Utóbbi időkben szokásommá vált, hogy oroszországi blogom utolsó részét a moszkvai repülőtéren írom meg. Úgy gondolom szép szokás, ragaszkodom hozzá. Nos, akkor.
Reggel arra ébredek, hogy Lena palacsintát főz mellettem, mivelhogy a konyhában alszom. Meglepetésemre nem lekvárt vagy kakaót tesz a papalcsintában, hanem nagy evőkanál vörös kaviárt! Nem is eszem mást reggelire, olyan finom!
Reggeli után van még három óra az indulásig, van még húsu oldal tesztem, amit nem sikerült megoldanom, megnézzük együtt. Alja angol tanár, s jól beszél oroszul, ezen a nyelven végezte el az egyetemet is. Lena, mint tudjuk operaénekes, s emellett magas szinten ismeri az anyanyelvét is, ami szintén orosz. Ezt csak azért említem, mert a következő két órában megrázó jelenetek következnek, amikor is két értelmiségi orosz ember nem tudja eldönteni, hogy a tesztben melyik a helyes válasz. Többször megesküdtek arra is, hogy két jó válasz is van, de ezt a nyilvánvalóságot már Alekszej is megállapította, pedig ő burját…
Közben megalkottam magyar nyelven egy teszt kérdést, melyen napok óta törtem a fejem, hogy érzékeltessem, a tesztkészítők hozzáállását. Ez így hangzik:
Ott játszanak a gyermekeink. Mellettük a játékaiknak a darabjai vannak.
Válaszok:
a) azok az övék b) azok az övéik
c) azok az övéi c) azok az ővéiéi
A jövőben sok időt fogok szentelni hasonló tesztek elkészítésére, s bizonyára külföldi országokban, ahol idegen nyelvként magyarul tanulnak, jó pénzért el fogom adni, azoknak a tanároknak, akik azt a nemes feladatot tűzték ki maguk elé, hogy a magyar nyelv tanulásától eltántorítsák a bizonyára megőrült diákot, aki magyarul szeretne megtanulni, sőt vizsgázni.
Ezek után elindulunk Misával a repülőtérre, s minden későbbi vitát megelőzve, úgy pakolom be a bőröndömet, hogy most csont nélkül átmenjen a mérlegelésen.
Az út legizgalmasabb része következik, egyébként, mivel éjjel nagy havazás volt, s két órán keresztül szinte lépésben megyünk. Már be kellene csekkolnunk, de a repülőtérnek még a nyoma sincs. Idegességem átragad Misára is, majdnem összeütközünk egy másik autóval a csúszós úton. Fel vagyok készülve a legrosszabbra, de egyszerre, egy híd után, megszűnik a dugó, s úgy érkezünk a repülőtérre, hogy utolsóként csekkolok be (регистрироваться – oroszul ilyen egyszerű és szép), s a bőröndömet is simán feladom Budapestig.
Misától érzékeny búcsút veszek, megöleljük egymást, de gondolataim már otthon járnak.
A repülőgépen még vissza-vissza kalandozok Szentpétervárra, s eszembe jutnaл a Nevszkíj-i Harangok.
Nevszkíj Blagoveszt! Невский Благовест!
