Egész ebéd utánig nem történt semmi, hacsak annyi nem, hogy elolvadt az összes hó, és kivasaltam a fekete nadrágomat, amit elfelejtettem tegnap az ingekkel együtt, ugyanis volt egy feketemosás is, s két fekete ingemhez kísérőnek beraktam a fekete nadrágomat is. Ez ugyan nem nagy hír, de a körülmények mégis azzá teszik, ugyanis Szentpéterváron még sohasem mostam vagy vasaltam nadrágot. Sőt Szingapúrban sem, Szöulban sem, New Yorkban sem, de még Pozsonyban vagy Budapesten sem, sőt a legjobb emlékezetem szerint a világ összes államában és városában vagy falvában sem! Így ebből a szempontból is egyedülálló Szentpétervár, mondhatjuk hiánypótló helyet tölt be.
Ebéd után elindultam a városba hogy kézhez vegyem a TBN Russia Televízió megbízását, Magyarország területére, újabb egy évre, ami meg is történt.
Mikor megérkeztem, rögtön összefutottam a „nagyfőnökkel”, aki megint behívott, hogy beszélgessünk, s kérte, hogy fáradjak át a stúdióba, ami a szomszéd utcában van, ahol felvennének egy rövid köszöntést, melyben a TBN televízió nézőit köszöntöm szeretettel, s kívánok áldott Karácsonyi ünnepeket. A stúdióban nagy a sürgés-forgás, egy fontos esti műsorra készülnek, Igor kéri, hogy feltétlenül maradjak ott. Nem tehetem, mert programom van estére, jazz- klubba vagyok hivatalos.
Először beültetnek a sminkszobába, s a sminkes hölgy nagyot szeretne alkotni, s nagy buzgósággal elkezd pepecselni rajtam. Először gondosan megfésül, s olyan frizurát alakit ki, amilyet soha nem szoktam hordani. Mindenféle púdereket visz föl az arcomra, csuklójára kétféle arcszínű krémet nyom kis tubusból, amiket aztán gondosan fölhord a kisujjával, a szemem alá, szemhéjamra, orromra meg hasonló helyekre. Bejön az egyik tévés pofa, s mindeközben egy apró mikrofont húz fel a pulóverem alatt, s rácsippenti a gallérommal. Közben sürgeti a szerkesztő a sminkest, hogy kevés az idő siessen, s a hölgy azt mondja, még négy perc, s készen van. Lassan „kikészülök”!
Végre bekerülök a stúdióba, s első próbálkozásra felmondom a szöveget. Körülbelül 10 másodperc.
Már jönnék is ki a stúdióból, amikor egy nagyon ismerős és kedves arc jelenik meg, jön be ő is a stúdióba, köszönteni a karácsonyi és újévi nézőket. Fölragyog az arca, mikor meglát, s áá és óó, ilyeneket mond, pláne angolul, és hogy megint találkozunk, milyen jó, s mondjam a nevemet, hirtelen nem jut az eszébe! Nagyon ismerős vagyok neki, én is kutatok az emlékezetemben, s kizárásos alapon bemondom a nyerőt (ki hinné): Szentpétervár, de 2007! Úgy van, úgy van, lelkendezik, ott a konferencián, csodálatos, hogy most így véletlenül összefutunk, s meséli nagy fiának, hol találkoztunk, s hogyan, és Nagyezsdának, aki a titkárnője, s egyben nagyszerű lány, ő képviseli helyette is Amerikát, ha ő éppen nincs itt, s rögtön megkér, hogy itt és most rögtön imádkozzak a lányért, magyarul is lehet, s már össze is kulcsolja a kezét, fejét lehatja. Én meg imádkozom Nagyezsdáért. Körben legalább 4 kamera, reflektorok, hatalmas tévé a falon, s egy csomó ember körülöttünk és mögöttünk. Aztán nagy amerikai lendülettel felmond két köszöntést is, Nadezsda két kamerával, a fia és én, eggyel, fölvesszünk mindent. Kedden Észtországba megy, ott is intézik a TBN-t, aztán Izraelbe, majd eljön Magyarországra is, s föltétlenül látogassam meg Vancouverben. Közben névjegyet cserélünk, s megtudom, hogy a The River Church lelkésze, Milton Alvarez.
Közben bejön Igor, leül az egyik fotelbe, készül ő is valamilyen felvételre. Fehér ing van rajta, s kiraknak elé hat különböző színű nyakkendőt, azokat próbálgatja. Végül kimegy, és bejön egy kék mongol selyemkabátban, ennél marad. Így fényképészkedünk le, elköszönünk egymástól, megöleljük egymást, s Igor megint mondja, hogy szeretne eljönni egy napra Magyarországra, fontos ez az izraeli találkozó májusban, oda szeretne Magyarországról is néhány embert. Meg egyébként is!
Milton Alvarez leül mellé, ők fognak beszélgetni egymással. Intek, hogy én akkor most elmegyek, s Alvarez tenyerébe puszil, s elfújja felém, másik kezével barátságosan integet, s még utánam kiált, hogy kedden felhív, feltétlenül, mert még találkoznunk kell. Határtalan jó kedve van, boldog, hogy itt van, hogy találkozik mindenkivel, s boldogsága mindenkit magával ragad.
Én elindulok a Puskinszkaja metróállomás felé, ott találkozom Misával, megyünk majd a jazz-klubba.
A metróállomás mellett van a Vitevszkij Vokzal (Витевский Вокзал) vasútállomás, van egy kis időm még, bemegyek, hogy megnézzem. Nem bánom meg, mert olyan hangulata van, hogy rögtön a cári időkben érzem magam, itt minden úgy van, ahogy 120 évvel ezelőtt.
Egy rendőr lép mellém, s közli, hogy az állomás egész területén nem szabad fényképezni. A miértre nincs válasz. Szerencsére addigra már minden képet elkészítettem.
A jazz-klub hangulata nagyon hasonlít a vasútállomáséhoz, egy idősek lehetnek.
A nagyon szép, régi színházteremben, éppen elkezd játszani a zenekar a színpadon, amikor belépünk. A nézőtéren kis asztalok vannak, szám szerint hatvan, minden hely foglalt, még a karzaton is ülnek.
A zenekarban zongorista, bőgős, két dobos és a klarinétos. A szünet után színre lép a híres - neves Elvira énekesnő, s elkábítja a sokaságot. Nekem a kedvencem továbbra is Lena.
Közben megiszom két korsó sört, a többek kávét, fagylaltot fogyasztanak, s kapunk egy kis tányér földimogyorót, szárított sós tintahalat.
Ma ez a vacsorám, megelégszem vele.
Otthon nagy öröm ér, megküldték Magyarországról, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetségtől az a szerződés-tervezetet, amiből kiderül, január elsejével indítanák a TBN Russia közvetítését Magyarországon! Gyorsan tudatom Jannal a jó hírt, küldök neki egy sms-t, aztán fel is hívóm, s abban maradunk, hogy hétfőn találkozunk a szerződés miatt, meg kell beszélni.
Bosszankodva alszom el, mert este kiderült, hogy vasárnap nem lesz Kronstadt, Misa elnézte a dátumot, egy héttel később megy csak oda.
