb állapotban lévő gyermekek vannak. Már a ház előtt találkozunk néhányukkal, s elkezdünk beszélgetni. Még ott bemutat minket Szláva, s rólam elmondja többek között, hogy hat nyelvet beszélek, s ennek még később jelentősége lesz.
Ide is hoztunk két születésnapi ajándékot, s bevonulunk az épületbe, az összes gyerek jön velünk. Jön egy nevelő, s felküldi őket az emeletre, de minket nem enged fel. Elmegy, hogy engedélyt szerezzen, s visszajön. Kisvártatva jön egy középkorú hölgy, hogy külföldiek nem mehetnek föl, s fényképezni sem szabad. Kérjük, hogy kerítsék elő a két születésnapost, hogy átadhassuk nekik az ajándékot. Pár perc múlva meg is jönnek, egy 18 éves fiú, és egy 17 éves lány. De jön velük vagy 15 gyerek, inkább nagyobbak, de van köztük egy kisebb, 6-7 éves fiú is. Szláva az egyik nagylánnyal beszélget, Breden is 6-8 fiatallak a portás pult közül, s engem is körülvesznek vagy tízen. Az egyik nagyobb lány, akivel már az udvaron is találkoztunk, megkérdezi, hány nyelvet beszélek. Mondom neki. Kéri, hogy soroljam fel. Felsorolom. Talán ellenőrizni akar, s arra kér, hogy mondjak valamit franciául. Erre mindenki kiváncsi lesz. El kezdem mondani: Je m’appelles Gabor, je suis venues de la Hongrie, je suis tres hereux d’etre ici, s közben nagyokat nevetnek, s mondják, hogy még beszéljek. Öten-hatan is előkapják a telefonjukat, videoállásba kapcsolják, s veszik föl a jelenetet. Erre gyorsan eszembe jut Peul Verlain verse, Őszi chanson, s elkezdem mondani, jó hangosan, átéléssel, mintha versmondó lennék:
Les sanglots longs
Des violons
De l’automne
Blessent mon cœur
D’une langueur
Monotone.
Tout suffocant
Et blême, quand
Sonne l'heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure
Et je m'en vais
Au vent mauvais
Qui m'emporte
Deçà, delà,
Pareil à la
Feuille morte.
Mikor befejezem, meghajlok, rettentően élvezik, s nagyokat nevetnek. Az egyik kisfiú úgy nevet, hogy eldobja magát a földön. Én meg teljesen fellelkesülve szavalok. Aztán kérik, hogy most németül mondjak valamit. Rögtön verssel kezdem, Heinrich Heine Lorelei, csak két szakaszt tudok belőle kivűlről:
Ich weiß nicht was soll es bedeuten
Daß ich so traurig bin;
Ein Märchen aus alten Zeiten,
Das kommt mir nicht aus dem Sinn.
Die Luft ist kühl und es dunkelt,
Und ruhig fließt der Rhein;
Der Gipfel des Berges funkelt
Im Abendsonnenschein.
A jókedv az egekig ér, egyre több gyerek jön le, a végén már vannak vagy 25-en. Minket nem engedtek föl, lejöttek ők! Aztán magyarul is kell verset mondanom, elmondom amit franciául, Tóth Árpád fordításában:
Ősz húrja zsong,
jajong, búsong
a tájon
s ont monoton
bút konokon
és fájón
S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sírok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.
Óh, múlni már
ősz! hullni már
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...
Oroszul nem is kérnek verset, de felajánlkozom Rozsgyesztvenkíj Fekete kő című versével, ami középiskolában megmentett a teljes bukástól oroszból, lévén megtanultam, s minden órán feleltetett belőle Virrasztó Joli néni, mivel feltétlenül szerette volna, hogy érettségire bocsássanak, mert sem neki, sem a gimnáziumnak nem hiányzott, hogy évet ismételjek, magamról nem is szólva. Közismert, hogy abban az évben ezzel a verssel jártam locsolkodni húsvéthétfőn. Így hangzik hát a vers oroszul:
Черный камень, черный камень,
что ж молчишь ты, черный камень?
Разве ты хотел такого?
Разве ты мечтал когда-то
стать надгробьем для могилы ...
Szerencsére angolul és horvátul nem kértek verset, bajban is lettem volna. Angolból még csak-csak kivágtam volna egy gyerekverssel vagy énekkel, de horváttal bajban lettem volna….. Nagyjából egyébként, el is mondtam az összes verset, amit kívülről tudok, beleértve az összes nyelvet a világon.
Annyira kedvesek és édesek a gyerekek, hogy nehezen tudunk eljönni. Betegségnek bennük egyébként látszólag, nyoma sincsen.
Mélyen meghajlok Szláva előtt, évek óta látogatja ezeket a gyerekeket, minden héten eljön hozzájuk, szereti őket.
