HTML

Roszík Gábor blogja

Figyelemmel kísérve a hazai közéleti, politikai eseményeket, azokról szeretném elmondani véleményemet, keresve a lehetőséget: mit lehet itt tenni?

Friss topikok

Linkblog

Szentpétervár, 2010. november 23.

2010.11.25. 23:49 Roszík Gábor

 

Nagyjából az utolsó nap következik, reggel bepakolom a bőröndbe, táskába, amit este nem tudtam beletenni. Kivéve a hátizsákomat, azt viszem magammal a mai programokra, van benne térkép, fényképezőgép, két darab telefon, egy alma és két mandarin, tegnap kaptam Aljonától.
Reggeli közben Valéry alaposan megijeszt, azt mondja, valami természeti katasztrófa volt Magyarországon, sokan meghaltak. Mikor? - kérdezem. Tegnap - mondja. Úr Isten, megint mi történt? Rohanok egy számítógéphez, hogy megnézzem mi történt. Hála Istennek otthon nem történt semmi, biztos a vörös iszapról olvasott valamit. Sajnos ennél borzalmasabbat olvasok az indexen, Kambodzsában háromszáz fiatal taposta halálra egymást egy hídon.
Lehet, hogy Valéry arra gondolt, hogy Kambodzsa Magyarországon van, elég messziről, Tomszkból jött ide, a Bajkálon túlról.
Magyarországon csak négy kamion ütközött össze tegnap, de nem sérült meg senki.
 
Tizenegy órakor valamilyen Szlávával találkozom, az Alexander Nevszkíj Székesegyháznál, aki valamilyen televíziónál dolgozik, ő jön értem, s visz el a studióba, ahova отец Олег ajánlott be, s remélem fontos dologról van szó, mert éppen a mai napra hagytam az Ermitázst a Tékozló fiú hazatérésével, s ezért legnagyobb sajnálatomra nem fogom tudni ez alkalommal megnézni…
Tizenegyig még van fél órám, bemegyek a Székesegyházba. Úgy látszik, itt mindig istentisztelet van, most is. A Szentély kapuja szélesre tárva, benne egyforma tűzpiros liturgikus öltözékben 8 pap énekel, kint megint férfiak kórusa, mint a múltkor, leírhatatlan szép az egész. Különben először azt hiszem, hogy nő is van a kórusban, később látom csak, hogy ő is férfi, de olyan magas hangon énekel, mint egy szoprán énekes. Különleges istentisztelet lehet ma - nem tudom meg, hogy mit ünnepelnek -, mert a szentélyben egy fekete talárban lévő fiatal pap rengeteg fényképet készít, s leginkább az egyik idősebb papot fényképezi. És megint váratlan jelenet következik. Egyszer csak, az összes pap térdre borul, az oltár felé fordulva, s homlokával a szőnyeget érinti. A templomban ekkor mindenki letérdel, s ugyan úgy homlokát a földre helyezi. Én is, velük természetesen.
„Hogy nevére minden térd meghajoljon, s minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére!”
Nem várt ajándék ez a fél óra, de mennem kell, már rezgett a telefon a zsebemben, Szláva hívott.
Szlávával a hatalmas diadalív „árnyékában” találkozom, ez a Lavri főbejárata. Sofőrrel jött, így a hátsó ülésen egymás mellé ülünk. Szláva 28-30 körüli fiatalember, a 100tv (ctoTB) városi televízió titkárságán dolgozik, jól beszél angolul, s úgy látszik ki van éhezve az angolra, mert nem hajlandó oroszul beszélni. Én viszont nem vagyok hajlandó angolul, s így társalgunk majd egy órát, míg a nagy forgalomban megérkezünk Szentpétervár városi televíziójának stúdiójába. Szláva két hónapja van Szentpétervárott, Ukrajnából jött ide. Egyébként orosz, innen  200 km-re északra született, 12 éves volt, amikor ukrajnában költöztek. Édesanyja ukrán. A stúdióban egy hölggyel fogok beszélgetni, aki a „rá kell mutatnunk” (нужно подчеркнуть) című műsor házigazdája, különböző büntetés-végrehajtást érintő kérdésekről. A stúdió kétszáz méterre van az Aurórától. Illetve, az Auróra kétszáz méterre van a stúdiótól. Mindig sajnáltam rá az időt, hogy megnézzem. Így voltam Leninnel is. Harmadszorra voltam Moszkvában, mikor, mivel a 20 fokos hidegben nem volt kígyózó sor, sőt senki nem állt sorban, lerohantam a Mauzóleumba, hogy megnézzem az ördög viaszba bújt mását.
A 100tv-ben kedves hölgy fogad, megbeszéljük a beszélgetést, s azt is, hogy angolul fogunk társalogni. Szerintem jól sikerült a beszélgetés, a fél órából lesz majd egy 20 perces műsor. „Mi a különbség a magyarországi, sőt, európai börtönök, és az orosz börtönök között? Milyen jogaik vannak a fogvatartottaknak? Milyenek a kondíciók? Min kellene Oroszországban változtatni? Hogyan működik a börtönlelkészség, börtönmisszió? Mi is az a resztoratív (helyreállító) igazságszolgáltatás? Van-e más büntetés, mint a börtön?”
Az interjú után teázni hív a hölgy, de szerényen lemondok róla, alig van időm a következő találkozásig Jannal, s szeretném lencsevégre kapni az Aurórát is közelről.
Elkísér, stílszerűen a Lenin téri metróig, de előtte nagyon boldog, hogy rá jut az a – immár senki mást meg nem illető feladat -, hogy életemben először jelenlétében megnézzem az Aurórát. Lehet, hogy még valamikor látni fogom, de életemben először már nem!
Szerencsére az Auróra nyitva, bemegyünk, fizetni sem kell érte. Végigmegyünk a fedélzeten, s lefényképeszkedünk a világot romba döntő ágyú előtt. Fölötte brit lobogó leng. Természetesen.
Lent még megnézzük hol feküdt Vlagyimir Iljics, de rám, szólnak, hogy a fényképezésért fizetni kell. Tíz perc múlva már sietünk a Lenin téri megálló felé. Éppen kijövök a Technologicseszkij Insztitut metró állomásról, amikor hív Nagyezsda, Jan tirtkárnője, hogy ne Janhoz menjek, hanem egyenesen a stúdióban, ami nem a Hatodik Vöröshadsereg útján van, hanem az Ötödiken, ott vár mindenki, s aztán menjek Janhoz. Kiderül, Igor intézkedett, hogy beszélgessek – emitt a Mozaik című műsor – házigazda riporternőjével, mégpedig arról, hogyan sikerült megfelelő partnert találni ahhoz, hogy Magyarországon január 1-tól beindulhasson a TBN Russia közvetítése. Türelmetlenül várnak, s úgy tűnik, ezért van itt most mindenki. A sminkes öt különböző méretű ecsettel, s tubusokkal vár, Jan felesége kezembe nyom egy bögre forró teát, mert közben megjött a tél. A bögrére az van írva, hogy: „Mert úgy szerette Isten a világot…”
A sminkes nagyon lelkiismeretesen felkészít, de legalább arányban van a kamerák előtt eltöltendő idővel. Különben mondom neki, hogy a múltkor, olyan jól sikerült a smink, hogy az most is érvényes, de tántoríthatatlan, s neki kezd a munkának!
A kedves riporterkisasszony is, nehéz perceket okoz, mert ragaszkodik hozzá, hogy oroszul beszélgessünk. Próbálom meggyőzni, hogy ez most egy komoly műsor, s jobb lenne angolul, ha csak nem szeretnék, hogy a nézők jókat derüljenek… Nem, nem mondja nagyon kedvesen, mindenki el lesz ragadtatva attól, ahogy oroszul beszélek! Elképzelem az Izraelbe kivándorolt oroszt, amikor meghallgat, s önfeledten felkiált: malagyec! (молодец!).
Ígyhát, oroszul társalgunk, ami nem olyan nehéz, mintha például a börtönök állapotáról beszélgetnénk. Aztán váltunk, mert a Mozaikban kedves nézők kérdéseit is megválaszoljuk, s milyen jó, hogy most ezekre a kérdésekre én fogok válaszolni. Az egyik kérdés arról szól, hogy el lehet-e veszteni az üdvösséget? Még a műsor előtt megbeszéljük Anasztáziával, de szeretnék (legalább is oroszul), könnyebb kérdést kapni. A műsorban meg is kapom, mert az egyik néző azt kérdezi, hogy Ádámnak volt-e gyerekkora, vagy csak úgy rögtön felnőttnek teremtette az Isten? Merthogy utána még élt százharminc évet, s ha megöregedett, akkor gyereknek is kellett lennie. A másik kérdés az volt, hogy Évát teremtette-e előbb az Isten, vagy az állatokat? Na, a válaszokat itt nem helyezem kilátásba, mindenesetre kicsit humorosra vesszük a dolgot, s örülünk, hogy a kedves nézőt foglalkoztatja a teremtéstörténet.
A felvétel után megint a sminkes szobában kötök ki, kisasszonyunk lemossa rólam az összes púdert és kenőcsöt.
A Hatodikban nem is Jan, hanem Igor vár. „Kézfogásos dicséretet” kapok, hogy lehetőség nyílik arra, hogy Magyarországon legyen TBN televíziós csatorna! Erről az eseményről egy so kép készül erről, sőt egy 20 másodperces felvétel is, melyben kölcsönösen biztosítjuk egymás arról, hogy mennyire örülünk.
Igor úgy tervezi hogy január 17-én eljön Magyarországra, hogy találkozzon a kábeltelevíziós szövetség főtitkárával és vezetőivel, s jó lenne, ha még sort keríthetnénk néhány találkozóra. Szeretne politikusokat, üzletembereket, egyházi személyiségeket meghívni a májusi hatalmas jeruzsálemi fesztiválra. Május utolsó hetére 2500 szobát foglalt le Igor, illetve a TBN Russia erre az alkalomra!
Jannal átnézzük a szerződéstervezetet, mely remélhetőleg rövidesen aláírásra kerül.
 