Látnivaló, hogy a gyerekek éheznek a szeretetre, bizonyára kevesen jönnek el meglátogatni őket, könnyekig meghatódunk a ragaszkodásukon, s azon a szereteten, ami belőlük árad.
Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Szláva szolgálatáról, csodálatos, fantasztikus, hihetetlen, elképesztő, páratlan, s mit mondjak még?
Az elmúlt két hét legnagyobb élménye és tapasztalata volt. Most, hogy visszagondolok rá, gombóc keletkezik a torkomban és elszorul a szívem.
Breden is most volt itt először, nagyon az élmény hatása alatt vagyunk.
Este Szlávánál vacsorázunk, jó messze a központtól, 25-re onnan, ahol lakom. Lakótelepi ház, 9. emelet. Mire kilépünk a liftből, az ajtóban kukucskál Jaroszlav, Szláva 6 éves kisfia. Nagyon aranyos srác, apródfrizurája van, s mikor belépünk, elbújik a függöny mögé. Szláva felesége, Olga, nagyon szép, kifejezetten bájos, szőke hölgy, nagyon kedvesen fogad, csodás vacsorát készített nekünk.
Kétszobás lakásban laknak, teljesen rendben van, frissen tapétázva, szép a fürdőszoba, konyha, minden.
Az asztal a konyhában roskadásig megterítve, középen egy nagy grillcsirke, mindenkinek a tányérja mellett egy tál saláta, vegyes zöldségekkel, tejföllel leöntve, rajta ropogósra sütött vékony sajtos tészta. Olga frissen teszi az asztalra a füstölt lazacot, előkerül egy üveg hűtött vodka és Unicum is. A vodkával kezdjük, hozzá savanyú uborkát harapunk és lazacot eszünk. Az Unicumot is felbontjuk, most jött el az ideje, hogy felbontsuk, Olga is megkóstolja, még májusban hozta Szláva Gödöllőről. Van még egy palacsintatésztaféle, az is lazaccal van töltve, s kisebb darabokra vágva. Ízek kavalkádja, s így a legjobb a vodka is. Szláva hoz egy zöld színű kínai mustárt, mert azzal is jó a vodka, mondják nagyon erős. A lazaccal töltött palacsintára nyomok belőle egy centit, de Szláva és Olga is elkezdenek kiabálni, meg ne egyem, mert az nagyon sok. Én, aki csípős paprikán nőttem fel, el nem tudom képzelni, hogy bármiből egycentit meg nem tudnék enni, így hát bekapom. A hatás frenetikus. Először eláll a lélegzetem, aztán elered a könnyem, elkezdek köhögni, aztán csuklani. Száva gyorsan hoz egy pohár vizet, így hát megmenekülök. Aztán még ettem belőle, de olyan keveset tettem rá, hogy látni is alig lehetett, viszont tényleg jó utána a vodka. Szlávánál volt egy tartalék tubus a kínai mustárból, amit ezek után nekem ajándékozott.
Elkezdünk leengedni, Jaroszláv is lemászik a konyhaszekrény tetejéről, bebújik az asztal alá, teljesen leköti Bredent (hasonló korú fiai vannak), s nekem is kezd az eszembe jutni, mivel lehet felpörgetni. Néha akrobata jeleneteket mutat be, hogy lehet például a hűtő tetejéről, az apja nyakába ugrani.
Az előétellel és a vodkával majdnem jóllakunk, de azért eszünk a csirkéből is, amihez gombás rizses köret van.
Hosszan tart a vacsora, nagyjából éjfélig, aztán bevonulunk a szobába, ahol netbookomról mutatok fényképeket, videó klippeket, családról, anya- és idősek otthonáról, börtönmisszióról, tavaszi konfereciáról.
Szláva taxit rendel, azzal megyünk haza Bredennel. Fél órás út, egy kitérővel, 650 rubelt fizetek, nem is olyan sok. Persze az árat előre, már a rendeléskor rögzítette Szláva.
Mikor hazaérkezem elviselhetetlen éhség tör ki rajtam, néha előfordul az ilyen az emberrel, még vacsora után is…
A hűtőben kinézem magamnak az aszpikos sertéssültet, ami befőttesüvegben van. A gyülekezeti terem, ahol néhány kés is található, zárva van, tehát már teljesen visszavonultak a fiúk, viszont a lelkészi hivatalban találok egy nagy ollót, azzal sikerül nagy nehezen kinyitni az üveget. A tartalmát is azzal kotrom ki, új tapasztalat: nagyollóval még nem ettem. És lehet, nagyon jót. Csak eléggé éhes legyen az ember, s kell hozzá egy kis akarat.
Fél kettőkor bújok ágyba, már éppen ideje, reggel korán kell kelnem.