Fél hatkor találkozom Misával a Szent Mária templomban. Otthon vacsorával várnak, s náluk töltöm az utolsó éjszakát. A konyhában Alja ül az asztal mellett, s mikor belépek, mosolyogva felemeli mindkét kezét. A bal könyékig gipszben, a jobb is be van kötve. Tegnap elcsúszott a ház előtt, s kezét törte, szerencsére csak az egyiket.
Csodálatos terített asztallal várnak, csupa hal ételek, apró sajtos - vörös ikrás falatkák, füstölt szardella főtt tojáson, lazac finomra párolva, aztán összesütve fűszeres tejfölös lazaccal, halsaláta, s nagy tányér olíva bogyó. Meg vagyok hatódva, Lena és Alja összeszedtek mindent, amiről tudták mennyire szeretem. Örülök, hogy ma olyan napom volt, hogy reggel ettem utoljára, a teológia étkezdéjében (kevéske kását, azaz tejbegrízt).
Az asztalra kerül egy kis vodka, sör, vörösbor is.
Hosszúra nyúlik a vacsora, mert mindent szeretnénk megenni, ami az asztalon van. A vacsora vége felé Lena arra kér, hogy mondjak tósztot, s elmondom, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy pár éve, elkezdtem oroszul tanulni, mert az óta irányt váltott az életem, hatalmas kapuk tárultak ki előttem, s olyan érdekes világot és embereket ismertem meg, mint amilyenek ők is!
 
A vacsora után Misa hajnali fél négyig mutatja kedvenc fényképeit, zeneszámait, együtteseit, videó klipjeit. Fantasztikus élmény volt például egy riportfilmet megnézni Trakovszkíjjal, s közben Andrej Rublovról beszél, s részeket mutatnak a filmből. Ötven éves volt, amikor meghalt, nem sokkal előtte készülhetett a felvétel.
 
Aztán megmutatja kedvenc NDK-ás együttesének videoklipjét, melyen megrázó képek vannak. Például az a világhírű, fekete-fehér fotó, a vietnámi háború lalatt készült, melyen egy 5 éves forma meztelen kislány sikoltva rohan egy hídról, mögötte a nappal bomba lángja. Elmesélem Misának, hogy 1999-ben Szófiában egy börtönmissziós világgyűlés esti programjában mutatták ezt a képet, úgy emlékszem mozgófilm is készült róla. Majd a mikrofonhoz lépett egy középkorú vietnámi asszony, aki elmondja, ő van a fényképen. S elmondja, hogyan hrcolt az életéért ötéves korában! De szívében nincs harag, sem gyűlölet, hanem megbocsátás és szeretet. Csodálatos bizonyságtétel!
 
 
 
 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roszikgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr282473839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása